Teljesüljön mindenki hő kívánsága!
Süljön el, vagy szűnjön lánysága
egy érett, buja emlékű férfitettel,
mit egy szép reményű követett el!
S így leszünk boldogok e földön,
mikor a hold a napot meghágva följön
az égre közénk; dicső angyalokhoz,
lelkünk szárnyalva, s nem gyalog hoz
örömet gyarlóságba burkolt estünkbe,
s hízott mosolyokat tömködünk testünkbe!

 

Kedves Leila és ErZizike!
Hogy szavatok ízlik-e?
Most mondom a választ,
míg a Duna el nem áraszt;
Kellemes az évődés nekem,
ha szavaim felétek vethetem.
Nem több ez, mint játék a szóval,
kedves barátkozás, na szóval,
hol vannak a többiek, mint a Zsuzsika,
kinek szava mindig édes muzsika!
Gyertek, faragjunk közösen rímeket,
itt ne lássunk félreértelmezett rémeket!

 

Kedves Erzsike nagysasszony drága!
tudom, hogy kegyeden nincs boszorkány nadrága,
mert aranyos, jó kis tündérke kegyed,
nem kell, hogy Jancsi, vagy Juliska csontjait egyed!

De el kell, hogy mondjam neked,
mielőtt a szó bennem reked,
a fórumban magamról szinte soha nem beszélek,
priviben bármit , bárkinek elmesélek,
hogy hogyan, miként, s kivel élek,
s hogy hetente hányszor kef...

Itt megejtett szavaim máshonnét vettem,
Álságos példabeszédeim bár e topicba tettem,
de azt is el kell, hogy mondjam néked,
hogy provokatív szándékom talán nem nagy vétek.
Hisz célunk az, hogy ugratva szórakázzunk,
mikor rosszak vagyunk, akkor is jónak látsszunk

 

Örök kérdés, most akkor kiben van a hiba?
Én tudom jól, hogy a nő nem egy buta liba.
Már a jelentős többség persze,
mert van egy réteg, kinek van mersze
dicsekedni azzal, ami nincsen,
hajba kapni meg nem szerzett kincsen.
A férfi, ki pocakját ernyedten növeszti,
s csak a lakásrészlet havidíjait törleszti,
nos, neki sem fenékig tejfel az élet,
ha asszonyához csak havonta egyszer férhet.
S ha kérdik tőle, hogy miért akkora hasa?
"Hogy árnyékban legyen a fejed, haha!"

 

Hány felmérést hallani nap, mint nap.
Hogy a nős férfi az életből mennyivel többet kap.
hisz lelki nyugalma a családtól stabil,
munkaereje is strapa és bír
vállán hordani minden terhet,
elönti az otthoni szeretet-permet.
Bár így lenne, ily idea körül
forogna a világ, s mindenki örül-
ne. Merthogy a valóság csonka álma,
szeretetünk magunkba zárkózott magánya.
Mondd csak jóember, hogy "Mannyána!"
Ugyis tudom, belül imádkozol istened anyjának,
hogy adjon egy kis melegséget, világosságot,
árassza el szeretetével a földet, adjon még jóságot.
Húúú, most nézem, milyen fennkölt lettem,
magasztos szavaim mélyre feltettem.
De nem baj, így van ez jól talán,
(csak kapjak egy kis terítéket az élet asztalán...)

 

Kívételek mindig vannak Anna,
látod, szép volt, s mégis szűz; Johanna.
Ma változik a világ, s vele a női nem,
emancipálódunk alighanem...
Régen a férjnek volt előírt dolga,
hogy dolgozzon, míg otthon takarít az Olga,
de ma már felcserélődött sok szerep,
a megélhetés, az életmód, zeg-zúgos terep.
Kevés oda a bátor dzsungelharcos.
Stallone hol van már? Letűnt arcos
szerep az övé is, manapság az a divat,
hogy mindenki önnálló, s ahol tud, mást szivat...
Egyedülálló nőkből lehet Dunát rekeszteni,
az önmegvalósulásban nem lehet veszteni!
Vallja sok mai fiatal nő és férfi,
miközben csak, és csakis saját sorsát félti.
Kit érdekel már a család meghitt eszméje?
A sok gyerek elavult ideológia rögeszméje.
Pedig, ha mások nem látnak be a dolgok mögé,
kihalunk tán, s így hölgyem, az utolsó szó; hiába Öné...

 

Sok nőnek nem az eggyé válás számít,
legtöbbjüket a legfőbb kincs; a pénz ámít.
Amelyik férfinál temérdek és dús a vagyon,
az asszony oda dörgölődzik, hisz ott a hatalom.
Lehetsz fiatal, vad férfi, izmos és deltás,
a nő alapvető kívánalma sajnos nem más,
mint a steksz, a guba, a korpa, a lé, a suska.
Míg megszerzi, bevet mindent, de később lusta
akármily izgató lepedőakrobata virtusra.
Hiába alapozik a valamikori Mirtuszra,
a férfi, ha megérzi a kedvetlenség unott ízét,
a nőre zúdítja a megcsalás, vagy elhagyás hidegvízét.
S a nő csak ekkor kap majd későn észbe,
de így már belefulladt e lenéző önzésbe.
S mire legutoljára megbánva fejhez kapna,
a jómódból kilöködve utilaput kap ma.
Persze vannak egyes roppant cseles nőszemélyek,
kik bizonytalanra ámítva könnyen nem remélnek,
inkább bebiztosítják jó előre csalárd útjukat,
s egykor majd gazdag dívaként tagadják múltjukat.

 

Tudtuk eddig is, hogy okos nő vagy; Leila,
megint csak nagy igazságot mondtál; ejha!
De engedtesség meg szerény személyemnek,
hogy további példabeszéddel szolgáljak a szeméremnek.
Van egy barátom. (Több is, de ő ritka nagy zsivány.)
Éjjel-nappal állandóan üde asszonyi bájat kiván.
Fene nagy természetét asszonya nem rajongja,
így sokat nélkülözik biz szegény férje dorongja.
A minap mesélte nekem a szegény pára,
hogy minden szeretkezésnek megvan az ára.
De még így is előfordul elég sűrűn,
hogy a férj hoppon maradva mereng a jegygyűrűn;
vajon nem szent kötelessége-e asszonyának,
hogy kielégítse őt, s ne lehessen kuncsftja Szonjának,
a sarki örömlánynak, ki ötezerért olcsóbb, mint a neje,
kinél egy menetnek új bunda vásárlás a helye.
Ráadásul az ukrán leányzó úgy kitanulta szakmáját,
hogy emberünkből majd kiszippantja néha máját...
Szóval a múltkor így mesélte az én jó barátom:
"Este kimosakszom, ágyba bújok, de úgy látom,
asszony pajtás hátat fordítva szól nekem vissza,
mint ki a kívánatlanság unott bájitalát issza:
Maradj már békin' te! Ne dörgölödz hozzám Ödön,
mer' mindjár' páros rumbát járok lábammal töködön!
Hagyjál békin, fáj a fejem, s holnap megyek nőgyógyászhoz,
remélem nem akarsz vérvörös leplet a kéjnászhoz!
Mondja, s méreget engem egy gyanús orhosszhoz,
erre én; rendben szívem, de ugye nem kell menned fogorvoshoz
Erre úgy nézett rám a balga asszonyi lélek,
hogy azóta levegőt venni is nagyon félek.
A szexet ő már végképp, s mindenkorra unja,
maradt nekem a kedves ötezres kis ukrán Szonja,
ki ennyi pénzért nem csak az ujját szopja..."

Pardon, mondhatnám, de ez az igazság,
a vágytalan asszony a legnagyobb gazság,
mi előfordulhat a szegény férfiemberrel,
az unalmas asszony meg csak perel, perel,
s mikor végül megfenyeget válóperrel,
a bűnös vágyaktól kivetkőzne valahány perjel...

