Kata:

-         De én őt nem szeretem! Könyörgöm apám, ne adjon hozzá!

Müller földesúr:

-         Amit mondtam, megmondtam; punktum! Nincsen apelláta! Férjhez mégy és kész! Grófkisasszony lesz belőled, örülhetsz, hogy ilyen jól férjhez adlak!

Viola asszony:

-         Nem hiszek a fülemnek! A gróf úrfi megkérte a Kata kezét? Ez aztán a nagy hír! Te buta lány, ne sírj már, annak idején engem is így adott oda az apám, aztán látod milyen nagy itt a boldogság, meg a gazdagság.

Viola asszony magához vonja a lányt, vigasztalja, közben a gróf úrfi a cselédlányt gusztálja, kacsingat hozzá.

Meiszter gróf úrfi:

-         Ne sírjon már Katácska, meglátja majd, milyen boldogok leszünk mi…

Kata:

-         Én nem szeretem magát, nem akarok magához férjhez menni! Nekem másé a szívem!

Müller földesúr:

-         Másé a szíved? Azannya! Miket meg nem kell tudni. Csak nem valamelyik paraszt mert szemet vetni rád a hátam mögött?

Kata:

-         Maga nem látja édesapám, hogy ennek az úrfinak csak az aranytól csillan meg a szeme? Nem engem szeret ez, hanem a maga vagyonát!

Kata kirohan.

Viola asszony:

-         Megyek, megvigasztalom ezt a bolond lányt. Nyugodjon meg gróf úrfi, megbékél ez, először mindig így van ezekkel a fiatal lányokkal, annyira izgalomba jönnek az esküvőtől.

Viola asszony a lánya után megy.

Müller földesúr:

-         Na ja, kérem, a szeretet és a gyűlölet jó testvérek. Bár istenuccse, ennyire még nem láttam megrémülni ezt a lányt. Na megyek, szólok a Mihálynak, nyergelje fel nekem a Csillagot, nem lehet idegekkel bírni ezt a feszültséget. Gróf úr, legyen szerencsénk holnap, addigra tán megnyugszanak a kedélyek.

A földesúr is kimegy. Zsófi a cseléd, a gróf úrfira veti magát.

Zsófi cselédlány:

-         Aztán úgy lesz-e, ahogy megígérte nekem, Béla úrfi?

Meiszter gróf úrfi:

-         Most már ne kételkedj bennem te Zsófi! Látod, nekem lett ígérve a lány keze. Meglesz a lagzi, te odajössz hozzánk, aztán a Katát majd csak bízd rám. Manapság olyan sok a betegség, meg miegymás, hamar megözvegyülhet az ember gyermeke. Na, menjél dolgodra, még a végén gyanút fognak.

Zsófi cselédlány:

-         Aztán tényleg úgy szeret engem a fiatalúr?

Meiszter gróf úrfi:

-         Szeretlek hát. Azt nyomozd ki nekem a női furfangoddal, hogy vajon kibe lehet szerelmes ez a bugyuta Kata? Tudsz te minden női fortélyt, ne kíméld magad! No, menjél már te!

Kimegy a színről Meiszter Béla gróf úrfi és Zsófi is két irányban.

Megjelenik Mihály mellett Kata sírva, kezében egy boros flaska.

Mihály:

-         Hát te mit rísz Kata? Csak nem megtudta az apád, hogy összeszerelmesedtünk?

Kata:

-         Nem, azt nem, csak inni hoztam neked.

Mihály:

-         Akkor meg mi van, mondjad már, ne úgy kelljen kihúzni belőled!

Kata:

-         Hozzá akar adni ahhoz a kétszínű Meiszter Béla gróf úrfihoz, aki olyan sunyin tud az ember lányára nézni.

Mihály:

-         Mii? El akarnak venni tőlem? Mi lesz a szerelmünkkel? Ami azt a gróf úrfit illeti, az igaz, már azt én is láttam, hogy a szeme sem áll jól annak a pudvának. Édes galambom, látod ilyen a sorsunk; gazdag embernek csak gazdag lehet a párja.

Közben felváltva meg-meghúzzák a butykost. Katának felszáradnak a könnyei, különös tekintettel, delejezetten néz Mihályra.

Kata:

-         Én ezt nem hagyom! Nem szeretem őt Mihály, csak téged szeretlek! Jaj, egészen kivert a forróság itt a közeledben! Szinte éget a mellem itt belül! Érzed, Mihály? Nem tudom, mi történik velem, úgy megzavarodok mindig melletted! Mi lehet ez?

Mihály:

-         Hát ezt hívják szerelemnek! Hó-hó, ne olyan hevesen Kata! Drága galambocskám, persze hogy érzem, mennyire ver a kis szíved, de valami más is gömbölyödik itten, aminek nehezen lehet ellent állni. Pedig én becsületes ember vagyok, tisztességgel akarok veled bánni, akármi is lesz velünk!

Kata:

-         Nem érdekel engem már semmi! Szeress Mihály, szeress!

Mihály hiába tiltakozik, Kata az egyik bokor mögé húzza. Halk hangok hallatszanak, mikor megjelenik Zsófi, a cselédlány, nála is van egy üveg bor.

Zsófi cselédlány:

-         Hahó, Mihály, Magyar Mihály, hát merre vagy?

Kissé csapzottan kiugrik Mihály a bokor mögül.

Mihály:

-         Itten vagyok, he! Mi ez a kitűntető figyelmesség velem szemben Zsófi? Eddig azt hittem, nem is tudsz róla, hogy én is itt vagyok e birtokon!

Zsófi cselédlány:

-         Gondoltam megszomjaztál, hoztam neked egy kis borocskát! Te mit csináltál ott a bokorban? Talán valakit rejtegetsz, Mihály?

Közelebb húzódik Mihályhoz, hozzádörgölődzik.

Mihály:

-         Miket nem mondasz, ugyan kit rejtegetnék ott? Csak egy liba van a bokorban, igaz olyan szép, hogy hattyúnak is elmenne.

Zsófi cselédlány:

-         Egy liba?

Mihály:

-         Egy liba! Ugyeeee?

A bokor mögül heves gágogás hallatszik.

Mihály:

-         Na ugye, megmondtam.

Zsófi cselédlány:

-         Megnézhetem azt a libádat, Mihály?

Zsófi be akar nézni a bokor mögé, de Mihály útját állja.

Mihály:

-         Azt ugyan nem, láthatsz itt is eleget, ha már ennyire érdekelnek a libák.

Zsófi cselédlány:

-         Na jó, igyál már Mihály, megmelegszik a kezemben ez a kis borocska. Milyen meleg van itt melletted. Nem is tudtam, hogy ilyen vonzerőd van neked, te legény.

Mihály kelletlen iszik, míg Zsófi valósággal letámadja Mihályt. Tiltakozása ellenére a másik bokor mögé húzza, elfojtott kiáltások hallatszanak, miközben Kata halkan szitkozódik a másik bokor mögül.

Ekkor megjelenik a színen Meiszter Béla gróf úrfi. Mihály kibotladozik a bokorból kitűrt ingben, kócosan.

Meiszter gróf úrfi:

-         Hinnye te legény! Hát veled meg mi történt?

Mihály:

-         Semmi, csak egy liba. Amint látja az úrfi, libapásztor volnék.

Meiszter gróf úrfi:

-         Egy liba?

Mihály:

-         Egy liba.

Meiszter gróf úrfi:

-         Tán tömöd?

Mihály:

-         Mit?

Meiszter gróf úrfi:

-         Mit? Hát a libát, mi mást, a libát!

Mihály:

-         Azt ő csak szeretné, ha tömném!

Meiszter gróf úrfi:

-         Különös egy ember vagy te! Még hogy liba! Megnézem én ezt magamnak!

Mihály útját állja.

Mihály:

-         Nézni azt nem lehet. Nem elég, ha hallja, úrfi?

Meiszter gróf úrfi:

-         Nem hallok én semmit!

Mihály:

-         Pedig szokott gágogni is, mert ugye a liba az gágog, kérem! Ugye?

Zsófi nekiáll a bokor mögül gágogni.

Mihály:

-         Na ugye, megmondtam. Mi járatban erre gróf úrfi?

Meiszter gróf úrfi:

-         Pimasz egy parasztlegény vagy te, hé! Nem tanítottak meg viselkedni az urakkal szemben? Na de hagyjuk, egy parasztnak hiába magyaráz egy gróf.

Mihály:

-         Nem vagyok én pimaszabb, mint a ló, ha hamis zabbal etetik.

Meiszter gróf úrfi:

-         Áá, a ló! Jó, hogy mondod, hisz ezért jöttem. De szép ez a ló! Ennek mostantól különösen nagy gondját viseld, mert nemsokára az enyém lesz. Ez is.

Mihály:

-         Mi még?

Meiszter gróf úrfi:

-         Bár semmi közöd hozzá, de elárulom, hogy most adta nekem a lánya kezét a nagyságos Müller úr, a gazdád. E ló a hozomány foglalója. Mi is a neve?

Mihály:

-         Mihály.

Meiszter gróf úrfi:

-         Fura név egy lónak, inkább parasztnak való az.

Mihály:

-         A lónak Csillag a neve. Ötéves angol telivér mén, a gazda Bécsből hozatta.

Meiszter gróf úrfi:

-         Gondolhattam volna. Szép barna!

Mihály:

-         Pej színű ez!

Meiszter gróf úrfi:

-         Mit vitázom én itt egy szemtelen parasztlegénnyel! Vigyázz, még a végén úgy elkanászkodsz, hogy betyár lesz belőled! Ah, az ott Müller úr, aki éppen erre tart. Elbújok ide a bokorba, de el ne áruld neki, hogy itt vagyok, nem akarom én, hogy félreértse a helyzetet, még azt hinné, hogy hozományvadász vagyok, pedig engem csak a puszta úri kíváncsiság vezérel.

Meiszter gróf úrfi elrejtőzne az első bokorban, de hangos gágogás közepette kilökik. Ugyanígy jár a másodiknál is, így gyorsan bebújik a harmadikba, éppen, mikor megjelenik Müller földesúr, aki leül a kőre.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.