Tizedik

Kipattan szemem, hírtelen felülök, felszisszenek mellkasomhoz kapva; leragasztott sebem alatt megfeszül a bőr. Meztelen vagyok, ruháim gondosan összehajtva a széken. Gina mélyen alszik, óvatosan felkelek, kimegyek a nappaliba. Mintha rémálom lett volna az éjszaka, tökéletes rend uralkodik. Gina még a katanát is visszatette a helyére. Leveszem, lassan kihúzom a hüvelyből, gondosan megtisztítom az éles acélt egy puha ronggyal a szennyeződésektől. Lezuhanyozok, felöltözök. Cseng a mobilom.

-  Hahó, merre van az ifjú pár? Itt Keszthelyen mindenki rátok vár! – hallom Szexpír vidám hangját. – Mi újság Fehérváron, válaszod epedve várom!

-  Szia Szexpír! Ne örülj, nemsokára indulunk!

-  Úgy készüljetek, hogy hosszú időre jöjjetek!

-  Oké. Nincs ott melletted Pinakkió?

-  Mindjárt szólok neki, épp a kártyát veti.

Kis szünet után meghallom Pinakkió hangját: - Halló Jack! Mi újság?

-  Szia. Figyelj, emlékszel a nehézfiúkra Porecben?

-  Aha. Miért, csak nem azt akarod mondani, hogy megtaláltak?

-  De. Kiderült, hogy az Albival spanban vannak. Tegnap csapdát állítottak nekünk. Volt egy kis ramazuri, de már túl vagyunk rajta, minden rendben. Tudom, hogy Keszthelyen vagytok, de azért tartsd nyitva a szemed. Arra utal egy-két dolog, hogy Albinak köze van öcsém halálához.

-  Jack, ne menjünk haza, nem kell segítség?

-  Ne, semmi esetre sem, inkább mi megyünk el hozzátok. Mindjárt indulunk. Szia!

Nem hagyom, hogy további kérdésekkel elárasszon. Ráérek kielégíteni kíváncsiságát, ha odaérünk. Gina megjelenik a fürdőajtóban, mint egy buja istennő, olyan izgatóan néz ki.

-  Jó reggelt cigánylány! – kiáltással lerohanom.

-  Vissza az agyarakkal, te szamár szamuráj! – tol el magától. – Na jó, ha okosan viselkedsz, adhatsz egy puszikát, de semmi több. Arra vágyom, hogy mihamarabb elmenjünk innét messzire, alaposan kibeszéljük a tegnap estét, hogy aztán végképp kitöröljük az emlékét is!

-  Rendben úrnőm, kívánságod parancs. Úgy készülj, hogy motorral megyünk, és több napra hozz ruhát!

Gyorsan összepakolunk, a Shadowra rápókozom a táskánkat, Joli néninek írok egy rövid levelet, melyben azt is tudatom, hogy ne keresse Casht, baleset történt vele…

Gina is farmerszerelésben ül mögém a motorra. Lassan gurulunk a fák között. Óvatosan kémlelem az utat; gyanakvó vagyok. Aggodalmam alaptalan, sehol egy gonosz lélek. A főútra kiérve már a motor is bemelegszik, húzok egy kövér gázt, elsuhanunk az autók mellett.

-  Mit szólnál egy finom kávéhoz? – kiáltom hátra.

-  Azt, hogy gondolatolvasó vagy! – búgja fülembe.

Ohó! Megint dolgozik a tudatalattim! Ahhoz, hogy a szokott helyemen kávézzunk – márpedig miért ne a kedvenc törzshelyén igya meg az ember az első kávéját -, el kell haladnunk Albi autókereskedése mellett. Miközben átszeljük a várost, arra gondolok, hogy mi lesz, ha most elmegyünk innét. A saját városomból, ahol felnőttem, ahol ezer ismerősöm van, és barátaim. Ahol ezer emlék kísért minden sarkon. Valóban megfutamodás lenne, vagy csak a józanész diktálta realitás abban bízva, hogy mire visszatérünk, rendeződik magától minden. Tudok-e felszabadult lenni egy pillanatig is, ha messze leszünk? Egyszer; holnap, két nap, vagy egy hét múlva, úgyis vissza kell térni ide. Nem menekülhetek örökké!

Nagyot sóhajtok. Ideje lezárni magamban az önvádat is, ami egy éve szaggatja lelkem védtelen bugyrait. Megtettem mindent, hogy Ákos sorsa jóra forduljon. Jobbra, mint az enyém. Elvetettem a továbbtanulás lehetőségét, hogy neki meglegyen rá az esélye. Abbahagytam a sportolást, hogy esténként is tudjak seftelni, megteremtve a módot arra, hogy elvégezze az orvosi egyetemet. Julcsival mindig mellette álltunk. Talán nem bírta a rá nehezedő nyomást? Hogy történhetett meg, hogy nem vettem észre, hogy valami baj van. Tudnom kellett volna, zavart viselkedéséből. Egyre ritkábban jött haza. Aznap tudta, hogy motoros túrán vagyok, a nagynénénk meg látogatóba ment vidéki barátnőjéhez. Lidércnyomásként űz, hajszol az a pillanat, mikor hazaérve megláttam a fotelban. Vékony karja gumival elszorítva, az injekciós tű kiáll a vénából. Arcán kifejezéstelen tekintettel bámult rám, vagy inkább keresztül rajtam. Azonnal telefonáltam a mentőknek, de már nem tudták visszahozni.

Az utolsó sms, ami miatt halálos iramban, lélekszakadva tekertem haza. Amikor valaki megérti, hogy az élete értelmetlen, vagy az öngyilkosságot választja, vagy az utazást. Utálok utazni, bátyus. Vigyázz magadra!

Megrázom magam. Azért sem hagyom, hogy úrrá legyen rajtam az önmarcangolás! Gina itt ül mögöttem a motoron, szorosan átölel, a szeretet melegítő fátyla lengi körül. Hosszú évek óta nem akartam, hogy valaki ennyire közel kerüljön hozzám. Most akarom. Végre itt a lehetőség, hogy Edina hazug béklyóit lerázva szembenézhessek önmagammal. 

Újra szárnyalni érzem magam a felhők között. Az autókereskedésnél azért leszállok a földre. Látom, hogy a két sportmotor ott áll az épület előtt. Itt van Albi? Vajon észrevett? Tovább dübörgök a kétsávos úttesten. Befordulok a benzinkúthoz, megállok a kávézó ajtaja előtt. Odabent Bögyös Dögös Szilvi üdvözöl széles mosollyal, ami kicsit lekanyul Gina láttán. Mikor kérek két kávét, a pultra passzírozva terjedelmes kebleit, a fülembe súgja: - Nagyon csinos barátnőd van Jack! – Bólintással jelzem egyetértésemet.

Leülünk egy asztalhoz, hatodik érzékem megint nyugtalanságra ösztönöz. Nem akarok vaklármát szítani, Ginára mosolygok kényszeredetten: - Üldözési mániám van, alig várom, hogy elhagyjuk a várost.

-  Te Jack, nem kellene szólnunk a rendőröknek?

-  Nekem is eszembe jutott ez a lehetőség. És, mit mondanánk nekik? Bizonyítani nem tudunk semmit, akkor meg minek? Megvédeni nem fognak. Egyébként magam sem tudom, hogy mi vagyok; üldözött-e, vagy támadó? Legszívesebben megkeresném Albit, és … hát, jobb nem belegondolni a lehetőségek széles tárházába.

-  Te képes lennél arra, hogy megöld, Jack? – Gina komoly arccal teszi fel a kérdést.

-  Nem tudom, Gina… Ez az ember tudatta velem, hogy szerves részese Ákos halálának. Lehet, hogy csak kiprovokált válaszok voltak, de amikor megkérdeztem, hogy ő szoktatta-e rá a kábítószerre, és a halálos adaghoz is van-e köze; gonosz vigyorral bólogatott. Nem tudom… Nem tudok mit kezdeni ezzel a tömény gyűlölettel. Albi azt mondta, hogy az öcsém sok pénzzel tartozott neki a narkó miatt. El tudod képzelni, hogy egy éven keresztül jópofáskodik velem, miközben a hátam mögött állandóan azon jár az esze; hogyan húzzon le? Ah… - Bosszúsan legyintek. – Azt tudom, hogy nem menekülhetek állandóan. Előbb, vagy utóbb le kell zárni ezt az ügyet. Menjünk.

Gyorsan megisszuk a kávét, fizetek. Szilvi jó utat kívánva huncutul rám kacsint búcsúzóul.

Kifordulok a 8-asra, úgy döntök, hogy Veszprém felé megyek Keszthelyre. Majd valahol lefordulok a Balaton felé…

Belepillantok a tükörbe, a távolban egy fényszóró tűnik fel. Rohamosan közeledik, másodpercek múlva a belső sávban megjelenik egy piros-fehér színű Suzuki GSX-R. Ez Robi sportmotorja! Egy vonalba érve velem, lelassít. Két „szkafanderbe” öltözött, zárt sisakos az ülésen. Rikító bőrruházatuk bárkit takarhat, de az a gyanúm, hogy a két fazon nem lehet más, mint Robi és Albi. Vajon mire készülnek? A hátsó ülésen ülő – mint valami újkori lovag -, felemeli sisakrostélyát. A sötét plexi mögül Albi vigyorog rám. Az útpadka felé mutogat. Versenyezni nincs értelme, meg különben is; eszem ágában sincs menekülni. Essünk túl rajta. Félreállok, megállnak előttem. Albi lepattan a motorról, egyik keze lezserül zsebben. Valami kidudorodik a szűk kabátból. Jó háromlépésnyire megáll tőlem.