 

A férfi öntudatlan, hányavetett sorsa,
mint a bak nyúlé; a káposzta torzsa,
maradék lélek étek, tenyérmorzsa,
ki a Big-Ben tornyának férfi torza.

Nem lehet cél a nő, csak alkalom,
barátom, ehhez nyújtom néked alkarom,
bár hiába mondok bármit; akarom,
hogy egy tüzes testű pörögjön fa-kanalamon...

 

Sérelmek apró tárháza szíved,
keserű emlékek rabja híved.
Változtatnál talán, de már késő,
túl sok évet mart beléd a véső,
amelynek nyelét az Idő fogja,
így vagy Te is az Ő örök foglya.
Hányszor próbáltam már menekülni!
Egyedül maradva állva ülni.
Hogy kitörhessen víg Szabadságom!
Kalandra szomjas dúvadságom!
Sárba tiporni konvenciókat!
Unalmas, szokott tradiciókat!

Aztán a szerelem rabja lettem,
mindig, ahányszor csak megízleltem.

 

Nőmül venném az egész világot,
így nyerve el örök szabadságot!
Más rabiga béklyó nem kell nekem,
egyszer már elment vala az eszem.
Három gyermekemnek van két anyja,
egy exnej, s egy, ki vad szívem rabja,
kedvesem ő, gyermekem szűlője,
társként éltem zamatos szőlője,
de nősülni újra, nem, nem soha,
nem leszek többé olyan ostoba!

 

Zippzáram kitárnám lágy szellőnek,
vagy inkább egy partravetett sellőnek...,
de nem teszek én ilyet, mert illetlen lenne,
fickándozó kedvem erkölcstelent tenne.
Inkább szorosabbra húzom reverendámat,
és inkább befogom most, mint beverem...számat.

 

Oly szépen szól minden szavad,
hogy az enyém most el-elakad,
s a belémfojtott sárga csöndben,
elnémulok egy apró örömben.
Szabadíts ki fogságomból!
Törd szét szorító szívemet!
ki sliccemen serényen gombol,
az megtalálja hevítő hívemet!

 

Nem ösmeröm Apád érzésit,
de megírtem én az ü féltésit.
Ha reád nyomósan neheztelne,
az pamlagrugó e súlyt tesztelne.

 

Ki hitvesi ágyát hűtlen elhagyá,
s szeretett kedvesét lépten megcsalá,
annak biz nyomot hagy lelkén terhe,
átkozva lesz, ha máskor is mer....he!

 

Fatális, nagy-nagy hibát az követ,
ki rám vetné a legelső követ,
előttem szólt egy dicső nagykövet,
érte megmozgatnék minden követ.

Oly nagyszerű e shakespearei szonett,
minden sorban hangzatos szó lett.
Ízletesebb ez, mint bármily omlett,
Elolvasva őt, Múzsa csókom lett.

Soman itt a nevem, nem Petrarca,
(különben sem látszik az ő arca).
Ez itt az én árnyék lelkem harca.

Óh gyönyörű szépséges hozsanna!
Légy bárki; Laci, Évi, vagy Anna,
szavad hulljon alá, mint a manna!!!

 

Végre, hogy meggyógyultam pár napja,
köszönetem dicső hőmérőm kapja,
mivel ma lesz a holnap tegnapja,
s virágesőt tűz kalapjára a tavasz apja.

E sok összehordott sületlenség között,
elárulom, kedvesembe a baj beleköltözött.
nem beteg ő, csak havibajtól fertőzött,
hőmérőm hívó szavára csak zavartan őőőzött.

Leesett a tantusz, így rajta másik helyet kerestem,
hová szerszámommal kíváncsian belestem.
Óh e nedves, puha melegbe zsupsz! Beleestem!
Gyönyör fürdőben mártózott meg beste testem!

