Müller földesúr:

-         Na Mihály, nagy öröm ért ma! Elkelt végre a lányom, Kata! Ekkora szerencsét, hogy grófkisasszony lesz belőle. Igaz, furcsa egy jellem az a gróf-fi, nehéz a szemébe nézni, de olyan fizimiskája van, mintha a dolmánya is pénzzel lenne kitömve! Jól jön éppen a grófi vagyonnal az egyesülés. Föld a földdel házasodik. Tudom Mihály, valamikor apádnak – isten nyugosztalja - megígértem, hogy Kata a tiéd lesz, ha szeretitek egymást, de az egyezségben az is benne volt, hogy szert teszel saját birtokra. Nézd meg, te csak egy libapásztor vagy most is! Akkor még különben is pulya gyerek voltál. Te Mihály, ugye nem vetettél szemet a lányomra? Meg ne lássalak a közelében!

Mihály:

-         Én-e?

Müller földesúr:

-         Te hát! Mit gondolsz, kinek beszélek én?! Ej, de jól melegednek a tojásaim ezen a kövön. Csak nem erről beszélt az asszony? Na, megyek is, mielőtt kikelnek, megkeresem az asszonyt, akármilyen beteg is, törlesztek a restanciából! Az erőt adó csodakő! Húsz éve nem éreztem ilyen fickósnak magam, he! De még a szükség is hogy rám jött hirtelen, feszít az a sok borocska!

Felpattan Müller uraság, és odamegy az első bokorhoz, hogy könnyítsen magán. Zsófi felsikolt, az uraság ijedten hátraugrik.

Müller földesúr:

-         Mi volt ez, he?!

Mihály:

-         Ááá, semmi, csak egy buta liba.

Zsófi cselédlány:

-         Gá-gá-gá-gá!

Müller földesúr:

-         Azannya! Na, majd itt szerencsét próbálok!

A másik bokorból is felsikolt Kata. Az uraság megint hátraugrik.

Müller földesúr:

-         Hát ez meg mi a csoda megint?

Mihály:

-         Áááá, semmi, csak egy másik liba.

Kata:

-         Gá-gá-gá-gá!

Müller földesúr:

-         A fene ezeket a haszontalan libákat Mihály, hát nem tudod befogni a szájukat? A frászt hozzák rám! Na, de innét aztán nem riaszt ki az úristen gyermeke sem!

Ezzel a harmadik bokorhoz lép, ahonnét Meiszter gróf úrfi rémült sikolya hallatszik.

Müller földesúr:

-         No hát, mi a szakramentumos hétszentséges nyavalya tört ki itten? Nehogy azt mondd Mihály, hogy ez is egy liba, mert kitekerem mindkettőtök nyakát!

Mihály:

-         Nem liba az, csak egy nyúl!

Müller földesúr:

-         Nyúl, vagy nem nyúl, kiugrasztom én e haszontalan állatot a bokorból, tovább nem várhat e szükség!

Azzal elvégzi kisdolgát a bokorba, majd megpaskolja Csillagot.

Müller földesúr:

-         Na Mihály, ezzel is megvolnánk. Én most bemegyek a házba, van egy kis dolgom az asszonnyal, de hamar végzek, addig nyergeld fel a Csillagot, kimegyek lovagolni.

Müller uraság elmegy, Meiszter Béla úrfi feldúlva és elázva, tajtékzó dühétől telítve ugrik ki a bokorból.

Meiszter gróf úrfi:

-         Ezt még megkeserülöd te Mihály! Ezt a szégyent! Te vagy az oka mindennek, meg az a gonosz, vajákos cigányasszony, aki azt jósolta, hogy aranyesőt kapok rövidesen! Miért nem szóltál az uraságnak?

Mihály:

-         Szóltam én, de különben is, kend mondta, hogy titkos utakon jár errefelé, hát nem akartam ellenébe tenni a kívánalmának. Hát most tényleg látszik az úrfin a gazdagság, hisz bőséges aranyesőt kapott!

