13

----------------------------------------------------

Csöpi azóta nem járt itt. A régi templomra szinte semmi sem emlékeztetett, mióta újjáépült. Követte a papot a parókián át a sekrestyébe. Mégis, a nőn különös érzés lett úrrá. Hiába telt el 27 év…

Az emlékek feltörtek belőle. Már bánta, hogy bejött. Nem érdekelte, mit akar tőle ez a pap. Haza akart menni. Minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne kezdjen el hátrálni. Isten háza a bűn háza.

„Lányom a te isteni küldetésed az, hogy általam megtisztulj lelked bűneitől. Isten által rám ruházott feladatnak tekintem azt, hogy feloldozzalak e megtisztulási folyamat által.”

-         Jöjjön, csak jöjjön bátran.

A sekrestye olyannak tűnt, mint régen.

Az ostyák… amiket szájába kellett vennie mással együtt is…

„Nyisd ki szájad, gyermekem.”

A szenteltvíz… amibe száját öblítette…

Lesütötte szemét.

-         Leányom – „lányod ám az…” fűzte magában hozzá Csöpi -, ma mikor rendet raktam, találtam valamit. Valamit, ami fényt derített számomra a múlt régi, megmagyarázhatatlan titkaiból. Arra gondoltam, hogy segíthetne nekem megmagyarázni bizonyos dolgokat…

„- Gyermekem, a Te ártatlanságod által tisztítjuk lelkünk Istennek szent házában, hogy végleg kiirtsuk magunkból a világi csábítások fertőzött bűneit.”

A reverenda mellett lógó kezében egy fekete, kemény lapú füzetet markolt.

-         …amik a bátyám halálával és az akkori tűzvésszel kapcsolatosak. Lehet, hogy nem szerencsés ennyi idő távlatából felbolygatni a múltat, de úgy gondoltam, lelkiismeretem nem maradna tiszta, ha ezt nem osztanám meg veled.

Emelte fel kezében a füzetet.

A nő döbbenten észlelte, hogy a pap átváltott tegezésbe.

-         Saját magam hozom kellemetlen helyzetbe ezzel. Az anyaszentegyház és az emberek előtt ennek titokban kell maradnia. Ez egy napló, mely egy nagy kő mögé volt elrejtve 27 évig. Isten akarata talán, hogy ma rátaláltam.
Leányom. Ez a napló tele van az emberi gyarlóság bűneivel. Úgy gondolom, hogy bátyám vétke, melyet kislány éned ellen követett el, a sátáni tűz, amit a lelkében gyújtottál, nehezen megbocsátható. Úgy érzem, hogy kötelességem, hogy feloldozzalak lelked terhe alól. Túl súlyos teher az, amit ennyi éve cipelsz. 

„Sátáni tűz, melyet a lelkében, s a templomban gyújtottam! De… mit akar ez tőlem? És mi, ez a napló?” – tolongtak fejében a kérdések.

Csöpi tátott szájjal bámult a tiszteletesre, mikor berontott a sekrestyébe Lajos.

            Szemei vérágasak voltak, szája habzott a dühtől. Látszott rajta, hogy önkívületi állapotban van. Kezében egy tőrrel hadonászott.

-         Hát te mit keresel itt? – lepődött meg a pap. – Takarodj ki e szent helyről! Nem szégyelled magad Isten szolgája előtt késsel a kezedben!

-         Fogd be a pofád, vén szentfazék! Elegem van! Tudod, kinek a szolgája vagy te? Az enyémé! Talán nem te vagy a nagybátyám? Térdelj le vén bolond! Te is, te cafka! – Csöpi hátrált egy lépést. A mögötte levő feszületnek ütközött. – Most imádkozhattok! Eljött az utolsó órátok. Én vagyok a megváltó! Pokolra kerültök, de előtte elvégezzük az áldozati szertartást! Maradj, ahol vagy vén szemét! Még egyszer nem mondom, hogy térdre! Te szuka! Most ütött az utolsó órád! Feláldozlak az oltáron! Most nem fog jönni a Kálmánod, hogy megmentsen! Könyörögjetek! Azt akarom, hogy csókoljátok meg a cipőmet!

Kifordult szemeivel körbenézett.

-         Gyerünk! Gyerünk kifelé!

Elkapta a nő nyakát, a tőrt nyakához szegezve szorította.

-         Most nem menekülsz! – sziszegte a fülébe. – Gyere csak te is, ha nem engedelmeskedsz, átvágom a nyakát!

Az oltárhoz vezette őket. A pap ekkor kiabálni kezdett:

-         Segítség! Gyilkos! Segí… Nem folytathatta tovább. Lajos Csöpit elengedve a pap hasába döfte tőrét.

-         Most megkaptad, te istenszolga te! Hová menekülsz, kurva? – kiabált a nő után, aki kihasználva, hogy elengedte, futásnak eredt a templom főbejárata felé. – Állj meg! Állj meg, vagy nagyon megbánod!

A magas falak visszaverték a hangokat. Démoninak hatottak a visszhangzó szavak.

Csöpi a hatalmas, boltíves ajtót bezárva találta. Kulcs sehol. Újabb menekülési útvonalat keresett, de ekkor utolérte a padok között utána rohanó őrült. Megmarkolta a haját, a földre rántotta. Kezében a tőr vöröslött a vértől. Ellenkezést nem tűrő erővel visszarángatta az oltárhoz, aminek lábánál a pap feküdt, kezét hasára szorítva. Kis vértócsa növekedett mellette. Szaggatottan, hörögve lélegzett.