 

Én is üldöztem a bacikat Leila,
mondtam nekik: Sipirc innét! Ejha!
De nehezen akarnak odább állni,
más egészségesre tovább szállni!
Pedig terjesztem én a kórt rendesen,
letüsszentek minden nőt csendesen.
Ha sikeresen megfertőztem másokat,
szép, egészséges, lázasodott lányokat,
Nincs más dolgom, összeszedem erőmet,
s felajánlom ártatlanul hőmérőmet!

 

Hát igen. Humorom többnyire attól kedves,
hogy pajzán szavak vállán repdes,
mit kiejtek, az bujaságtól lesz nedves,
s ama testrész ragadós lesz; de nem enyves!

 

Hijja! Vödröt fogok lábam között?
Míg kupicával szám előtt körözök?
Óh kedves! Előtted vödröm emelem,
s ígérem kicserélem Duracell elemem.
Mert bevallom őszintén, kell az energia,
anélkül nem működik semmi pajzán orgia.
S ne haragudj ErZizi, hogy elszóltam magam,
ígérem ezentúl magamban tartom magom...

 

Alkoholkúrát javasolsz kedves Anna?
Szerinted csak az lenne a gyógyító manna?
Ügyes lenne az, kinek sikerülne belém alkoholt
tölteni ily állapotban. Nem hívnám koholt
vádnak, ha kivágnám az ablakon,
s üvegszilánk csillámlana az alakon.
Szeszt akkor iszom, ha kívánja az alkalom,
egy laza bulin emelget majd sört az alkarom.
Hiszek magamban, a feltámadásban,
de legjobban a páros izzadásban!

 

Csak nem tőled kaptam ErZizi a vírusom?
Remélem még nem hanyatlik a stílusom,
mikor evezek felduzzadt gátak mellett a Níluson,
s szemem megakad a ledéren öltözött Iluson...

De megint csak eltértem a tárgytól,
pedig már hőn égek az abbéli vágytól,
hogy felkelhessek a kínzó betegágyból,
hol fertőző bacik lógnak lefelé az ágból...

 

Oly kedves vigyázó szavatok,
mint amilyenek vagytok TI magatok.
Kívánok minden jót és szépet,
őrszobán mosolygós fényképet.
Legyetek férfiszívek kéretlen rabja,
s egy ki ráadásként báját is adja.
Szóljon hangosan az ének,
mondja a Rezső, mint torz szirének,
s miközben hangosan vijjognak szirénák,
s döghúst zabálnak nyáladzó hiénák,
magához nyúl ijedtében Soltész,
hiába szorult fejébe oly sok ész,
akkor sem tud erre többet inni,
integet néki a túlvilágról a Zámbó Jimmy!
De hiába hívná a megboldogult magához,
Rezsőnk elvetemült módon csak "anyádoz!"
S mielőtt az én eszem is elmenne végleg,
befejezem mondókám...de tényleg.

 

Aranyosak, s kedvesek vagytok,
hogy engem nem hagytok,
mélyre elmerülni saját magamban,
hol torz lidércek küzdenek agyamban.
Bár kívülről szinte csak az látszik,
hogy arcomon a mosoly játszik
fogócskát jókedvűen a derűvel,
valójában be kell érnem sós nedűvel.
De nincs ezzel semmi gond,
"mit mondanod kell, ó mondd!"
Szólal meg bennem a kisördög,
ki ajkam közül folyvást kidörmög.
S nagy gond nincs, míg bánatom,
mint hetilapot csak magamnak járatom.
Felétek csak vigyorgok, mint a tejbetök,
s pajkos szavatok minduntalan fejbe lök!

 

El nem vesztem, csak eltűntem a sűrű ködben,
bámultam magam láthatatlan Nárcisz-tükrödben.
A fogat szállt velem, bíztam hat kicsi ökrödben!

De ím! Most itt vagyok, mert Zsuzsi hívó szava,
megtalált engem fűszeres hangjának borsa-sava,
titkos utakon rejtezve fülembe súgta: jer má, szeva!