-  Hová ilyen sietősen, Jack? – kérdi. – Van egy komoly ajánlatom neked. Arra kérlek; hallgass végig, ne szakíts félbe. Sokat gondolkoztam, hogy ezek után mit kezdjek veled. Arra jutottam, hogy nem csinállak ki. Sokkal jobb ötletem támadt. Szerintem egyikőnk sem akar börtönbe kerülni, ugye? Úgy gondolom, hogy ez a város túl kicsi ahhoz, hogy ketten elférjünk benne. Valakinek távoznia kell. Na, nem csak így, ahogy most készülsz. Hanem örökre. Felajánlok neked egy fogadást. Megküzdünk egymással; csak te meg én, test a test ellen. Szabályok nélküli, pusztakezes harc, idő és megkötések, védőfelszerelés nélkül. Az győz, aki nem adja fel. A tét az, hogy a vesztesnek el kell hagynia a várost. El kell költöznie azonnal, mondjuk legalább száz kilométerre. Tiszta ügy, nem gondolod? Ezen kívül, hogy legyen még valami extra tétje is a dolognak, a vesztes átíratja a győztes nevére az ingatlanát. Tegnap nagyon megtetszett a házad. Ma reggel az ügyvédemmel kikérettem egy pár tulajdoni lapot a Földhivatalból. Már elkészíttettem vele a papírokat. Minden hivatalosan történik. Te felajánlod a házadat, ami szerintem ér vagy harminc- negyvenmilliót, én meg felajánlom a kereskedést az összes autóval együtt, ami a telepen, a nevemen van. Hidd el, hogy te jobban jársz. Már maga a kereskedésért kapnál annyit, mint a házad. Szóval ez a korrekt ajánlatom a fogadásra. Az ügyvéd úr mindent elkészít előre adásvételi szerződéseken. Nekünk nincs más dolgunk, csak aláírni. A küzdelem után a győztes megsemmisíti a nem kívánt példányt, a vesztes új életet kezd valahol máshol. Mindez úgy, hogy örökre a mi kis titkunk marad. Az ügyvédem nagyon diszkrét és becsületes úriember. Na, mit szólsz hozzá?

-  Azt, hogy te nem vagy normális. Nem fogok veled sem fogadni, sem megküzdeni.

-  Látom, nem értesz – változik élesebbre Albi hangsúlya. Egy forgótáras, rövidcsövű revolvert húz elő a zsebéből. A Smith & Wessont szorosan teste mellett tartja, hogy az út felöl takarásban legyen.

-  Jelenleg nincs választási lehetőséged. Ha a saját életedet nem is, de a helyes barátnődét legalább félted, ugye? Hidd el, nem akarlak becsapni. Ez a pisztoly csak arra kell, hogy most kövess engem, és ne csinálj semmi butaságot. Elmegyünk az ügyvéd úrhoz, aki megnyugtat majd, hogy fogadási feltételeim teljesen korrektek. Kövessetek. Jack, ha eszedbe jutna lelépni, ne felejtsd el, hogy a GSX-R-nek nem okoz nehézséget utolérni a lomha ócskavasadat. Nem szívesen használom a stukkert, de ha rákényszerítesz, isten engem úgy segéljen, lelőlek mindkettőtöket. Ja. Még valami. Dobd ide a telefonotokat. Nem szeretnék meglepetéseket.

Túl messze áll tőlem ahhoz, hogy a motorról leugorva bármilyen esélyem legyen arra, hogy lefegyverezzem. Ráadásul itt van Gina, akinek az életét végképp nem kockáztathatom. Azt is jól tudom, hogy Albi felkészült harcművész. Jelenleg nincs jobb ötletem, hozzáhajítom a mobilokat, megfordulunk a város felé; követem a Suzukit. Lázasan jár az agyam. Vajon tényleg lelőne, ha megpróbálnám felvenni a nyúlcipőt? Azt kell, hogy gondoljam; igen. Húznom kell az időt, amíg nem lesz lehetőségem arra, hogy valamit cselekedjek. Tudom, hogy Albi fő motivációja a fogadás. Abban már nem vagyok olyan biztos, hogy az ügyvédje teljesen tiszta feltételeket biztosít. Albi mindenképpen bízik magában; tudja, hogy ha legyőz, megszabadul ellenfelétől, és megszerzi a házam. Hogyan juthat valakinek eszébe ilyen morbid terv?

Végigmegyünk a kerülő úton, az egyik leágazásnál elfordulunk az ipari negyed felé. Kopott házak, kihalt utak mentén követem a Suzukit. Egy elhagyottnak tűnő gyártelep néptelen kapuján befordulunk. Mi ez? Talán a régi KÖFÉM? Még nem jártam erre. Behajtunk egy hatalmas csarnokba. Fejünk felett rég nem használt daruk lógnak. Rozsdás, félig szétlopott gépek jelzik, hogy itt nem mostanában történt termelőmunka. A sarokban elszeparált üvegkalitkából fény szűrődik ki. Robi, és Albi leszállnak a motorról, leveszik sisakjukat. Mi is.

-  Nyugi Jack. Csak semmi meggondolatlanság. Mindjárt jön az ügyvéd úr, hogy tájékoztasson a feltételekről. Gyere, addig mutatok valamit.

Egy ajtón rövid folyosó, majd lépcső vezet lefelé a sötétbe. Albi előremutat. Most talán lesz lehetőségem, hogy megtámadjam. Gina nem engedi el kezem, mikor belépünk a folyosóra. Összenézünk, szeméből riadalmat látok, ahogy mögém pillant. Felsikolt, aztán tompa koppanás után elsötétül előttem minden.

