Enyém most mind a négy égtáj,
elhagytam Párizst és Orleans-t,
bár eddigi küszködésem még fáj,
ez a lét hol felemel, hol leránt.

Épp esőfelhők tövébe kaptatok,
hagyom, hogy lemossák arcom,
eldobok mindent, mit adtatok,
megvívom Don Quijote-i harcom.

Mielőtt felütne újabb önsajnálat,
arcul vágom magam álmok ellen,
vágtatok tovább, mint vadult állat,
hogy élni nem gondolkozva kelljen.