Néha elvarázsolnak engem is mások,
mikor gyönyörű lelkek mélyére ások.
S ha túl magasra tolt hátsóval mászok,

néha meg-megbotlok egy kivetett kábelben.
Nélkülem is zajlik itt az élet, nem csalódok Ábelben,
s a zűrzavar is nagyobb, mint valaha Bábelben...

 

Kedves ErZizi! Jelentem, háromból kettőt töröltem,
s közben fogammal a klaviatúra szélét őröltem.
Kedves fiúk és szép leányok,
további jó verselést kívánok!

 

Örülök neked, aranyos vagy Zsuzsika,
minden szavad fülembe mászó muzsika.
Neked sem kell túl szerénynek lenned,
örülök, hogy mostanság megjött versíró kedved.

Való igaz, én imádom a remek rímeket,
remélem pajzán szavak ösztönzik a hímeket.
A sok-sok nő pedig mi mást akarna,
mint kebelre ölelt buksit vakarna.

 

Nem tagadom, igazad van kedves Zsuzsi,
vágyamnak mindig jobban tetszett a finom husi.
Az eszem mindig meghibádzott,
mikor pajzán kedvem magasra hágott,
s választanom kellett a szép, de buta,
vagy az okos de roppant rusnya
között, s majd mindig úgy döntöttem,
hogy lábáról a szépet döntöttem...
Hiába próbálkoztam az eszes csúfabbal,
mintha túrót kellett volna ennem újbabbal,
testem jobban tudta mindig kedvem,
hogy hová irányítsam kéjnedvem...
Talán ilyen a természetes kiválasztódás,
az ösztönök diktálta sejtosztódás.
Viszont az is nagy igazság, hogy aktus után
csak nézni szoktam magam elé sután,
mert jött a tisztuló kijózanodás,
(ez a versike csak ily rím tanodás),
mikor a fehér köd leszállt agyamról,
s végre újra tudtam magamról,
lábam közül helyére került eszem,
rájöttem, hogy pukkanós babot eszem,
s az aktuális szépség mellett,
továbbra már csak unatkoznom kellett.
Ezért jó, hogy széles e világ tárháza,
mint ahogy más két váza máza,
mi emberek is sokfélék vagyunk,
szépet, vagy okosat e földön hagyunk,
s nagy igazság e kicsinyke földön,
hogy párjára lel előbb-utóbb az Ödön,
s vele együtt mindenki más is,
ha a föld legmélyére ás is...

 

Óh kedves Leila, mily okos minden szavad,
hiába titkolod; eszed mindújra kifakad,
de én magamból kiindulva mondom,
egész életemben az volt a gondom,
hogy a nő vagy okos, vagy szép külsejű,
de e kettő egyszerre ritka, mint fehér keselyű.
(Nem ám holmi holló,
e madár nagyobb; oly jó!
Most snitt jön, hol az olló?)
Büszke lehet hát szerencsés barátod,
hogy szíved elnyerte. Na látod,
mindenkinek megvan a maga sorsa,
életünk fűszere a szerelem sava-borsa.

 

Témánál van e csapat megint,
bár erkölcsi énem meg int,
de akkor is kimondom vágyam;
ne guminőtől rengjen ágyam!

 

Boszorkány, vagy jótündér, nekem nyolc,
csak roskadjon tőled a felvégen a polc.
Mert itt alant, hol egyszerű emberek laknak,
csak egyszerű szavakat adnak, s kapnak.
Nem tudjuk mi kérem, mi az a flancos beszéd,
kivájt füllel hallgatjuk a szomszéd reggeli neszét,
mert közel az illemhely minden lakhoz,
s így bántó hangok járulnak a pillanathoz.
De mit tudja ezt egy angyal, ki a mennyben,
egész nap csak fürdik manna szerelemben.

 

Vigyázz kedves azzal a seprűvel lábad között,
s aztán nehogy elszállj véle a házak fölött,
bár tudom, hogy nem vagy Te boszorka,
ki Jancsi s Juliskát átkaival bokszolta,
ám a végén tűzre önnönmaga került,
parázsra satnya vén teste terült.

Szóval max. egy jó tündér lehetsz,
ki jó tetteket önszántadból tehetsz.
S míg mi földönfutó halandók
csak kúszni szándékszunk hajlandók,
míg Te fennt szárnyalsz az égen,
addig mi kuksolunk itt alant, az alvégen.

 

Izibe töröltem az egyik Zizike duplát,
hogy szimplán nyomhassan tovább a szuflát,
mert kérem szépen, látom, mily komoly a kérdés,
hogy a sárga, vagy a görögdinnyét mérd és
közben azon meditálj, hogy hová tűnt Ödön,
ki lágy rángatózást idézett egy kósza szemöldökön.
Ödön elment és vele távozott minden bánat,
könnycseppje megöntözte hervadó rózsafámat,
s így, Erzsók, Te drága, megváltom a világot,
átnyújtok néked fából faragott szóvirágot!

 

Alig merek már ide beírni,
nem fogok a sok okos nővel elbírni.
Tengernyi érzelem, szívek sóhaja,
érzékeny lelkek szerető óhaja.
Barbár szavaim igyekszem faragni,
szemetekben megcsillan a harag...ni!
Kérek egy csintalan mosolyt lányok,
különben szőözönöm zúdítom rátok!
S elhívom Ödönt, hogy segítsen nékem,
legyen ő az én kisegítő testvérem.

 

Kedves Zsu, nincs veled gond egy szál se,
játékos szavad belénk, mint érett meggy, száll be.
A rímfaragásban igencsak serénykedsz,
előttünk aztán hiába szerénykedsz.
Minden szavad gondtalan daloló muzsika,
énekelj nekünk tovább csacsogón Zsuzsika!

 

"A popómra én is szeretnék kapni,
hogy aztán én is tudjak neked adni.
így játszanánk kedves seggrepacsit,
"iáz"-va utánoznánk egyre csacsit,
s ha megunnánk, e közös ütleget,
üzembe helyeznénk egy fölös ütleget."

Ilyent mondanék bizony, ha szemérmem,
nem tiltaná, de így sikerül felmérnem,
hogy higgadt fejjel nem vagyok parázna,
ki szemérmetlen ijedtében másokat gyalázna.
Szemtelenül beszédével csapva össze-vissza,
közben meg az ártatlanság csalfa vizét issza.

 

Óh hölgyem! Hódolatom jeléül
fogadd alsó főm, mely elé ül
minden burjánzó bimbó titoknak,
utánműremeke annak a bóti toknak,
melyben Varta elemes rezgő kézi
készülék mereng azon; merőn nézi,
hogy új ruhája van-e, vagy anyja varta,
mert az Ödön beteg fazon, azt akarta,
hogy a pörkölt ne disznóból legyen marha,
pedig a pörkölt akkor jó, ha Omnia,
s feketén kell a kondérba nyomnia,
s kérdem én; ismered-é azt a szagot,
mit a kaszált búza ont; az asztagot
szippantsd meg, míg a frissen pörkölt
zamata beléd árad, s a bíró új pört költ,
de amott talán Ödönt látom az útra jönni,
ideje a kondérba egy fehéret is újra tömni,
mielőtt elhagyna a kedves a rohadék bíróval,
s magamra hagyna magammal; a korhadék íróval,
merthogy teljes legyen minden, fekete-fehér,
elmondom; az Ödön bár száz csalfával felér,
valójában munkaruhája egy fekete-fehér talár,
bíró a gaz, ki szerelmet más otthonában talál,
s így ruháját anyja hiába kézzel varta,
ha nem működik kügyüjében a Varta,
ő tehetetlen néz maga körül széjjel;
minden percben órában, napban, és éjjel,
nem tudja ő, hová tűnt Démon Hill vajon,
csak kobakját nézi tükörben a fénylő vajon
siklik tekintete, melyet fejére kentem,
mikor késem a pörköltvagdosásra fentem,
lázas kérdés villóz bennem: Ön dönt,
iszik, vagy veszett - keresse Ödönt,
mielőtt a lemerült kézi készülék földönt,
s eldönti a legfőbb kérdést a földön....t
e, te, ha átverekedted magad e sorokon,
remélem nem ért túl sok sokk rokon
értelmű szó utol, s ledöntött az alsó ágyra,
talán már nem is gondolsz az ajzó vágyra,
s ostorzó kínod nem ér fel e tettel,
itt a végénél üdvözöllek szeretettel!