Dohos, penészfoltos pincében térek magamhoz. Sajog a tarkóm. Egy apró, rácsos bányalámpa világít halvány fénnyel. A sarokban fekszem a nyirkos földön, ruhám koszos, mintha úgy húztak volna idáig. Egyik csuklómon szoros bilincs. A rövid lánc vége a falból kiálló vasdarabra van hegesztve. Gina a másik sarokban, hasonló helyzetben. Összekuporodva dől a falnak. Te jó ég, már csak a patkányok hiányoznak! Fáj a fejem az ütéstől.

-  Gina, jól vagy? Téged nem bántottak?

-  Nem, de nagyon félek, Jack! El sem hiszem, hogy ez velem történik meg. Ez hihetetlen, hogy valaki erre képes! Annyira megijedtem, mikor Albi leütött téged! Mi lesz velünk?

-  Nyugodj meg, látod, még élünk.

-  Nem tudom, mi történik még velünk Jack, de egyre rosszabb érzéseim vannak. Nem tudom, lesz-e rá alkalmam később, hogy elmondjak neked valamit. Szeretlek Jack. Úgy szeretlek, mint még soha senkit. Szerelmes vagyok beléd. Én, akinek időre van szüksége. Mintha évek óta ismernélek. Jól esik hozzád bújni, biztonságban érzem magam melletted. Még most is. Pedig tudom, hogy milyen kiszolgáltatott a helyzetünk.

-  Gina… én is szeretlek. – Teljesen természetesen törnek elő belőlem a szavak.

Burjánzik a romantika a félhomályban. Hiába nyújtjuk egymás felé kezünk, túl messze vagyunk.

Hirtelen kivágódik a vasajtó. Albi jön be, egy kopaszodó, aktatáskás ürgével.

-  Bocsánat Jack, a kellemetlenségért, de valahogy úgy éreztem, hogy nem bízhatok meg benned. Itt van az ügyvéd úr, aki roppant rugalmas, és hozzá van szokva az extrém helyzetekhez, ugye?

-  Igen… - válaszol szemüvegét megigazítva az ügyvédnek nevezett. A hideg, nyirkos levegő ellenére izzadságtól gyöngyözik homloka. Ezt a palit vajon mivel tartja Albi a markában?

-  Nem tudom, hogy maga kicsoda, de tisztában van vele, hogy bűncselekményt követ el? – próbálom megfélemlíteni.

-  Kuss legyen Jack! – fojtja belém a szót Albi. – Neked most más a szereped. Ügyvéd úr, kérlek, tájékoztasd az ügyfelet a szerződésekről.

-  Igen, nos aláírják az adásvételi szerződéseket, amiket már gondosan elkészítettem. Aztán a harcuk után, amihez nekem semmi közöm sincs ugyebár, a győztes odajön hozzám, tehát vagy te Solymosi Albert, vagy ön Jakab József, és érvényesítjük a számára kedvező szerződést, a másikat pedig megsemmisítjük. Ilyen egyszerű az egész. Az átírást, és a földhivatali bejegyzést én intézem. A többi a maguk dolga. Itt vannak a papírok, József, olvassa el őket.

-  Figyelmeztetlek Jack, hogy amennyiben összetéped, vagy bármi egyéb disznóságra készülsz; a barátnőd issza meg a levét.

Miközben a hivatalosnak tűnő papírokat tanulmányozom, megkérdem Albitól: - Mi a biztosítékom arra nézve, hogy miután aláírom ezeket, nem rohantok-e el a szerződéseket érvényesíteni.

-  Hát, ez jó kérdés. Maradjunk annyiban, hogy ez egy lehetőség neked Jack! Meg kell bíznod bennem. Egyébiránt az ügyvéd úr a legnagyobb garancia. Nézd, én felajánlottam neked ezt a fogadást, mert szeretek fogadni. Izgalomba hoz. Ha ki akartalak volna nyírni, már rég megtehettem volna. Nekem az sokkal érdekesebb lesz, ha elnyerem tőled a házad, és neked el kell menni a környékről. Megjegyzem, erre neked is éppúgy megvan az esélyed.

Aláírom a papírokat, ami annyira azért nem egyszerű így, hogy az aláíró bal kezem bilincsben van. Az ügyvéd tartja elém a paksamétát. Mikor végzünk, táskájába teszi.

-  Látja kérem, minden a legnagyobb rendben. Viszlát, este.

Ezek szerint ma lesz a nagy nap. Az ügyvéd távozik. Albi hozzám hajol. – Csopper Dzsekk, most pihenjél, nemsokára eljön a nagy pillanat. Ja! Még van egy kis elintéznivalónk! Itt várj, rögtön visszajövök, csak kikísérem az ügyvéd urat – mondja ördögi nevetéssel.

Kimegy az ajtón. Pár perc múlva megjelenik. Rettegve veszem észre kezében a baseballütőt.