Meiszter gróf úrfi:

-         Ezt megbosszulom rajtad, te! Még hogy aranyeső? Elviszem a legszebb libádat, hadd lássam csak!

Ezzel kirántja a bokor mögül Katát.

Meiszter gróf úrfi:

-         Maga? Maga mit keres itt?

Kata:

-         Pfúújj, büdös gróf!

Kata elrohan.

Meiszter gróf úrfi:

-         Akkor nézzük, mi van a másik bokorban? De jobb ötletem van te parasztlegény! Elviszem a lovat, mindenki azt hiszi majd, hogy te kötötted el, te betyárfajzat! Tudod, mi jár a lólopásért? Lógni fogsz!

Azzal elviszi a lovat magával. Zsófi kifigyel mindent, aztán hirtelen visszaérkezik a gazda.

Müller földesúr:

-         Na, ezzel megvolnánk! Mihály, hol van az a ló? Tán elvarázsoltad?

Mihály:

-         Az úgy volt, hogy…

Müller földesúr:

-         Csak nem akarod azt mondani, hogy szőrén-szálán eltűnt a Csillag?

Mihály:

-         Nem én voltam…

Müller földesúr:

-         Te gazember, csak nem elkötötted azt a lovat?

Mihály:

-         Én nem…

Müller földesúr:

-         Te aljas csirkefogó, hát lótolvajt melegítettem én a keblemen eddig? Hová dugtad mi? Csak nem azzal akartad megszöktetni a Katát, hogy megtudtad a lagzit?

Mihály:

-         Én nem loptam! Jó magyar ember vagyok, akinek a becsület a legfontosabb erénye.

Müller földesúr:

-         Nem, az anyád megboldogult úristenit, azt! Nem loptad, csak elkötötted, mint egy kapcabetyár, mi? Becsület? Tudod is te, az mi fán terem! Csendőrt! Csendőrt! Tudod, te, hogy felkötik a lótolvajokat? Akkor vajon ki tette, ha nem te, talán a jóisten kötötte el a lovamat, te haramia?

Mihály:

-         A Zsófi megmondhatja, hogy semmi közöm a lovának az eltűnéséhez! Rossz helyen keresi kend a tolvajt!

Mihály kihúzza a bokor mögül Zsófit, aki az uraság mögé ugrik.

Zsófi cselédlány:

-         Igen én láttam, ő a tolvaj! Láttam, ahogy elkötötte a lovat. Még mondta is, hogy bosszúból teszi.

Mihály:

-         Te csalfa leány, hát mi folyik itt? Mindenki összeesküdött ellenem? Majd az isten igazságot tesz.

Ekkor megjelenik a három csendőr, maguk után vezetik a lovat.

Leveles főhadnagy:

-         Mi ez a hangoskodás kérem? Szinte egész Békálla visszhangzik a hangjuktól. Jól hallom, hogy valaki csendőrt kiáltott?

Müller földesúr:

-         A lovam, a Csillag! Hát előkerült?

Leveles főhadnagy:

-         Oda volt ez bekötve a Mihály kuszlikjához.

Müller földesúr:

-         Nem kell több bizonyíték. Fogják le a csendőr urak ezt a gazember Mihályt! Peckeljék be a száját, a hangját sem akarom többé hallani! Ez a lótolvaj elkötötte Csillagot! Ezt bizonyítja, hogy hol találtak rá kendek a lovamra, és Zsófi, a cseléd is látta az egészet.

A csendőrök lefogják, megkötözik Mihályt. Zsófi elfut. Szélről leskelődik Meiszter Béla gróf úrfival.

Leveles főhadnagy:

-         Na, ez már komoly dolog kérem! Még hogy Békállán lovat lopni! Ezért bizony a legszigorúbb büntetést fogja kimérni a Bárány főszolgabíró úr! Vigyétek legények! Fújj, mi ez a förtelmes bűz?