 

Űzzön messze a drága, kedves,
szemem könnyektől nem lesz nedves.
Hát nem elég néki a plátói?
Lelkem legmélyének látói
tudhatják, hogy az igazi szerelem
olyan, mint a motor, mindig csak szerelem,
szerelem, szerelem...
szigorom magammal drákói,
de zsenge lelkem melengetem,
fáradó karom meglengetem,
miközben a szívmotor szerelés
közben leesett testékszerem és
miközben szerelem, szerelem,
keresgetem fészek fess ékszerem...
még mindig csak szerelem, szerelem,
szerelem!
Óh átkozott igaz-gaz szerelem!

Óh! Hová tűnt Ödön?
Nélküle most hogy ügyködöm?
Hiányzik szeretett ügynököm!
Nélküle most hogy tündöklöm?
Puff nekem! Üdv öklöm!
(Kellett a saját képembe löknöm?)

Hová tűnt Ödön?
Hahh... csak nem? Ott látom tök...!

 

Elolvadok én; itt rögtön,
ezen a csalfa föld pöttyön.
Bajszom pödörödjön,
Testem sörön töpörödjön,
míg végre Ön Ödön jön,
s öröm táncot jár tök Ödön...

 

Az jó bornak nincsen párja,
sodorjon el duzzadt árja,
Lehet ennél szebb fulladás,
midőn megszűnik a full adás?

 

(Jön az én köröm
Úgy finom a köröm-
pörkölt öröm,
ha mellé söröm,
torkomba lököm.
Így ökörködöm,
míg felkúszik ködöm!
Szólt köbön Ödön.

 

Orcámon víg mosoly fakad,
s egy zsenge rímpáron akad
meg a lankadó tekintet:
üsse meg ez is a szintet!

Szavak, röpke mondatrészek...
készül a vers, mint egy fészek,
apró szóágak halmaza
lesz szavam illó harmata.

 

Mit is mondhatnék, mikor mindig,
kósza utamon oly gondolat indít,
minduntalan új tájakra vágyom én,
tested gyönyörű buja kéj tengerén...

 

Úgy látszik, kissé félreérthető voltam,
számotokra kétértelműt szóltam.
nem voltam én legény semmi töltés háton,
hol a Duna csapott át az épített gáton.
Bár jólesik, hogy ilyet néztek ki belőlem,
de sajna, a víz mindent eláraszthatna felőlem.
Én a női test rejtett gátjáról beszéltem nektek,
kiket e csalfa szavak úgy látszik, palira vettek.
Tudhatnátok, számomra mi a legfőbb öröm,
khm, khm, eléggé beszűkült az érdeklődési köröm...

 

Szégyent nem hoztam biz a férfinépre,
mindig büszkén néztem a tükörképre.
S mig duzzad bennem dicsőn az önbizalom,
addig nem kell mondanom: "Ön biz vajon
valóban letette már hírhedt névjegyét,
vagy sármosan viseli a hév helyét."
Tényleg kiérdemlem-e én az év nejét?
Adjátok a legodaadóbbat! Még! Melyét
nem félti csalfa szerelem vak varázsa,
vagy ízzó vágy hiú önégető parázsa!

Addig is, megsétáltatom kutyám, mely old dog,
talán ily szabadon vagyok én boldog...

 

De azért remélem már leesett a tantusz,
hogy nem vagyok én vizigátas krampusz!
("Én a női test rejtett gátjáról beszéltem nektek,
kiket e csalfa szavak úgy látszik, palira vettek.")