-  Tudod, a pesti barátaim bár nem érnek rá eljönni, de üdvözletüket küldik. Külön megkértek rá, hogy egyengessem meg a jobb térded. Na, mit szólsz hozzá? Ne ijedj meg, én gyengéd szívű vagyok, különben sem szeretnék annyira egyoldalú küzdelmet. Nem az én stílusom, hogy helyzeti előnyhöz juttassam magam, így is hazai pályán leszek. Sajnos, arra számíthatsz, hogy a szurkolótábor nem érted fog szorítani. Azt mondják, gyors kezű vagy a harcban. Arra kérlek meg, hogy saját érdekedben ne mozogj, nem szeretném, ha ez a könnyű pálcika túl nagy kárt tenne benned azáltal, hogy célt téveszt. Pont szerencse, hogy a bal kezednél bilincseltelek meg, láttam, hogy azzal írsz alá. Egy balkezes ember! Tudod, hogy én is az vagyok? Szeretem a rokon lelkeket. Tudod, hány híres balkezes ember van? Da Vinci, Picasso, Klee, Dürer, Chaplin, hogy csak pár régit említsek, de a színészek között is van jó néhány, például a Kojak Telly Savalas, vagy a kedvencem; Robert De Niro. Meg fogsz lepődni, de Einstein mellett balkezes volt még a Bostoni Fojtogató, és Hasfelmetsző Jack, a mondvacsinált névrokonod is. Szerinted kettőnk közül lesz valakiből híres balkezes ember?

Miközben beszél, felemeli a félelmetes baseballütőt. A mondat végére váratlanul lesújt. Elrántanám kezem, de a lánc megfeszül. Kézfejemen csattan az ütés. A fájdalomtól belém reked a levegő. Gina felsikolt helyettem.

-  Na, ezzel megvolnánk! – nyugtázza elégedetten sérülésemet vizslatva biztos távolságból Albi. – Mit gondolsz, szükség van még ilyen nevelő célzatú paskolásra? Még gondolkozom rajta. Addig pihenj csak nyugodtan.

-  Rohadt szemétláda! – búcsúzom tőle e szívélyes szavakkal, mire ránk vágja a vasajtót.

Ránézek dagadó kézfejemre. Vörös duzzanat középső ujjam vonalában. Megpróbálom ökölbe szorítani. Nem megy. Zsibbad a fájdalomtól. Nem tudom megállapítani, hogy mekkora a baj. Vajon hány csontom törött el? A kesztyű nélküli harc egyébként is veszélyes; nincs, ami tompítaná az ütés erejét, elég egy rossz kéztartás, és könnyen megsérülhet az ököl. Arra gondolok, hogy jobban jártam, mintha a térdemre ütött volna. A rám váró harc esélyegyenlősége így is felborult Albi javára.

-  Jack, jól vagy? – kérdi Gina. – Ez szörnyű!

-  Ha arra gondolok, amit az imént mondtál nekem, akkor nem érdekel semmi. Egyébként meg átkozom magam. Még az éjjel el kellett volna vinnem téged valami biztonságos helyre. Ne haragudj! Mégiscsak a zsaruknak kellett volna szólni.

-  Ugyan már Jack! Lehet, hogy akkor éjjel kaptak volna el. Ne hibáztasd folyton magad. Én nagyon büszke vagyok rád. Te szamár szamuráj!

Ahogy múlik az idő; kézfejemen egyre nő a lobos daganat. Bőröm feszül a gyulladástól. Lassan elveszítem az időérzékem. Éhesek, szomjasak vagyunk. Valamikor bejön Albi. Egy nagy pohár vizet tesz le Gina elé.

-  Először adj Jacknek! – mondja Albinak.

-  Idd meg, aztán kap ő is a pohárból.

Persze, elfelejt visszajönni.

-  A gyáva féreg – kiált fel Gina. – Ezt nevezi sportszerűségnek? Próbálj meg pihenni Jack, még szükség lesz az erődre.

Kiszárad a szám a szomjúságtól, gyomrom éhség mardossa, fájdalmasan lüktet kezem. Időnként ájulásszerűen elbóbiskolok. Fogalmam sincs, mennyi idő lehet, mikor újra nyílik az ajtó. Négy kigyúrt alak jön be Albival. Leveszik rólam a bilincset.

-  A lány marad, ti ketten itt maradtok vele, értitek? Senki se ki, se be, világos? – utasítgat Albi.

Búcsúzóul összenézünk Ginával. Bátorító mosolyt küld felém. Szédülök, arra is alig van erőm, hogy feltámolyogjak a lépcsőn, nemhogy kísérletet tegyek a kitörésre. Tudom, hogy nem lenne esélyem. Albi izmos teste csillog a rákent bemelegítő szerektől. Messziről bűzlik az izomlazítóktól. Fehér, rövid gatya van rajta. Úgy látom, kellően bemelegített. Nem bírja ki, hogy nekem ne osztogasson tanácsot:

-  Miheztartás végett mondom; ha hülyeségen járna az eszed, vagy nem akarsz megküzdeni, szólok a fiúknak, hogy szórakozzanak el a barátnőddel. Szerintem örülnének neki.

-  Adj egy kis vizet, te szemét – mondom neki kedvesen a gorillák gyűrűjében. Bevezetnek a mosdóba. Megnyitom a csapot. Nem iszom tele magam, két apró korty után sokáig öblögetem a számat. Megmosakszom. A hideg víztől kissé felfrissülök. Az egyik fickó odadob egy fekete, csillogó, félhosszú boxeralsót. – Öltözz át bajnok – mondja gúnyosan. Addig folyatom a hűsítő vizet sérült öklömre, míg ki nem lökdösnek.

