Hinném az ember végtelen jóság,
csak fáradt lépte botlik meg néha,
mikor balsorsán felelni néma,
kiürült lelke, mint éhes jószág.

Kérődző tettek ereje béna,
pokolba térdel nyíló mennyország,
esküt ver szívbe lator bátorság,
csak bűnös vágya esendőn léha.

S mégis fent a Nap éltetőn ragyog,
Holdkaréjon csüng csipetnyi remény,
álmunkat őrzik messzi csillagok.

Ott kúszunk fent, az ég peremén,
hiszek bennetek, gyertek, itt vagyok,
kóbor lelketek fényét merem én!

2010. 08.08.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.