"A mai napig beszéd tárgya a városban, hogy Júlia, a sikeres üzletasszony, miért költözött el egyik napról a másikra, csapot-papot maga után hagyva egy ismeretlen helyre. Már mindenfélét pletykálódtak az emberek, de a találgatások valójában nagyon messze esnek a valóságtól.
Azóta eltelt egy év, eddig magamban bírtam tartani a titkot, de most úgy döntöttem, megosztom újdonsült naplómmal, bízva abban, hogy emberfia soha el nem olvassa e sorokat.
Engem Gizikének hívnak, van egy ikertestvérem, Gézuka, akivel rendkívüli módon hasonlítunk egymásra. Most, hogy belenézek a tükörbe írás közben, való igaz, amit egyszer véletlenül kihallgattam; annyira vékony vagyok, hogy szinte áttetszőn világít a bőröm. Gézuka is hasonlóképp néz ki, ami egy huszonéves fiú esetében talán nem éppen férfias benyomást keltene. Azonban külsejét ellensúlyozza a lényéből áradó finom intelligencia. Én csak kecses érzékenységű bájnak hívom azt a mérhetetlen mélységű erőt, ami sugárzik gyönyörű, mangánkék szeméből. Ilyen kéket az Isten rajta kívül csak nekem teremtett.
Hihetetlen, hogy megbabonázza az auráját érintő embereket. Varázslatos empátiával rendelkezik, talán ennek is köszönhető, hogy Júlia már az első találkozás alkalmával beléhabarodott, amikor Chopin fisz-moll mazurkája után a társalgóban Gézuka a zeneszerző lengyel népzenei gyökeréről tartott kiselőadást az őt szorosan körülvevő társaságnak. Egyből észrevettem Júlia szemében a kendőzetlen csodálatot. Pedig a nő legalább 5 évvel idősebb Gézukánál, és mégis, az első rajongó közeledéskor éreztem, hogy jóval többről van szó, mint holmi érdeklődő gesztusnál.
Júliáról el kell mondani, hogy kivételesen szép nő minden tekintetben. Mindig irigykedve néztem keblének bársonyos hamvát, amit többnyire láttatni engedett a dekoltázsa. Mellesleg gazdag is.
Mi Gézukával kettesben maradtunk, miután a szüleink egy sajnálatos autóbalesetben elhunytak két évvel ezelőtt. El akartak választani minket, ezt nem engedhettem.