A csarnok hangulata megváltozott. Középen kötelekből rögtönözve kifeszített szorító. Körben vagy harminc ember. Kik ezek? Egy-két ismerős arc bukkan fel. Vannak itt thai bokszosok, fekvenyomó bajnokok, többnyire olyan emberek, akik idejük nagy részét súlyzók társaságában töltik. Az éjszakai élet nyomorúságos vámszedői várnak a kivégzésemre. Meglepetésemre kicsit hátrébb meglátom az ügyvédet is; egy asztalnál ül két tagbaszakadt taggal. A sok kopasz felhördül, mikor megjelenünk. Albi beugrik a kötelek közé, felemelt kezével csendre int.

-  Üdvözlök mindenkit ezen a fantasztikus estén, amelyben mai ellenfelem; Jack, a motoros ronin. – Huhogás. – A mai küzdelemre, aki még nem tett tétet, az pár percig még megteheti az ügyvéd úrnál. Ünnepélyesen kijelentem, hogy mi ketten is fogadtunk ellenfelemmel. A tét nem kisebb, mint az, hogy aki ma este veszít, az elhagyja a várost! Ti vagytok a tanúim, hogy aki megszegi ezt a fogadást, az a leggaládabb módon lakoljon meg! Ma este megküzd előttetek két különböző harcművészeti stílus prominens képviselője. Vajon melyik harcág győz szabad küzdelemben, a karate, vagy a thai boksz? A szabályok a következők: nincsenek szabályok! – megint huhognak, mint a Fender erősítőre kötött baglyok. – Nincs bíró, nincs szünet, nincs időmérés! A küzdelem akkor ér véget, ha a vesztes jól láthatóan feladja a harcot. És most, kezdődjön a kumite! A fogadást ezennel lezárom!

Kierőszakolt fogadásunk másik tétjéről elfelejtett beszélni a nagyfiú! Bemászok a szorítóba. Albi küzdőállást vesz fel, kezével integet maga felé. Nem sietek letámadni. Jackey, ez érdekes lesz! Nemcsak szabályok nincsenek, de bemelegítés, lazítás sem. Már ami engem illet. Van viszont összeszűkült gyomrom, meg sérült kézfejem. Egy gyors ibuki légzéssel próbálom bemelegíteni magam, de Albi letámad. Mivel ő is balkezes, azonos az alapállásunk. Egyenes rúgása elől elvetődök, rövid bukfenc után állok újra szembe vele. Aprókat rúgózom a talajon, Albi a thai bokszosok jellegzetes testtartásával himbálózva araszol előre. Tudom, hogy legfélelmetesebb fegyvereire; a könyökére és a térdére különösen figyelnem kell. Mégis sikerül meglepnie, mikor első lábbal combrúgással indít, amire én felhúzom lábam, erre megpördülve könyökkel járomcsonton talál. Megszédülök, hátratántorodok. Jön utánam; csak egyre tudok koncentrálni, hogy körkörös mozgással kitérjek előle. Úgy látom; Albi biztos a győzelmében, mert annyira most sem siet, érzi, hogy nyert ügye van, ezért a közönséget is szórakoztatni akarja. Időnként kimutat szurkolótáborába, ezzel hergeli a lelkes közönséget. E közjáték közben valamelyest sikerül összeszedni széteső testem morzsáit. Könyöke nyomán, arcomon nő a puffadás. Megint egyenes rúgással támad gyomorszájra. Kezemmel elsöpröm, majd a leérkező lábra beviszek egy köríves combost. Ezzel egy időben ösztönösen elindítok egy felütést a szabadon maradt lengőbordákra. Csak arról feledkezem meg, hogy mindezt a bal kezemmel teszem. Fájdalmasan rántom vissza. Albi vigyorogva leckéztet viszont; térdét felrántja gyomromba, majd egy sasszé után ráfog fejemre azzal a céllal, hogy képembe térdeljen. Jobb alkarommal tudom blokkolni a rúgást, azonban az olyan erős, hogy kezem így is arcomba vágódik. Mielőtt még egyszer rákontrázna, kirántom magam a szorításból, hátratáncolok. Tudom, hogy szaporodó sérüléseim miatt egyre nehezebb ösztönből cselekednem. Annak örülök, hogy ellenfelem sem törekszik közelharcra, vagy birkózásra. Így tárgyilagosan megállapítom, hogy bal kezes támadóállásban jobb kézzel nem fogok tudni megrendítő erejű ütést bevinni, a bal kezem meg béna, így a rúgásokra kell koncentrálnom. Albi betalál egy combossal. Meglepem, mikor visszatámadok bal kézzel, azonban ezúttal oldalról viszek be a gyomrába egy könyököst. Hallom, hogy váratlanul érte az ütés, próbálja a bennrekedt levegőt kipréselni. Elterelésként egy köríves rúgást lendít fejem felé. Elhajolok, kihasználom a pillanatnyi megingást, rúgok egy belső combost a tartó lábára, ami olyan jól sikerül, hogy Albi elesik. Nem ugrok rá, hagyom, hogy fájdalmas arccal felkeljen. Tekintete elsötétül, már nem akar bókolni a nézőseregnek. Szerintem átkozza magát, hogy nem a térdem csapta szét a baseballütővel. Előreszökken, első kézzel egy könyök mozdulattal beijeszt, én beveszem a cselt, a hátsó ökle szemöldökömön landol. Megint körbemenekülök a szorítóban, Albi ádázan csépeli a levegőt. Néha eltalál. Mintha kezdene kivetkőzni harcos mivoltából. A szurkolók skandálják, hogy „üsd ki!, üsd ki!”; csak távolról hallom a hangjukat. A szemöldököm felrepedt sebéből lassan szivárog a vér, látásom elhomályosítva. A kumite kezd átalakulni utcai verekedéssé. Albit egyre jobban dühíti, hogy ütései, rúgásai rendre célt tévesztenek. Jól bevált trükköt alkalmaz: tökön rúg. A közönség nemtetszésének ad hangot fujjolással. Én levegőt se kapok a sportszerűtlen támadástól, úgy érzem, itt a vég. Lomposka fájdalmasan megrándul, a golyóim parázstáncot járnak. Összegörnyedek, Albi letaglózni készül könyökével, mielőtt azonban elérné tarkómat, hátrasasszézok. Kezem magam elé tartom védekezésképpen, de ő győzelemittasan, mint egy fújtató bika, végső rohamára készül. Ekkor valami történik a csarnokban, amitől egy másodpercnyi csend lesz. Mintha tankok, traktorok hadserege közeledne. A meglepetéstől szünetel a küzdelem is. Albi kíváncsian néz a bejárat felé. Egyre erősödik a dübörgés, majd hírtelen megjelenik Pinakkió a Kawasakival. Egy motornak nem lehet ilyen hangja! Nincs is egyedül. Mögötte jönnek sorban a fiúk; Szexpír, Rahan és Billgeci. Mielőtt sóhajtanék, hogy kár volt jönnötök az oroszlán barlangjába, további motorosok özönlenek be. Csodálkozva nézem, hogy nincs vége a sornak. A beáramló chopperek, cruiserek fülsiketítő benzindurrogtatásba kezdenek. Körbeveszik a ringet. A kopasz kobakok között szaporodnak a hosszú hajú, tetovált figurák. Megrázom összegumizott sörényem, égnek emelem karom; van Isten! Az adrenalin szint megemelkedésétől nem érzem fájdalmaimat. Boldogan mosolygok körbe. Albi tekintetébe félelem költözik; látom, hogy menekülési útvonalat keres. Érdekes módon a közönség szimpatizálni igyekszik a motorosokkal, nincs tömegverekedés kialakulására utaló jel. Talán az erőfölény miatt? Egy-két alakot látok sürgősen távozni. Örömöm akkor válik teljessé, amikor Pinakkió megjelenik Ginával. Mögöttük pár bőrszerkós fazon lökdösi Albi embereit. Pinakkió megtalál szemével:

-  Remélem haver, nem jöttünk későn. – Odajön a ring mellé, összecsapjuk tenyerünket.

Gina átölel a kötelek felett: - Hogy nézel ki Jack? Csupa vér vagy! Gyere már ki!

-  Nem bántottak? – kérdezem. Rázza a fejét. Szerencséjük. – Gina, még van egy kis elintéznivalóm, aztán csak a tiéd vagyok, ígérem! – Albi felé sandítok, aki a szorító sarkában áll. Mintha összement volna a csávó.

Lehet idebenn vagy ötven motor. Pinakkió intésére leállnak a gépek. Szoros gyűrűt vontak a küzdőtér köré.

-  Pinakkió, légy szíves arra az ügyvédnek titulált öltönyös úrra kiemelt figyelmet fordítsatok, nehogy meglógjon.

Jókor szólok, mert emberünk éppen el akart oldalogni. Visszatoloncolják az asztalhoz.

Szembefordulok Albival, felé bököm ujjam a levegőbe. A síri csendben visszhangzik hangom:

-  Gyere, fejezzük be, amit elkezdtünk. Még mindig te vagy előnyben. Ígérem, ha legyőzöl, bántatlanul távozhatsz az általad megálmodott és kikényszerített feltételek szerint. Tiéd lehet a házam, én pedig elmegyek a városból. Jól tudom, ugye ezt akartad? De ha veszítesz, te mész el, az ügyvéd úr pedig érvényesíti az ebben az esetben fennálló szerződést. Ugye jól mondom, ügyvéd úr?

-  Igen, akkor az öné lesz Solymosi úr telephelye mindenestől.

-  Na, akkor jó. Aki nem tudná, ez a szemétláda – mutatok Albira – tegnap betört a saját házamba a pesti haverjaival abból a célból, hogy kicsinál. Mivel ez nem sikerült, ma reggel stukkerrel rabolt el minket a barátnőmmel. Azzal fenyegetett, ha nem fogadom el a feltételeit a fogadásra, kinyírja a barátnőmet. Még azt is jó, ha tudjátok, hogy a siker érdekében ma egy baseballütővel eltörte a kezem – mutatom fel az öklöm. Felhördülés a tömegben. Lassan sikerül megutáltatnom Albit még a saját haverjaival is. Szükségesnek tartom ebben a pillanatban mindenki előtt felfedni az igazságot a későbbi galibák elkerülése végett. – Most pedig gyere, rendezzük el nézeteltérésünket.

