Mélyet böffen a kémény,
megbizseregtet az élmény,
rázkódik egyet a gépállat,
e vad elé semmi nem állhat.

Én vagyok a kalandféreg,
bőrömön kopik a porréteg.
Sűrűn tűzdelt a térképlista,
Útra kel a motorbiciklista.

Dugattyúk döbbentő zöreje,
bugyogó hangoknak döreje.
A megdöntött első villánál,
ráfeszült szűzlányt kívánnál.

Seggem közel van az úthoz,
betérek egy benzinkúthoz.
Megitatom szomjas paripám,
a kutas nagy ívben sz..ik rám.

Magasra nyúlik a kormány,
gumim, mint elefántormány.
Mikor bedőlök a kanyarba,
lábtartóm csíkot húz az avarba.

Út szélén stoppol két cickós,
ettől leszek veszettül fickós.

Szájtátva bekapok egy legyet,
ezzel vesztenek nálam kegyet.

Házfalakon visszhang dörög,
vasam alatt levegő dübörög.

Húzok egy jó kövér dagadtat,
a gyorsulás magával ragadtat.

Felszántom az összes kátyút,
előttem van még vagy száz út.
Ha mindegyiken végigmegyek,
jöhetnek majd a felhőhegyek.

Felszállok a végtelen kék égre,
ott talán megnyugszom végre.
Addig úgy hasítsa az utat vágtám,
ne tudjam, a végénél mi vár rám.

(Szentbékkálla, 2005-05-23)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.