Lajos magához vonta a nőt, úgy suttogta fülébe:

-         Csöpike, édes kis pipike… Mielőtt feláldozlak, hogy vétkeidtől megtisztulj, most végre letérdelsz előttem, és meggyónsz - fellökte a nőt, aki a pislákoló tiszteletes mellé esett a fekete füzetre.

-         Ott maradsz.

Az egyre kevesebb életjelet mutató papról lecibálta a véres reverendát, és magára kanyarította. Felkapott egy keresztet.

-         Én vagyok a megváltótok!

Csöpi összeszűkült szemmel nézett fel:

-         Lajos, térj már észhez! Tudod, hogy mit csinálsz egyáltalán?

Az eszelős tekintetű alak vészjóslóan tekintett le:

-         Azt mondtam, könyörögj, nem azt, hogy pofázz kurva! Nem értesz a szép szóból? Ez kell neked?

A súlyos fakereszttel halántékon vágta a nőt, aki elájult.

Égett faggyú szaga kúszott az orrába, mikor magához tért. A távoli mennyezeten levő freskók úsztak a látómezőjébe. Oldalra nézve rájött, hogy Lajos kikötözte az oltárhoz. Teste körül körben gyertyák égtek. „Ez az őrült tényleg meg fog ölni.” - gondolta, mikor meglátta a férfit meztelenül a szószéken.

-         Na végre – rohant oda a nő mellé, az oltárhoz. - Úgy látom, elkezdhetjük a szertartást. Kicsit túl vagy öltözve. Így nem fogsz megtisztulni.

A tőr hegyét ruhája kivágásába illesztette, és lassan lehasította testéről az összes ruhadarabot. A nő érezte a hideg fém karcos érintését. Néhol belekapott a bőrébe, piros csíkot húzva maga után.

-         Nini! Mi van kurva, nem viselsz bugyit? De szépen meg van nyírva a pinád! Ma végre betömöm ezt a rést rajtad, mielőtt feláldozlak!

Csöpi egész testében reszketett. „Valamit, valamit ki kell találnom. Időt kell nyernem.”

-         Lajoska! Áruld el nekem, miért bántottál engem egész életemben? Legalább most mondd el nekem. Kérlek. Kislánykoromtól úgy nőttem fel, hogy te állandóan gyűlöltél. Miért? Kérlek, mondd el!

A férfi eltűnődve fordult hozzá. Mintha egy picit tisztult volna tekintete.

-         Hogy miért? Mit gondolsz, miért? Nem tudod? Tényleg nem tudod? Az apám… ah! Úgy nőttem fel, hogy nem volt apám! Tagadott, tagadta a létezésemet! Én itt fogantam ezen a rohadt helyen, ahol nappal erkölcsről prédikált! Anyám a halála előtt elmondta, hogy a gazember hogyan csalta kelepcébe. Aztán letagadott minket. Én csak egy fattyú zabigyerek voltam! Anyámat is ő vitte a sírba. A tiszteletre méltó tiszteletes atya, aki csak az angyalkáját imádta, a Csöpikét, a mindenki drága Csöpikéjét! A szőke fürtű, ártatlan kislányt!
Emlékszem…
Megkerestem… azon az estén.
Elzavart! Elzavart magától! Mint egy undorító pondrót, úgy akart eltaposni! Mint szerencsétlen magjának nemkívánatos melléktermékét! Hmm… Kilestem az ablakból, hogy miket műveltek! A pap, meg a kis ribanc. A szopós borjúnak lett volna mit tanulnia tőled! Az apám szopatta a falu szőke tündérkéjét! Akkor fel sem fogtam, mit műveltek. Aztán láttalak, amikor elrohantál – suttogta a szavakat a nő füléhez hajolva. – Láttam az elhamvadt doboz gyufát. Kis pancser… Tudtam, hogy ki kell használnom a lehetőséget. Találtam egy ép szálat a doboz mellett. A vén kujon verte belülről az ajtót, eszeveszetten rángatta a kilincset. A parókián találtam egy kanna benzint. Rohanva körbelocsoltam mindent, amit tudtam. Aztán meggyújtottam azt az utolsó szál épen maradt gyufát. Te kis gyújtogató, faszszopó szuka! Hát ezért gyűlöltelek, és akartalak mindig megkapni. De most nem kerülöd el a sorsod. Végleg megtisztítalak bűneidtől.

Csöpi a hallottaktól megütközve teljesen megdermedt.

Hiszen akkor nem is ő gyújtotta fel a templomot és égette el a papot!!!

Nem maradt ideje a hallottak megemésztéséhez. Semmi mást nem akart, mint túlélni ezt az éjszakát.

Lajos odahajolt a nyakához. A tőr hegyét a mellbimbójához illesztette.

-         Most rögtön kivágjam a szíved? 

Odanyúlt nyakához, és előrehúzta nyakláncát.

-         Nézd milyen édes kis angyalka!

A férfi nagy tenyerében szinte elveszett az apró medál. Csöpi halkan suttogni kezdett:

-         Könyörgöm neked, édes kis angyalkám, ments meg engem!

-         Végre könyörögsz k…

Lajos szavait elnyomta az egyik magas ablak robbanásszerű döreje. A színes mozaik üvegdarabkák millió szemcsére törve hullottak szét fülsüketítő csörömpölő hanggal a padlón.

Mintha valamely Isten szállt le volna a mennyből.

A boltíves ablakban ott állt Kálmán.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.