Albi szemei vérben forognak a dühtől. Kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Gyűlölete iszonyatos hullámokba csap, hogy ellene fordítom e társaságot.

-  Te… te! – fröcsög a nyála az indulattól, a ring közepébe lép.

Lehet, hogy mégsem kellett volna ennyire felhergelni? De jól tudom, hogy a harag rossz tanácsadó. Különösen érvényes ez a harcra. Dühből nem lehet küzdeni. Magam mellé eresztett kézzel várom a támadást. Mikor lerohan, hirtelen félreszökkenek, és kontrázok egy köríves combrúgással. Ezt a harcmodort még kétszer eljátsszuk. Mindig ugyanazt a lábát veszem célba. A harmadik találat után már húzza a lábát. Megtörik a lendülete, én megyek felé. Úgy teszek, mintha megint a combját céloznám, azonban a köríves rúgást felrántom fejmagasságba. Lábfejem nagyot csattan pofacsontján. Nem esik el, de kicsit meginog. Hátsó lábas mawashi geri gedanom újra a combra indítom, de Albi elég szerencsétlenül próbálja elhúzni lábát; a rúgás tompán koppan térdkalácsán. A térdtalálatnak mindig egyedi hangja van, én becsukott szemmel is érzékelem. Korábbi versenyzői pályafutásom során volt részem egy-két elcsúszott rúgásban, a sérülésem is így szereztem. Szinte hallani lehet a lágy porckorongok elmozdulását, a tartó szalagok megnyúlását. Albi felüvölt, bénán húzza a lábát, igyekszik minél messzebbre kerülni tőlem.

-  Feladod? – kérdem. Talán a tét súlya jár eszében, mikor kifordult szemmel fejét rázza.

-  Nem! Soha nem adom fel! – hörgi. Én ebben nem vagyok olyan biztos. Ez már macska-egér harc. Vele ellentétben nekem nem jelent örömet az ilyen küzdelem. Szeretném mihamarább megadó belátásra bírni. Ennek érdekében jobb kézzel támadok gyomorra. Mikor védekezésképp lerántja kezét, felegyenesedek, csípőből indítva bal könyökkel egy pörölyszerű csapást mérek arcára. A beállt csendben tisztán hallani az orrporcok, és csontok repedő, recsegő hangját. Felspriccel vére. Aztán mindent betölt az üvöltése. Hátraesik a padlóra, orrára tapasztja kezét, könnyek folynak arcán a fájdalomtól, másik kezét felém tartja, mintha így távol tudna tartani. – Elég! Elég volt, feladom, győztél! – kiáltja félelemtől átitatott hangon.

-  Elismered-e Solymosi Albert, a jelenlévő tanúk előtt, hogy elveszítetted a fogadást?

-  Igen – motyogja alig érthetően.

-  Nem hallom rendesen. Ti halljátok? – A „nem”-ek biztosítanak arról, hogy nem az én fülemmel van a baj.

-  Igen! – kiáltja síró hangon. Nem akarom tovább alázni.

-  Na, ez már jobb volt. Holnaptól nem szeretnélek meglátni a városban. Ügyvéd úr, legyen szíves ratifikálni a megfelelő szerződéseket. A házamról készített adásvételi szerződések minden példányát saját kezűleg szeretném megsemmisíteni. Továbbá kérem, hogy fizesse ki az uraknak a fogadási összegeket. A műsornak ezzel vége.

Utoljára ránézek a földön fetrengő Albira. Csak remélni tudom, hogy ezzel tényleg vége.

Kiugrok a szorítóból, Gina átölel, ahogy a többiek is. Az ügyvéddel elrendezem a dolgot; a házam adásvételijét, mint rossz lidércet; elégetem. Billgeci kiemeli az ügyvéd kezéből a többi papírt:

-  Nekem van egy nagyon jó, tényleg becsületes ügyvéd barátom. Ha hozzájárulásodat adod Jack, ígérem ő gond nélkül elrendezi a továbbiakat.  – Bólintok. – Oké, akkor most ügyvéd úr, adja át az autókereskedés kulcsait. Ügyfele a továbbiakban csak személyes felügyelet mellett pakolhatja ki személyes tárgyait. Mondja meg a Solymosi barátjának, hogy holnap tíz órakor elviheti a cuccait, aztán költözhet is, amerre akar a városból.

Ismeretlen és ismerős motorosok vernek hátba, gratulálnak. Én meg nem győzők hálálkodni. Még Teknőc Ernő, és Sancika is eljött a fiúkkal Keszthelyről. Nem értem, hogyan találtak meg. Egyáltalán miből gondolták, hogy komoly gáz van?

-  Pinakkió! Köszönöm, amit értünk tettetek. Volnál szíves magyarázatot adni?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

Oldal tetejére