|
Máglyák a szerelemnek (var.2.)
2008.01.05. 06:53
Egyszerű, jámbor lélek volt Walter...
Egyszerű, jámbor lélek volt Walter,
nem vér tapadt hozzá, hanem malter,
köveket pakolt egymásra ezerszer,
építőmester volt ő, míg egyszer
egy hangra rezzent: "A templom is ég!"
Sorsa így lett munkanélküliség.
Lázadás gyúlt lángra a parasztoknál,
felégettek sok úri portát azon oknál
fogva, hogy betiltotta a szerelmet
az egyszerű népek közt holmi papi rendelet.
Megnőtt a póri népszaporulat,
az egyház nem nézhette, hogy mulat
a csőcselék egymás szerető kedvére
téve, pedig, hogy pezsgett sok ifjú vére!
Így történt, hogy Walter pályát váltott,
miután a vérpad mellett állva száját tátott
mivoltában kérdőjelek halmazába omlott,
nekidőlt a tömegben egy romlott
erkölcsű nőszemély, Walter nem kevély,
de a testi kontaktus neki nem kedély
kérdés. "Kérd...és vidd!" Nyomta neki csecsét
a könnyűvérű nő, felvillantva eme becsét,
mire Walterünk villámgyorsan elillant,
és mivel épp nem dívott a pallos, nem fejsze villant
kezében egy hétre rá, hanem tűzgyújtó kovakő.
Hóhér lett! Csuklyában megbújva kérdezte: "Hova kő?"
Nézett kérdőn a főbíróra, kezében lángolt a fáklya,
középen szerelmespár kötözve némán nézte, hogy a máglya
Walter keze nyomát dicsérőn szép gúlába
rakva (istenem, hol egy korty aqva?) a bíró "ú" lába
türelmetlenül dobbantott, a rakás aljára mutatott,
Walterünk kezében a tűzzel izgágán matatott,
a csőcselék egyik fele sikoltott, a másik ünnepelt,
hisz látványosság ez is, gyújtsák már a lepelt!
Ami a gyönyörű szerelmespár ifjonti testét fedte,
a lány ruhájának lenge vásznából átsejlett zsenge keble,
Walter a szigorú bíróra nézett, majd a szép lányra,
szeme oda-vissza keringett, e gyilkos tűz találmányra,
mely a testeket elhamvasztani volt hivatott,
eltüntetni hamuvá e világról, talán hiba ott...
Ekképp történt, hogy e nap nem lett a pribék ünnepe,
lángolni nem a máglya kezdett, hanem a bíró ülepe,
mivel Walter keze nyomán az kapott lángra,
jótékony, bárgyú szemekkel nézett a halálraítélt lányra.
S mint tudjuk; a nép kedve olyan, mint a változó szél,
a zúgó tömeg hamar felbolydult, lázadni gyorsan kélt,
az ájtatos, jómódú réteg remegve félt, menekült a főpap is,
ki valójában a legnagyobb bűnös, álszemérme hamis,
kisgyermekeket megrontó, erkölcstelen, csősz-prédikátor.
Így menekült meg Walternek köszönhetően a két bátor
ifjú a máglya haláltól, és hősökként, kéz a kézben távoztak.
Éltette a tömeg újra a szabad szerelmet, míg a bíró
vöröslőn lángolt a máglyán, és én, a krónikás, e történetet leíró,
láttam csak, hogy Walter szerényen állt valahol a szélen,
és magában jóízűt mosolygott e hírhedtté váló eseményen.
Később visszatért tisztes foglalkozásához; a kőmívességhez,
fohászkodott nyugalmas életért a magasságos éghez,
holmi nőkkel a testi szerelmet továbbra sem gyakorolta,
és senkit sem zavart magányos agglegény volta,
ha ismerte volna Platónt, ő lett volna rokonszenve tárgya,
néha bizalmasan rákacsintott Riska, a szomszéd tehene. Trágya,
bágyadt, egyhangú sorsát átadta minden természetes elemnek,
és évente egyszer - emlékül - máglyát gyújtott a földi szerelemnek.
2006-08-09
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó