Pátoszi mese |
|
2022.04.09. 13:22 |
|
Somogyi Ottó: Pátoszi mese
Volt egyszer, hol nem volt… pár dúsgazdag ember,
az alig tucatnyit szolgálta a rendszer.
Titkosan irányították a jónépet,
politikusok vágtak vígan jóképet.
Hazudtak reggel, délben, este és éjjel,
míg vad tivornyákban mulatoztak kéjjel.
Tömött zsebükben volt az összes média,
ha kellett, járványt gyártott fizetett kémia.
Alant a nép csak a jéghegy csúcsát látta,
valót takart az előtte álló válla,
nem látott tovább saját nyomorult sorsán,
alamizsnát osztott a korrumpált kormány.
Ha kellett; újraválasztatták magukat,
giotinba nem dugták dagadt nyakukat.
Látszatra mindenki szép és minden jó volt,
a hatalom csúcsán pár kiskirály trónolt.
Bőszen hirdették; mekkora demokraták,
közben az egészet magasról lesz@rták.
A harácsolás túltermelésbe vágott,
hát… háborúba hajszolták a világot.
Egymásra mutogattak; a másik hazug,
a háttérben nyíltak rejtett kiskapuk.
Ha kellett öltek, hogy a másikra kenjék,
divatos lett pár régi, rettegett jelkép.
Már mindegy volt, balról vagy jobbról fúj a szél,
vörösen csillant fegyvereken az acél.
A háttérben megbújt pár vigyorgó árnyék,
nekik mindez csak pénz volt, újabb játék.
Egyszer hajszálon múlt, hogy egy részeg hadúr,
az atomgombra majd’ rátenyerelt vadul.
Szerencsére éppen felszállt egy vad lóra,
életcélja így nem válhatott valóra.
Vajon mit tehetett az istenadta nép,
kinek mosolyát az úr karddal szabta szét?
Vérét adta, ez lett a félelem éve?
Holt egyszer, hol nem holt… ez a mese vége?
Hopp, nem - nem! Csak jól végződhet ez a mese!
Lázadás tört, jött a forradalom szele,
vagyonát mentve iszkolt a galád-gazdag,
nem segített többé népbutító maszlag.
Elhallgattak végre a dübörgő tankok,
nemzetek fejezték be a végső harcot.
A láthatáron felragyogott a béke,
és az ember kilépett újra a fényre.
2022.04.09.
|
 |
Mert Te vagy az |
|
2021.05.16. 12:16 |
|
Mert Te vagy az
Mert Te vagy az én titkos fészbukom,
kivel megosztom minden könnyemet,
e bizalomba tán’ el nem bukom,
csak poharunk örömmel töltse meg.
Persze néha jöhet kicsi sírás,
utána még vidámabb nevetés,
fentről érmét dobnak – fej vagy írás,
nem mindegy, lagzi lesz vagy temetés.
Együtt lenni veled – jóban rosszban,
frázisnak hat, mégis tök egyszerű,
csak lelked kelyhéből oltsam szomjam,
és szavam maradjon ily versszerű.
2021.05.16.
|
|
ArcKönny(v) eink |
|
2021.04.25. 16:32 |
|
Veszélyes most e világ odakint és idebent,
álcamaszk téveszt meg barátot és idegent.
Az utcán lehajtott fejű zombik révedten kószálnak,
mintha esze ment volna sok megtévedt jószágnak.
Mindenki Face-telenül magába Book-va nyomkod,
tortaszelet poszttól horpad intelligens homlok.
Lájkol mindent és mindenütt a homo sapiens,
szelfit dobsz akkor is, ha lázasan lepihensz.
Hamis álarc mögött önjelölt bölcsek hada butít,
ha kell, ha nem, ő akkor is megmondja a tutit.
A valós élet helyét átvette a virtuális lét,
Komplexusban szenvedő motyog a budin misét.
Magamutogass’, legyen minél több követőd,
a sikeresnek nem mindig a tehetség jön előbb!
És ha nincs tudás, csak vetkőzz és eredj...
még mindig lehet belőled valamirevaló celeb!
2021.04.25.
|
|
Méhmese |
|
2021.04.25. 16:30 |
|
Virágról virágra szállnak a méhek,
így viszik tovább a lehullott mérget.
Mindent beborít a halálos permet,
aszály jön ott, hol korábban termett.
„- Óh, most mételyes kórság hull ránk,
semmibe foszlik eddigi munkánk,
e nyavalyába beletörik a fullánk,
a szél viszi szerte pihepuha hullánk.”
------------------------------------------------
Beteg a világ, maszkban a feje,
senki sem tudja, épp hol a helye.
Beoltják a népet mindenféle jóval,
a média sem győzi már igaz szóval...
Pá te mézédes régi - szabadságos élet,
megfertőzött minket - e végítélet!
Oltakozzunk hát most – agyba-főbe,
tán’ nem húznak be - jobban a csőbe.
Csődbe megy sok szorgos család,
miközben tenyerét dörzsöli pár galád,
amíg a köznép bárgyún hisztiz,
nekik ez is hétköznapi biznisz.
El sem hagyja a kisded az ovit,
második gondolata a fránya covid.
„Maradj otthon, a kint-lét kóros”,
tévéből szuggerál az igéző orvos.
Egymásnak fordul fiatal és öreg,
előre oszlatja magát a tömeg.
Fentről megmondó hang skandál:
Oltatlannak zárva van a kaptár!
2021.04.25.
|
|
Strasbourgi orgonák |
|
2013.05.15. 20:22 |
|
Nincs nappal, nincs éj, csak újabb lázas ámokfutás,
épp három országot izzadnak át a felhevült hengerek,
Olaszból Franciába füstölgés, mából a holnapba jutás,
a hídon hiába integet apjába kapaszkodva egy gyerek.
Elsuhan a semmibe a nevesincs, idegen tájjal együtt,
a nemlét szőtte pókhálón hónapossá hízik a harmat,
a végtelen utak tarisznyája egyre viseltebb, elnyűtt,
mocskos árnyak jönnek-mennek, néha betakarnak.
Hangosan beszélek nyíltan magammal, talán riasztó,
hetekig egyedül csak így marad kordában az őrület,
közben tilos parkolásért száz frankomba kerül Chiasso,
a svájci határőr nem szán meg, hiába nő a csődület.
Elmúlik még egy értelmetlen napja a húsdaráló hétnek,
baj van! – már az egekbe szökkenő hegyeket se látom,
ahogy odafenn a hófehérek a nap sárga sugarába égnek,
redukálódnak a színek, szürkére kopik vándorkabátom.
Felszívódik a stressz szombatra, megpihenek utamon,
Strasbourg vígan lüktet, dübörög a pálya, zsong a város,
ez a francia benzinkút is csak egy jeltelen, buta nyom,
patkány fut a szegély mentén, a gizgazos fű salaksáros.
Haza és légszomj gyötör, kamion kabinba reked az álom,
bokámig ér az ég, kimenekülök, mielőtt megfojt e lég,
a sarkon túl, egy bokornál a titkos ösvényt megtalálom,
és huss! – mintha más világba csöppennék! A régiből elég!
Előbújik rejtekéből a nap, felszárad a tavaszi felhő könnye,
keskeny kis gyalogösvény, körötte vadregényes dzsumbuj,
a bozóton túl fűzzel ölelt sebes patak – óh, bár Ő is jönne! –,
sűrűsödő vér pezsdül, kacagva kiált a bátor: Kalandra indulj!
Szemből biciklis lánnyal nézek össze, almaízű hangja kedves,
„Bonjour!”-ja őszinte, nem a félőké, kik barátkozni akarnak,
utána fordulok, de eltűnt, csak itt hagyott mosolya repdes,
most én intek a semminek, nem bírva parancsolni a karnak.
Békés kertvárosba vezet ívelő fahídon egyre lassuló léptem,
ez a hely, mint otthon a faluban; mindenki mindenkit ismer,
alacsony erkélyen emberek beszélgetnek –, bár nem értem,
de itt az idegen hiába kirívó; egy pillanatra nyugalmat is nyer.
Mélyre szívom a májust; elkábít ez a bódító varázsillat,
megszédülök egy röpke percre, hirtelen ragad torkon a
felsejlő régi kép; ahogy a fiú szerelmesen a lányra pillant!
Elcsórok egy kiálló ágat, kezemben megremeg a lila orgona.
Strasbourg, 2013. május 12.
|
|
Majdnem május |
|
2013.04.28. 09:34 |
|
A távolban már zsongón ébred a tiroli város,
lusta fénnyel kúszik át az ormon a szűz hajnal,
a háztetőkön lebegő napfény tüze még opálos,
lankán gurguláz alá a zöldharmat víg fűzhajjal.
Odafenn tejködbe szökken a meredek szikla,
rőt derekán fenyők kapaszkodnak felhőégbe,
lábánál hullámokba fúl egy sugáron a szikra,
az Inn széles folyama hömpölyög a túlvégbe.
Dölyfösen szeli át völgyek szelíd ölét a pálya,
száguldó autók suhanásán megbotlik a pillanat,
egy parkolóban megreked az utazó magánya,
a pár percnyi mélaságra árnyékot villant a nap.
Messzire vágyó gondolaton tavaszcsend oszlik,
felröppenő madarak trillázásán halkul a sóhaj,
Innsbruck kelő zsivaja csalóka reggelbe foszlik,
az útra kelők ajkát mozgatja dúdolgató szóval.
Csak a havas csúcson a hegykaréj marad néma,
minden máson a majdnem május dala szárnyal,
és az örök vándor megpihenő csendjében néha -
kóbor kacaj veszi fel a versenyt a szivárvánnyal.
Innsbruck, 2013. április 28.
|
|
Pogány vagyok |
|
2013.04.21. 09:15 |
|
Nem térdeplek nem létező istenek előtt,
nem imádok holmi csalóka bálványt,
átadom magam a pillanatnak - mielőtt,
terjesztem a bűnre csábító édes-járványt!
Porba döntöm az önimádó szent szobrot,
lerántom a lélekvakító kenetes tapaszt,
kisimítom az árnyékot gyűjtő arc-fodrot,
keresztemen én vagyok úr és paraszt!
(Néma könyörgésbe fúlsz istened ostorán,
előre kiszabottnak véled keserű sorsod,
ahogy elvárják, úgy cselekszel ostobán,
egy napod másik száz kegyével szorzod!)
----------------------------------------------------
Aztán hamar letelnek a kiszabott évek,
koporsón a földrög túl korán koppan,
mikor elszállnak az utolsó hiú remények,
a meg nem élt évek koldusa betoppan.
|
|
Naiv gondolat |
|
2013.04.15. 20:04 |
|
Valamikor hittem, létezik a Mérleg,
hol tetteink súlya nyom a latban,
Jó és Rossz között billen a lényeg,
minden megélt, valós pillanatban.
Hol a Jóság elnyeri méltó jutalmát,
és a Gonosz idővel úgyis meglakol,
hol tisztelik a Sors igaz hatalmát,
legyen az végül Menny, vagy Pokol.
Már megtanultam és jól tudom ám!
Csak mosolyt csal az arcokra e Hit,
naiv téveszme volt, nem tudomány,
higgy emberi végzetet, vagy Istenit!
-----------------------------------------------
Csupa üres, semmitmondó frázis!
Elcsépelt, nagybetűsnek vélt szavak!
Dühöngve újra és újra hallom máris,
ahogy a latrok kárörvendve szólítanak!
|
|
Úton... |
|
2013.04.06. 03:54 |
|
Enyém most mind a négy égtáj,
elhagytam Párizst és Orleans-t,
bár eddigi küszködésem még fáj,
ez a lét hol felemel, hol leránt.
Épp esőfelhők tövébe kaptatok,
hagyom, hogy lemossák arcom,
eldobok mindent, mit adtatok,
megvívom Don Quijote-i harcom.
Mielőtt felütne újabb önsajnálat,
arcul vágom magam álmok ellen,
vágtatok tovább, mint vadult állat,
hogy élni nem gondolkozva kelljen.
|
|
Változó reggel |
|
2013.03.26. 20:25 |
|
Csak egy korai vonat zakatolt,
ahogy a domb mögött elsuhant,
hallatszott a talpfa szakaszolt
nyögése, ahogy a csendre zuhant.
Nemrég ébredtem a puszta szélén,
téli fagyrügyöt űzött korai tavasz,
épp egyensúlyoztam egy sínpár élén,
meg-megcsúsztam; a harmat ravasz.
A levegőben volt valami talán,
vagy csak az idegen környezet?
Visszavonult a fásult magány,
a lét örömtől könnyezett!
Valami hirtelen megbabonázott,
szememben régi tűz éledt újra,
feltámadt hitem magyarázott;
menni kell az ó-perencián túlra!
A világmegváltó, önfeledt gondolatok!
A monoton közönyt legyűrő vágyak!
A mindig kimondott mondatok,
és a szerelmeseknek vetett ágyak!
Aztán elsuhant az ötpercnyi bódulat,
elillant az egyszervolt szépség,
a szürke hétköznap újra jól mulat,
az égboltról lefoszlott a kékség.
|
|
Ébredés |
|
2013.03.26. 20:24 |
|
Meddő a pillanat is, bár alig röppennek fel a fények,
harang-trillázó könnyed harmattal öblöget a hajnal,
sötét árnyakban bújnak meg az apró agyturkász lények,
de a nap már megrázza fejét, igaz még gubancos hajjal.
Bennem torzsalkodnak vívódó és tunya kis ördögök,
bár ilyenkor még mindennek olyan tisztának kéne lenni,
szusszanok egyet, míg kívül mosolygok, belül őrjöngök,
örülnöm kéne az új napnak, nem epét nyelve émelyegni.
Halkul sóhajom, hisz bőrömből kivetkőzni nem tudok,
hang-szerelem magam, félelemkereső űröm kitárom,
egyébként meg, végül is mindegy – ez a világ túl undok,
a lélekhúrokba csapva megpendítem néma gitárom.
|
|
Francia vidék |
|
2013.03.26. 20:22 |
|
Bódítón ölel a szántókkal szabdalt róna,
kalandos múltat idéz a Moselle vidéke,
Rambucourtban gall kakast üt toronyóra,
jólesőn simít az ébredő nap langyfénye.
Magába szippant e más korban rekedt táj,
az útszalag kanyarral átkötött apró falvak,
az omladozó házak kopott kövébe rejtett báj,
ahol az emberek itt születnek és itt is halnak.
Hagyom, hadd járjon át e titkos kis varázslat,
oly ritka manapság e feledett, régi tünemény,
felmérek mindent, mint festő az üres vásznat,
nekem ez lesz a magam képére alkotott remény.
|
|
2012 - 1956 |
|
2012.11.17. 15:08 |
|
Nincs ma miért… felhőre szállni,
szabadságért tank elé kiállni,
helyükön maradnak a macskakövek,
a nép révülten áll, mint a cövek…
Bilincstelen rab kezek lógnak bénán,
csöpögő nyálú szájak tátognak némán,
dühös görcs rándít felfújt gyomrot,
lesütött tekintet jár hamvadó poklot…
Felülről nézve minden szép és jó,
nem látszik, hisz nincs is béklyó,
nem hiába felhőről fest a nagy piktor,
nemcsak nevével győz, ez egy ily kor…
|
|
Ecce homo |
|
2012.10.14. 10:53 |
|
Tessék Isten, láss hát csodát,
íme főműved; az Ember!
Bár meghaladta rég korát,
de kipusztulni mégsem mer.
|
|
Új világ |
|
2012.10.14. 10:51 |
|
Mint lépre csalt gyönge állat,
elfoghatna önsajnálat,
oktalan szidhatnám sorsom,
míg átvertként az észt osztom.
|
|
Színke |
|
2011.11.20. 11:19 |
|
Kezemben repdes
szemed árnya,
befogott pillangó
fakó szivárványa,
|
|
Végül is... |
|
2011.11.20. 11:16 |
|
Végül is… minden rendben,
csak autók suhanása a csendben,
érkezés valahová „happy end”-ben...
|
|
Három év |
|
2011.11.03. 07:18 |
|
Ezer nap, ezer éj,
fúj a szembeszél,
|
|
Reggeli kép(s)zelet |
|
2011.10.30. 16:19 |
|
Óh, hát nézd csak;
pityke napsugár szétcsap
kelekótya tájon,
hogy szinte fájjon
az ébredés
lusta éltetés
tudata.
|
|
Fintor |
|
2011.10.18. 19:48 |
|
Lehet-e nemesb’ a test, mint a lélek?
Új életre kelnek-e vajh’ a salak-lények?
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…