A vizit
2008.01.05. 07:49
Fura egy isten teremtménye volt az új tanító a falusi emberek számára, akiktől távol állt a városból jött idegen különcködő viselkedése.
Fura egy isten teremtménye volt az új tanító a falusi emberek számára, akiktől távol állt a városból jött idegen különcködő viselkedése. Fiatal kora ellenére bogaras, magának való természetűnek tűnt. Nemcsak azért, mert hamar elterjedt, hogy mindenféle bogarat gyűjt. Különösen a lepkéket tartotta nagy becsben. Bár rendre megjelent minden vasárnap az istentiszteleten, de többen istenkáromlónak tartották szokatlan életmódja miatt.
Nem tartotta tiszteletben a falu elöljáróit, semmi közeledő szándékot nem véltek felfedezni, hogy beilleszkedjen közéjük. Legalábbis ezt sejtette, hogy nem paktált le senkivel. A helybeli elit, élén a bíróval, és a jegyzővel sehogy sem tudta megemészteni, hogy az ifjú tanító nem ereszkedik le közéjük.
Nem járt kocsmába, nem tett illendő látogatásokat senkihez. Ehelyett állandóan az erdőt-mezőt rótta lepkehálójával. Tanítás előtt, kora hajnalban futni indult, amikor a parasztok készülődtek a földekre. Azt beszélték, hogy szerény, de tiszta otthonában súlyzókat emelget. Mindennek tetejébe magányos estéin még holmi verseket is írt, bár ezt csak a kántor állította, aki egyszer váratlan látogatást tett nála valamilyen mondvacsinált ürügy kapcsán.
Külsőre is jellegzetes figura hatását keltette hosszú, rakoncátlanul göndörödő hajtincseivel, kerek szemüvegével, amit rendszeresen visszatolt orrnyergére. A falusi szemnek túl csenevész termeten szinte nevetségesnek hatott sűrűn viselt felöltője, ahogy lazán lógott gazdáján.
Mindezek ellenére megbecsülésnek örvendett a köznép előtt. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy az iskolába járó gyerekek rajongásig szerették. Sajátos hangulatban tartotta az órákat, a száraz tananyagot olyan történetekkel ízesítette, amivel teljesen elkápráztatta a nebulókat. Ilyenkor szájtátva bámulták, ahogy mesél, miközben nyeszlett végtagjaival hevesen gesztikulált a katedra előtt. Súlya volt a levegőnek is, olyan varázslatot tudott elérni szuggesztív lényével.
Ennek volt köszönhető, hogy elnézték neki a különcségét. Sőt, az eladósorban levő lányos házaknál szemet vetettek rá, mint vőlegényjelöltre.
Így volt ez a Nógrádi családnál is, ahol a három lánygyermek már bőven abban a korban volt, amikor a lányokat férjhez adják. Főtt is a feje az asszonynak - Julis nénének -, hogy miért vannak még pártában az ő lányai. Mikor a két nagyobbik; Kata és Sára olyan kicsattanóan gusztusos látvány nyújtott kerekded idomaikkal, pirospozsgás orcájukkal. A falusi bálokon a legények sóvárogva legeltették rajtuk a szemüket, de talán a szépségük miatt inukba szállt a bátorság, ha cselekedni kellett volna irányukban. Kissé magasan hordták az orrukat valóban a lányok, és e gőgösség is hozzájárult megközelíthetetlenségük látszatához, ami az évek múlásával keserű csalódottságot eredményezett. Felfoghatatlannak tűnt, hogy a faluban sok csúfabb leány hamarabb elkelt előttük. A legkisebb lány - Zsuzsika - pár hónapja lépett 16. esztendejébe, de hiába volt kora szerint ő is eladósorban, másképpen kezelték. Kislány kora óta véznaságával, esetlenségével csúfolták. Mindig ő volt az idősebb lányok kiszolgálója. Sokat dolgozott, szinte az összes házimunkát elvégezte, kevéske szabadidejében hosszú sétákat tett a falu melletti erdőben, hallgatta a madarak énekét, csodálta e világ semmihez sem fogható harmóniáját. Egyszer látta a tanítót is messziről.
Julis néne nagyot gondolt, s felkereste a Kerekes Andrást - merthogy így hívták a tanítót -, azzal a csalafinta kéréssel, hogy nem tanítaná-e a két nagyobb lányát egy kicsit a természettudományokkal való közelebbi megismerkedésre, mert felettébb érdeklődnek ez iránt a fogékony leánykák. Fizetségként egy süldő malacot ajánlott, ami igen nagy értéknek számított azokban az ínséges időkben.