Hátrébb húzódik a gróf-fi, elviszik Mihályt, mindenki elmegy, előbújik Meiszter gróf úrfi és Zsófi, a cseléd. Zsófi a szag miatt húzódzkodik a gróf úrfi közelségétől.

Meiszter gróf úrfi:

-         Na, ezt jól csináltad Zsófi!

Zsófi cselédlány:

-         Aztán ne feledje szavát a gróf úrfi sem! Hamisan tanúskodni nagyobb bűntény, mint maga a lopás! Ha egyszer kitudódna az igazság, ránk szakajtaná minden baját az isten!

Meiszter gróf úrfi:

-         Nyugodj meg Zsófi. Isten velünk van. A paraszt meg bűnhődjön csak, hisz az a megírt sorsa.

A gróf úrfi és Zsófi kimegy.

Függöny be, a két csendőr megkötözve hozza Mihályt, majd lelökik a padlóra, mintha a börtönben lenne. Nemsokára megjelenik Kata.

Kata:

-         Jaj, én drága szerelmem, Mihályom, hát mit tettek veled? Én tudom, hogy te nem loptál el semmit az apámtól!

Mihály beszélne, de be van kötve a szája, ezért csak hümmög.

Kata:

-         Azt kérded, hogy jöttem be? Hoztam egy kis bolondított bort ennek a két kótyagos csendőrnek, amitől úgy alszanak, mint ködmön a búbos kemencén! Hát miért nem szólsz egy szót sem Mihály? Nem bírok ezzel a kötéllel!

Mihály kétségbeesve hümmög, Kata nem bírja megszabadítani kötelétől Mihályt, mikor megjelenik Róza, a cigányasszony.

Kata:

-         Jaj, de jó, hogy jöttél Róza! Talán maga a jóisten küldött. Nem is értem, hogy találtad ki a gondolatomat.

Róza cigányasszony:

-         No lelkem, kisasszony, majdnem a jóisten küldött, de az még inkább, hogy megláttam, amikor kivettél a szekrényemből egy kis álomporocskát! Gondoltam én, hogy nem a gróf úrfit akarod elkábítani! Pedig arra is ráférne az örök szenderlét, olyan gonosz a tekintete. Na menj arrébb te lány, nem értesz te ehhez.

Mihályról egy pillanat alatt leoldja a kötelet, végre Mihály kiveheti a szájából a pecket is.

Mihály:

-         Köszönöm Róza! Én tudom, hogy te mennyire jóságos asszony vagy!

Róza cigányasszony:

-         Ne nekem hálálkodjon a fiatalúr, e bátor leánynak köszönje szabadulását.

Mihály:

-         Egyetlen Katám, tudtam, hogy te hiszel nekem!

Kata:

-         Mi lesz most Mihály? Neked el kell menekülnöd a törvény elől, ha nem tudod bizonyítani az ártatlanságodat!

Mihály:

-         Gyere velem Kata! Elmegyünk messze együtt, ahol nem ismernek, ahol te nem vagy gazdag, és én nem vagyok szegény! Új életet kezdünk együtt, csak te, meg én!

Kata:

-         Nem Mihály, nem mehetek veled, beteg szüleimet nem hagyhatom itt. No, meg lelkünk igazsága elől sem menekülhetünk életünk végéig, bárhová megyünk is.

Mihály:

-         Már ez is igaz, amíg nincsen tisztára mosva a becsületem, nem hagy nyugodni engem sem e dolog. Én sem mehetek el.

Róza cigányasszony:

-         Mihály, neked most el kell menned, ha nem akarsz akasztófára kerülni. Az igazság majd úgyis kiderül, ne féljetek, a jó isten gondoskodik az ő igazáról. Menj csak Mihály, vigyázz magadra, Katát majd óvom én!

Mihály:

-         Hát jó, elmegyek, de becsületemre fogadom, nemsokára viszontlátnak még engem a népek Békállán! Katám, egyetlenem, visszajövök éretd, ha addig élek is!

Kata:

-         Szeretlek Mihály! Várni foglak, bármeddig is kell!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.