 

Csak óvatosan az emeletről dobálással,
ha leesett a tantusz végre, szállással
háláld meg a fáradt utazó jöttét,
sokáig várd szabadságom röptét.
Mert most éppen szálldosok én magason,
úgyhogy földi halandó engem ne faggasson,
arról, hogy merre van a boldogság szűk kapuja,
kérdezd a jóistent, az ott fent csak tudja,
titkos kérdésedre az összes választ,
én meg befejezem, mert szavam már engem is fáraszt...

 

Kedves Erzizi, mily igaz minden szavad,
kár, hogy a Duna - Tisza oly lassan apad.
Húúúú, ha engem most magad előtt látnál...!
Én is serénykedek egy felduzzadt gátnál!
Bár annak a partja is nagyon magas,
vágata nedves, s nagyon ravasz,
hisz kit egyszer magával elragadott mélye,
nem lesz ennél már soha szebb élménye...

 

Jó lovagként legfőbb dolgod,
hogy hölgyed legyen boldog.
Megköveteli a lovagiasság,
hogy cselekedeteid hassák
nőd szerelmetes bájú szívét,
elnyerve az igaz, csodás hívét.
Ettől fontosabb csak lovad lehet,
ki csatában hű társadként mehet
veled minden újabb hadszíntérre,
hol csuklyát húthatunk a vad sintérre,
ki kutyáinkra vadászva nyáladzik,
s undor mocskában vért váladzik.
S ennél is fontosabb a jó barát,
kivel eggyütt isszuk a gazda borát.
Asszony jöhet holnap egy másik,
ki majd újra körmünkre vásik.
Vad ménből is nevelhetünk szelidet,
ki azért kitapossa az sintér belidet.
De a jó barát; az ritkább bármi másnál,
ezért tartsd meg őt, mielőtt újabbra várnál,
vagy hűtlen vétkeiddel mélyebbre ásnál.
Egy, csak egy legyen, ki fontosabb száznál!

 

Lovagok, ördögök, háremhölgyek, kisangyalok!
Miközben gondolkodóba esve azon agyalok,
miért oly kemények a vaddisznó agyarok,
s hogy mily szerencsétlenek néha a magyarok,
mélázva szól a rádióban valami magyar rock,
zagyvaságomban nem mondom, hogy nagy vagyok...
Vajon a szív okozata ez netán...agy vagy ok?

 

Mióta itt jártam, felbővült e topic,
de az én rímelő kedvem sem kopik!
Mielőtt elfeledkeznétek rólam hamar,
ahogy lágy szellő biliben vihart kavar,
úgy jártam én is itt egy percet köztetek,
ugye még máskor is vissza jöhetek?
Mert bár kedvem nagy, időm kevés,
azért tollam rímeket ide néha bevés.

 

Jövök már Leila jövök,
s szóvirágot képetekbe lövök!
vágtázok ide sebbel-lobbal,
Szkallasnak kezet nyújtok jobbal.
Gyülekezünk a kerekasztal körül,
s orcád lám a lovagi címnek örül.
Gratulálok, ha dicső lovag most lettél,
biztos sok hősi tettet ezért megtettél.
Szegezd fel büszkén magasra állad,
fájdalmat ne érezzen megütött vállad.
Légy boldog, ki sokat tapasztalt,
e szellemben üljük körbe a kerekasztalt!

 

Óh, ma bizony Április elsején,
kitűzöm vidám lobogóm, sej, én!
Kedves Zizike ráébresztett a napra,
mikor felkerekedik a temérdek apra-
ja, s nagyja nép, s mutatja humorát,
hízlalva a huncutság jóindulatú tumorát.
Fel hát, fakadjatok dalra vidám lelkek,
tömegetekkel teljenek az Éva-Ádám telkek!
Fáról szakítsátok le mind a hat almát,
élvezzétek a gyönyör burjánzó hatalmát!

 

Súgó Még nincs hozzászólás.