Ki tudja hányadik napja kopott alattam az út,
parkoló aszfaltján szikrát húzott csizmámon a vas,
az első slukkban lassan kortyoltam mézédes aszút,
motorom és szakállam poros volt, szalonnám avas.

Hálózsákból néztem, hogy a tépett hegygerinc fölött,
a kelő nap birkózott a kótyagos, foszló holddal,
valaki az égre tucatnyi bárányfelhőt köpött,
torkomban rekedten dúdolt egy hajnali hűs bordal.

Fáradt voltam, megsebzett vad, de űzött tovább e vér,
végtelen utak szelén simult a háborgó lélek,
útmentén várt rám száz és száz lélekszomjú denevér,
belém hasítottak posványos, nyárspanelű szélek.

Pokol angyalai tűztek rám tövisből koronát,
megbélyegzett a szabadság piszkos-trágár lidérce,
eszelősen menekültem e bűzfertő koron át,
hol egyszer, a hágón túl felragyog a holnap bérce.

2007-08-14

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.