Majd kiugrott a bőréből, mikor azzal a hírrel tért haza a kutya hidegben, hogy a tanító nem tért ki kérése elől, csak annyi feltételt támasztott mielőtt végleges választ adna, hogy szombaton vizitre eljön hozzájuk. Julis néne titkos álma teljesült ezzel. Az ura - Mihály - csendesen fogadta a nem mindennapi újságot, de a lányok annál nagyobb ribillióba kezdtek. Még a szomszédok is kíváncsian suttogták a váratlan eseményt, amiről aztán hamar pletykálódni kezdett falu népe is. Egész héten készülődött a ház a nagy látogatóra, mintha már legalább háztűznézőbe jönne. Csak Zsuzsika hallgatott apjával egyetemben. Szerényen félrehúzódva nézte a nagy sürgés-forgást, ahogy szombaton már hajnalban nekiálltak a lányok csinosítgatni magukat. Anyjának segített rétestésztát nyújtani. Ahogy nyúltak az árnyékok délután, a lányok egyre sűrűbben tekintgettek az ajtó felé. Odakinn sűrű pelyhekben hullt a hó, jóleső volt hallani a kemencében a meleget ontó öles fahasábok ropogását. Halkan felsikoltott Kata, mikor végre kopogtattak. Sára rohant ajtót nyitni a vendégnek, aki tisztelettel köszönt és levette kalapját, mielőtt beljebb lépett.
Hellyel kínálták, előkerült a kredenc mögül a vendégváró kisüsti is, bár az apa visszafogottan viselkedett. Parasztember volt - igaz jómódú gazda -, de nem volt kenyere a sok beszéd. Julis néne és a két nagyobbik lány annál locsi-fecsibbnek bizonyult. Andráson látszott, hogy néha elpirulva, zavartan néz maga elé, szokatlannak bizonyult számára ez a szinte már tolakodó társalgás.
Csodálkoztak is, hogy a nagyvárosból jött tanító most csak idegesen dörzsöli a kezét.
Kata és Sára egymást felülmúlva igyekeztek a középpontba kerülni. A harmadik stampedli után András elhúzta poharát az újabb kínálás elől. Egy idő után világossá lett, hogy a lányok egyedül szeretnének tanulni, de mivel a tanító ezt elhárította - mondván, hogy többre nincsen kapacitása, így rövidesen már az volt terítéken, hogy akkor kettőjük közül melyiküket választja. Nyilvánvalóvá vált, hogy már nem csak a korrepetálás körül forgott a verseny.
- No há, hogy döntött kend, melik leányho lesz vállalatja? - szegezte neki a kérdést Julis néne. - Láthassa, milen okos teremtések ezek!
Ekkor teljesen váratlanul, megszólalt a sarokban gubbasztó Zsuzsika:
- Miért gyűjti maga a lepkéket, tanító úr?
- Ejnye te leány, hát tégedet meg ki a jó isten kérdezett? - rivallt rá az anyja dühösen.
András Zsuzsika felé nézett, és mint akit megbabonáztak, teljesen belefeledkezett az addig mellőzött lány áthatóan égszínkék szemébe. Nem látta vékonyka termetét, fitos orrocskáját, csak azokat az óriási szemeket nézte delejezetten.
- Jóvan, tanító úr? - szólt újra, most hozzá Julis néne.
- Bo... bocsánatot kérek - hebegett a kérdezett, szemét lesütve nyelt egy nagyot, majd újra Zsuzsikára szegezte tekintetét.
- Őt szeretném tanítani! - Szinte idegennek hallotta saját hangját, ahogy önkéntelenül elhagyták a szavak az ajkát. - Már ha a kisasszony is szeretné...
- Őőőt? - Egymás szavába vágva hitetlenkedtek a többiek.
- Igen! - Zsuzsika hangja alig hallhatón, de határozottan csendült.
Ekkor megszólalt Mihály, az apjuk:
- Hallottátok, nem? Ha őt, akko őt! Punktum!
A két idősebb lány sértődötten kirohant a szobából. Julis néne megdöbbenve ejtette földre az addig görcsösen szorongatott konyharuhát. Utána hajolni is elfelejtett. - De há mér pont őt? - kérdezte szinte saját magától félhangosan. A fiatal tanító - miközben tovább foglyul tartotta Zsuzsika igéző tekintete -, enyhén elmosolyodott apró bajuszkája mögött:
- Olyan ez a jány, mint lepke a hó alatt...
2008-01-03
|