|
Útmentén
2007.11.04. 12:13
Bódító orgonaillat hullámzott.
Bódító orgonaillat hullámzott. Csukott szemhéján keresztül szívta magába a májusi langymeleget, hunyorogva pislantott a nap felé. Borzas haja rakoncátlanul meg-meglibbent, ahogy belecibált egy kóbor szellő. Az imént – mielőtt félreállt volna ebbe az országút menti parkolóba –, még szakállát tépdeste a motoron a szél. Vibráló gyönyört okozott a menetszél bizsergető, vad tánca az arcán. Erősen markolta az út menti korlátot. Odaát szakadék szabott ketté egy háztömbnyi kősziklát. Távolabb egy apró tavacska vízfénye csillant meg tompán a napsütésben. A hegyoldalban úgy kanyargott az út, mint egy ráejtett szalag. Ránézett a motorjára, amely szinte dölyfösen uralta pökhendi kivagyiságával a teret, hiába állt félre. Mint egy zabolátlan, tisztátalanságot árasztó dúvad állat, egy lihegő, zsákmányra éhes ragadozó, mely tisztes távolságot követel a rend, a megszokott sémák követőivel szemben. És ő, ő kicsoda?
Kopott farmer, egyszerű póló, bőrkabát. Külsőségek. És mi van belül?
Eszébe jutott, hogyan jellemezte Thompson az Angyalokat: „…Dzsingisz kán acélcsődörön, tüzes végbelű szörnylovon, kirobbanni egy sörösdoboz lukán, vagy a lányod lábai közül, és nulla negyeddolcsis lett kérve vagy adva; mutassunk a kispolgári pronyóknak némi stílust…”
Persze, ez itt nem Amerika, és különben is, neki aztán semmi, de semmi köze sem a Pokol Angyalaihoz, sem ahhoz az életformához, amit ők képviselnek.
Nem kitaszított. Legfeljebb ő lógna ki a társadalomból, de ez sem egyszerű dolog.
Vajon bekövetkezik egyszer vele is, mikor munkából hazajövet megcsókolja asszonyát, gyerekeit, befekszik a tévé elé egy sörrel a kezében, és két böfögés közepette sürgetőn kérdezi meg, hogy mikor lesz már vacsora, és közben azon gondolkodik, a következő havi lakástörlesztést miből fogják kifizetni? Hát nem! Nem túlságosan csábító séma. Persze túl egyszerű. De az alapvető konvenciók egyformák. Miért akar a többség beolvadni, behatárolt sablonok szerint, előre jól kiszámíthatóan élni? A holnap biztonsága? Gyerekeink aggodalmas felnevelése? Gyarapodó bankszámla? Divatos öltözködés, csicsa nyaralások? Hájasodó, műmell-jólét? Megtervezett, egyre ritkuló szexnek nevezett sablonos mozdulatok kaptafára szabott, unalmas egyformasága?
Ahh! Ez kell a nagy átlagnak. Hát neki nem! Akkor?
Kalandok, szabadság? Born To be Wild? Persze, előbb utóbb mindenki megszelídül. Vagy mégsem?
Mi a szabadság? Relatív fogalom. Lehet-e teljes szabadság a társadalmon kívül? Talán valahol a világ legvégén, ha van még olyan, vagy egy eldugott, mára már nem létező kommunában.
És mi a helyzet a szerelemmel? Amely ugye korlátozza a szabadságot. Szabad szerelem? Mindenki mindenkivel? A kommunális körbeszeretősdi gondolata valahogy nem vonzotta.
Egyszer esett abba a hibába, hogy húszas évei elején elvitte akkori, nagy szerelmét egy grupiba. Ugye lazák vagyunk, meg szabadok, éljen a kaland! Keserves pillanat volt látni, ahogy a haverok végigmennek a lányon. Még két zavart, szexmentes hétig voltak együtt, mielőtt végleg szétváltak. Két év után. Ennyit a szabad szerelemről.
Meg a szerelemről is. A futó kapcsolatok, a megszabott távolságtartás valamennyire biztosítja a szabadságot, függetlenséget. Persze, ha már ez is tervezett dolog, akkor nem életképes. Hiszen lehet-e irányítani tudatosan az érzelmeket? Lehet-e parancsolni a szívnek? Csak kicsit szeress bébi, holnap elmegyek.
Mi lesz holnap? Kit érdekel? Persze nem olyan könnyű élni a mának sem.
A következő nagy büdös kérdés a pénz, amire alapból azt mondja, hogy lényegtelen kérdés.
Egészen addig a pillanatig, amíg meg tudja tankolni a motort, befizetni a csekkjeit (ez olyan konvenciózusan hangzik, nem?), meg telik kajára, szórakozásra, addig nincs gond.
Telik? Nem mindig. Mikor hogy. A másnapok bizonytalansága tesz szabaddá.
Mi a helyzet a munkával? Az is szabaddá tesz? Része az életnek, vagy csak szükséges rossz?
Mi a helyzet azokkal, akik jólétbe születnek, és mégis betegre hajszolják magukat a még többért. Érthetetlen volt ez számára. A munkának persze lehet öröme, de nem lehet cél. Csak eszköz más dolgok megvalósítására.
A hagyományos értelemben vett szabadidő hasznos eltöltése is érdekes téma, függvénye lehet a pénzkereset kihatásától.
Mi újság a művészetekkel? Nem volt különösebben tehetsége semmihez. Életművésznek érezte magát. Ő volt az Út művésze. Aki állandóan mozgásban van, azt nem éri utol a rohasztás agyrongáló lidérce. Az édes otthon melegét meghagyja másoknak, neki elég, ha van hol aludnia.
Egyszer arra gondolt, ha leesne egy nagyobb összeg egy jó buliból, nem dolgozna többet.
Mekkora a nagyobb összeg? A pénz előbb-utóbb elfogy. Kit érdekel? Egyetlen vágya; úton lenni. Menni. Menni az ismeretlenbe, hisz minden kanyar után ott a lehetősége annak, hogy új kalandok várnak rá.
Ez az Út szabadsága.
Megrázta fejét. Gondolataiból egy autó zajos érkezése riasztotta fel. Anyuka, apuka mint egy rossz szellemre pillantott rá. Szemük sarkában aggódás jelent meg, mikor rákacsintott a kocsiból kiszálló fiatal lányra, aki huncut mosollyal válaszolt. Most következik a piknikparti a természetben című fejezet – gondolta, mikor látta, hogy anyuka a korhadó faasztalt leteríti egy abrosszal és előveszi az elemózsiás kosárkát. Nem, ezt már nem várja meg, hiába a pajkos szempár, amit már meg is róttak. A csábítás lehetősége is kaland.
Hírtelen enyhe rosszullét tört rá, hányingere támadt. Komótosan odaballagott motorjához, elfordította az indítókulcsot, majd mikor beröffentek a hengerek, és dübörögve duruzsolni kezdett a V 2-es blokk, megnyugodott lelke. Dübörögj csak disznóm! Röfögj!
Húzott egy kövér gázt, az apró kavicsokat felkapta a kipufogócsőből érkező viharos légörvény, majd port kavarva kipöfögött a parkolóból. A visszapillantó tükörből látta, ahogy a lány bátortalanul utána integet, de érzékeit már az előtte elterülő Út uralta. Izgatottan szippantott a levegőbe. Mámoros, szinte érzéki megszállottság kerítette hatalmába. Most nem cserélt volna senkivel az egész világon.
Ez az ő szabadsága.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés