Színjátsszunk! - 4.
2007.11.05. 13:36
Utolsó színjátszós naplóbeírásom óta eltelt közel két hónap. Sok minden történt azóta. Rengeteg próba. A lelkesedés óriási. Kis csapatunk összekovácsolódott az elmúlt hónapok alatt. Közben sikeresen túljutottunk a Nőnapon, melyről írtam már. A színdarabot annyiban módosítottam, hogy bekapcsolódott egy újabb szereplő, akin látszik, hogy imád szerepelni; kár lett volna kihagyni, és amúgy is terveztem, hogy kellene egy narrátorféle bemondó, aki felvezeti az előadást, a két szín közötti szünetet kitölti, így Laci barátunk kapóra jött mindenféle szempontból. Megírtam neki a szöveget, a két szín között elénekeli az Én édes Katinkámat, majd és mindeközben az egyik legfontosabb feladat neki jut az egész színdarabban; ő lesz a súgó. Na kérem, a súgónak nagyon fontos szerepe van a színfalak mögött. Az előadás sikere részben az ő rátermettségén is múlik. Figyelnie kell folyamatos éberséggel a szereplőket egyszerre a szövegkönyvvel, jelt ad a hátsó felvilágosítónak (magyarul annak, aki a színpadvilágítást a helyzetnek megfelelően kapcsolja). Az egyik próbán kértem, hogy a következő alkalomra ne hozza el magával senki sem a szövegét. Ugyanis rájöttem, hogy amíg mindenki kezében a szöveggel mászkál, addig nem lesz rákényszerítve arra, hogy teljesen megtanulja a szerepet. A színpadról írtam már, hogy valamikor – az országban ilyen szinten egyedülállóan – forgószínpadként is üzemelt, de már évtizedekkel ezelőtt betemették az árkot. Érdekes, hogy állítólag valamikor régen úgy működött a rendszer, hogy a kör alakú színpad alatt jó kötésű gyerekek adott jelre megforgatták a tengelyt, így történt a színváltás. Elég hihetetlennek hangzik. És persze súgólyuk is volt, ami megvan a mai napig is, de mi nem azt használjuk, hanem oldalt a függöny mellett áll a súgó, aki így szemkontaktusban áll a szereplőkkel. A megbeszélés szerint akkor súg csak, ha valaki ránéz, ezzel adva jelt a segítségkérésre.
A szövegkönyv eltűnésével sokat javult az előadás, ami egyébként nem túl hosszú, kb. bő háromnegyedórás. Egy jó ideje úgy próbálunk, hogy egymás után kétszer megyünk végig a darabon. Először úgy, hogy amennyiben szükséges, megállítom a próbát, instrukciókat adva a szereplőknek. Ha nem tetszik valami, vagy eszembe jut nekem vagy másnak egy módosítani való, ekkor még a próbát megszakítva lehet javasolni. Az első próba még szövegismétlésnek is jó. A második próbát aztán úgy tartjuk meg, hogy nincs megállás, félbeszakítás, „kiesés” a szerepből, végig kell csinálni úgy, mintha élesben zajlana az egész. Na, ez érdekes. Ugyanis kétféle ember van; persze, tévedni mindenki téved. De valaki feltalálja magát, és ügyesen lereagálva úgy folytatja az előadást a bakija ellenére, hogy a néző nem vesz észre semmit. Mindig azt szoktam mondani, hogy az nem gond, ha valaki elrontja a szöveget (én is el szoktam néha). Bár elég érzékenyen veszem, mivel az egész rímekben van megírva, ezért eléggé disszonánsan hangzik, mikor valaki szókihagyás, vagy összekeverés miatt téveszt. A másik típus, és ez a rosszabb, aki amikor hirtelen nem jut eszébe a szöveg, és kiesik a következő mondat; bepánikol, kiesik a szerepéből, nem észrevétlenül pislant a súgóra, hanem „kiszól” hangosan az előadásból. Na, az ilyen esetektől félek, ez elronthatja az egészet. Én azt szoktam csinálni, hogy ha elfelejtem a következő mondatot, észrevétlenül a súgó felé araszolva rápislantok, és ha jó a kontaktusunk, akkor nincsen semmi galiba. Egyébként érdekes, hogy miután megtanulta