Görbe kőbe körbezárt falak
közt didergő-derengő alak
voltál, mikor megtaláltalak.
 

Ablakodon némult szó század,
gyönge sár tapasztotta házad,
halk hangra riant hártya vázad.
 

Kártyavárad álca máza mögött
önfeledt, régi mosolyod tömött
sora egyszer, valamiért eltörött.
 

Ajkadon oltott szomjjal, tiszta
forrást fakasztva viszem vissza
addig lelked, míg csókom issza.
 

S szerelmed, mint röpke madár,
még néha kissé esendő habár,
de újra trillázva száll ma már!

Reims, 2010. május 30.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.