Az örökségül kapott ház, és a vagyon tökéletesen kielégíti igényeinket, így szerencsére megszorítás és munka nélkül hódolhatunk szenvedélyeinknek.
Rengeteget járunk színházba, hangversenyekre, ahol hasonló érdeklődésű társasággal élvezzük a kultúra csodálatos ízeit. Éjszakai pillangók vagyunk, délnél előbb ritkán szoktunk felkelni. Akkoriban Gézuka belekeveredett valami kétes ügyletbe, így átmenetileg kétségbeestünk anyagi jövőnk biztonságát illetően. Így aztán Júlia közeledése Gézukához éppen jókor jött. Megbeszéltük, hogy testvéri kötelékünk szorosságát a későbbiekben is ugyanúgy fenntartjuk. Bár igazából ez sohasem volt kérdés, hiszen mindenhová úgy jártunk együtt, mint a sziámi ikrek. Mikor komolyra fordult a kapcsolatuk, furcsa módon Júlia hamar beleegyezett, hogy hármasban lakjunk majd. Csak azon volt kisebb nézeteltérés közöttünk, hogy kinek a házában éljünk tovább. Talán átlátta, hogy elválaszthatatlanságunk miatt csak velem együtt kaphatja meg Gézukát, akit annyira szeretett, hogy bármire hajlandó volt. Még ilyen apró kompromisszumra is. Kisegített átmeneti nehézségünkből, majd egy hatalmas álarcosbált szervezett a házában, hogy azon bejelenthesse a nem mindennapi hírt a közelgő eljegyzésről. Tulajdonképpen minden a legnagyobb rendben volt egy apróbb konfliktust leszámítva. Az egyik este, mikor egy kisebb fogadás után én kísértem ki a házunkból - mivel Gézuka szokás szerint a társaság középpontjában előadást tartott a többi vendégnek éppen Liszt francia behatásairól -, váratlan dolog történt. Júlia szembefordult velem, és hírtelen elérzékenyüléssel, hálálkodva köszönte meg az estét, de azon is túlmenően mindazt a különleges csodát - ahogy ő mondta -, amit tőlünk kapott. Furcsa volt ez tőle, mivel olyan nőnek ismertem meg, aki kissé szenvtelenül palástolja az érzelmeit. Zavarát leplezendő, egy puszit lehelt az arcomra. Ebben a helyzetben megmagyarázhatatlan fizikai vágy tört rám, hírtelen magamhoz vontam, és megcsókoltam érzékien húsos ajkát, miközben megmarkoltam a mellét. Talán a döbbenettől hagyta magát pár másodpercig, miután durván hátralökött, és elrohant. Nem került szóba köztünk később ez az eset, de szigorúan betartotta a közelemben a három lépés távolságot.
Elérkezett az álarcosbál napja. Izgatottan készülődtünk az estélyre. Gézuka Césárnak öltözött, én Kleopátrának. Júlia - formás alakjából sokat sejtető - harcias amazon jelmezt öltött magára. Megigézetten bámultam gömbölyű vonalait.
Lassan elkezdtek szállingózni a vendégek, mindenféle sokszínű maskarában érkezve. Pár pohár pezsgő után enyhe bódulat szállt a fejembe. Láttam, hogy Gézukára is nagy hatással van Júlia kihívó megjelenése. Új, és addig ismeretlen érzelem szállt meg. Alig bírtam kontrollálni magam. Mintha valami sárga féreg rágott volna szét belülről, amikor megláttam Júlia Gézukára vetett gyöngymosolyát. Minden szétesett bennem, tervek, megállapodások darabjaira hulltak abban a pillanatban. Utoljára akkor éreztem hasonlóképp, mikor szüleink közölték velünk, hogy szétválasztanak minket, elküldenek egy messzi internátusba.
Megvártam, míg Júlia egyedül marad, majd a fülébe súgtam, hogy sürgősen beszélni akarok vele, találkozzunk tíz perc múlva a hátsó terasz mögötti, zárt télikertben. Értetlen arckifejezését látva, nem vártam meg, amíg kérdéseket tesz fel, magára hagytam.
A hátamba fúródva éreztem tekintetét. Felkaptam egy újabb pohár pezsgőt, majd odaintettem az egyik fehérruhás inast, aki gyorsan elsietett teljesíteni kérésemet. Elindultam hátra, majd az épület sarkánál megálltam. Nem kellett sokat várnom, Gézuka hamar megjelent.
- Mi a baj?
- Gyere, beszélnünk kell!
- Éppen most?
- Igen, most!
Némán követett. Megszokta furcsa kéréseim. Becsuktam magam után a télikert ajtaját, majd a bejárattal szembeni padon mohón csókolni kezdtem. Gyengéden tiltakozni próbált, de jól ismertem már ahhoz, hogy hagyjam magam bármiről is lebeszélni. Ez is hozzátartozott a jól megszokott játékainkhoz. Nemsokára visszacsókolt, közben tarkómon bizseregtek finom ujjai, majd mikor gyengéden, de határozottan lejjebb nyomta fejemet, már tudtam, hogy nyert ügyem van. Engedelmeskedtem vágyának. Igyekeztem minél lassabb mozdulatokkal húzni az időt, hiába éreztem szinte könyörgő remegését. Felnézve láttam vonásai eklektikus torzulását, mintha az idő nyakas ösztönével viaskodna.

Ekkor nyitott ránk Júlia. Sohasem felejtem el a döbbenetet, amit szemében láttam abban a másodpercben, mikor lefagyott a mosoly szép arcáról.
A kezéből kiejtett pezsgőspohár szinte fülsértően tört szét. Pár pillanat múlva elrohant.
Soha többé nem láttuk."

Ennél a sornál becsuktam a kis füzetet, amire a legalsó fiókban akadtam, majd a kandallóhoz lépve bedobtam a lángok közé. Aprót roppant egy tűznyelv, mielőtt belekapott a hamvadón sárguló lapokba.
A baldachint félrehúzva leültem a hatalmas franciaágyra, egy darabig mozdulatlan néztem őt, ahogy szája szegletéből egy cseppecske foltot hagy a lepedőn, majd megcirógattam apró keblét, végigsimítottam hófehér vállát, gondosan betakargattam. Mint egy hálás kismacska, úgy dörgölődzött közben kezemhez, majd összegubódzva tovább folytatta valamelyik bűnös álmát.

2008-01-31

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.