mindenki a saját szövegét, a következő fontos feladat az volt, hogy azt is külön meg kell tanulni, hogy mikor kapcsolódik bele a darabba, tehát, a másik szereplő végszavát is tudni kell. Mára már szinte mindannyian tudjuk fejből mindenkinek a szövegét. A felejtésről még annyit, hogy elég egy szó ahhoz, hogy beugorjon az egész szövegrész, ilyenkor jó olvasni a súgó szájáról. Miután nagyjából mindenki tudta a szöveget, az volt a kérésem, hogy próbáljon mindenki egyéniséget adni figurájának, direkt játssza túl a szerepét, így kialakítva egy karaktert. Terítékre került az arcmimika, a testjáték, a mozgás beszéd közben, a mozgás azokban a helyzetekben, amikor csendes szereplő az illető. Sajnálom, hogy én is szerepelek, mivel így nehezebb irányítani és rendezni a darabot. Folyamatosan próbálom felkészíteni társaimat arra a stressz helyzetre, ami akkor lesz, mikor a bemutatón elhúzva a függönyt, szembesülni kell a rengeteg (legalábbis várhatóan) nézővel, akik bizony nem mindig lesznek csendben, a gyerekekről nem is szólva. Ilyenkor surrognak a kamerák, fényképezőgépek, elvégre ez egy kis falusi előadás. Ezért fontos a hangos artikuláció, mert a susmust át kell „kiabálni”, nem lehet szégyenlősen elpusmogni, hadarni a szöveget.
Két hete elkészítettük a hátteret, majd a díszletet. A súlyos, sötét hátsó függönyök elé tetőfából vázat készítettünk (ez elsősorban Botos Bandi asztalosmesterünknek köszönhető), majd lepedőket feszítettünk rá. Még egy ajtó is be lett építve. Így a szín mögött rejtve is körbe lehet járni a színpadot. Természetesen a díszlet nem a legapróbb részletekig korhű, de a fő célom az volt, hogy legalább nagyvonalakban hasonlítson a XVII. századi főszolgabíró házára belülről. A faluban van háza egy neves építésznek (Szűcs Bandi), akinek hobbija a régiségek gyűjtése. Nagylelkűen a rendelkezésünkre bocsátotta gyűjteményét, hogy tetszés szerint tudjunk válogatni. Berendeztük a színpadot. Még egy ál-ablak is került bele, amelynek belsejébe most fest képet a falu egyik festőművésze (Lukács Tamás). A szereplők ruhájának elkészítése, beszerzése okoz most gondot. A három lányé már megvan. Nagyon szépek. Fantasztikus, hogy milyen segítőkész mindenki. Régi, elfeledett, de gondosan őrzött, csomagolt ruhák kerülnek le öreg házak padlásáról. A plébános vasárnap bocsátja rendelkezésünkre a hiányzó reverendát. A törökök ruhái szintén a faluban lettek megvarrva. Nem akartam kölcsönzőbe menni, csak a legvégső esetben, mivel anyagilag szinte önerősek vagyunk, a ruhák kölcsönzése pedig kisebb vagyonba kerül, és ez az egész nem a pénzről szól. Az előadás is természetesen ingyenes. Különben is, „tartok” tőle, hogy az előadást a későbbiek folyamán meg „kell” még többször ismételnünk különböző rendezvényeken.
A bemutató egy tavaszköszöntő ünnep záró programjaként kerül bemutatásra 2006. április elsején. Az egész napos egészségprogramban szerepel jóga, fitt-ball torna bemutató, reformétel kóstoló, különböző – az egészséges életmóddal kapcsolatos előadások, játszótér avatás, biotermék kiállítás és vásár, gyógy masszázs, és persze este a színjáték bemutatása.
A napi programok ingyenesek a masszázs kivételével, csak a részvételi szándékot kell jelezni egy megadott telefonszámon. A színdarab meghívó plakáttervét (http://www.fullextra.com/users/soman/Megh%edv%f3-plak%e1t.doc) elkészítettem, azóta kikerült a hirdető táblákra is.
Hajrá, még másfél hét, addig két próba, és eljön végre a várva várt nap, melyről remélem nem kell majd keserű szájízzel beszámolnom!
|