(II. A második szín ugyanúgy kezdődik, ugyanazok a szereplők vannak jelen, mint az elején, Márton és Samu kivételével. Borbála a pult mögött van Panni mellett.)

Borbála:
- Már megint itt lebzsel a sok dologtalan,
hát csoda, hogy mindenki boldogtalan?
A köznép csak iszik, és vedel,
az ördög teljesít, isten csak rendel.

Benedek:
- Míg ott fenn, a magasságos parnasszuson,
sok okos tojás kotlik valamely újabb értelmetlen passzuson…

Borbála:
- Most én hívnám fel szíves figyelmét Benedek,
sakkozzon inkább, mielőtt én is szava után eredek.

Benedek:
- Bocsánat Borbála, igaza van, e téma mindig meredek.

Bella:
- Váltsanak hát más témára emberek, mielőtt elönt minket e retek.

Ubul:
- Óh Emma!

Pityu:
- Hukk! Frö-frö-fröcs…
Benedek:
- Fúj, tessék! Fröcsög a Pityuka nyála,
adjon már neki egy fröccsöt, Borbála!

Borbála:
- Itt mindenki úgy röfög, mint ólban a disznó.

Benedek:
- Miért, ez a hely talán egy országúti diszkó?
Idejár a disznóólba a sok sokkos, okos nép,
nem mű-tápot kapunk, ez kérem humán moslék!
Na, a paraszt dé négyre most lép!

Sanyi bácsi:
- Egyetlen, édes Lenkém galambom!

Csak kérésem van, nekem nincsen soha parancsom.
Tudod, én feléd mindig kedvesen nyitok ám!
Lenkém galambom…Elfogyott megint az itókám!
Lenke néni:
- Állandóan csak a dőzsölésen jár az eszed!
Kuss legyen! Meg ne halljam semmi neszed!
Hallod-e vén kurafi, a kezed meg saját combodra teszed!

Sanyi bácsi:
- Lenkém, ne légy mindig konzervatív, nem élünk a középkorban!

Lenke néni:
- Eszed veszett a borban? Konzerv ám a te megboldogult apád a koporsóban,
akinek minden mértékegysége elfért egy korsóban!

Benedek:
- Ez igen! Egy igazi, való világos magyaros kor show…
…műsor! Izgalmasan indul a parti…

Pityu:
- Hun áll?

Benedek:
- Nézd csak! Pityuka hibátlan artikulál…

Bella:
- Benedek, maga olyan gúnyos,
sajátságos humora több, mint súlyos…

Benedek:
- Ezt mintha már hallottam volna. Futó dé négyen üt parasztot…

Bella:
- Maga is odébb vonulhatna néhány kilométernyi arasztot…
Benedek:
- Nekem elárulhatja Bellácska, tényleg olyan jól fest absztraktot?

(Gusztáv érkezik énekelve, egy szál virággal kezében.)

Gusztáv:
- „Szeretni bolondulásig, de finom lenne, csak az a másik észre venne, s benne            lenne…”

Bella:
- Gusztáv, maga egy javíthatatlan álmodozó!

Gusztáv:
- Álmok nélkül e földi lét sivár, nihilt hozó!
Bellácska, utazzuk be együtt ezt a kicsinyke, gyarló világot,
ezért hoztam ezt a ragyogón tündöklő virágot!
Maga e kalandot végigrajzolja, én áténeklem…

Bella:
- Maga nem változik semmit, hagyjon békét nekem!

Gusztáv:
- Hát nem látja, hogy ezt nem tehetem!

Magácskát szeretném mindenképpen!

Bella:
- Felejtsen el Gusztáv, ha meg akarja úszni e kalandot épen…

Gusztáv:
- Bellácska, csak nem maga is afféle szingli, akinek a férfinép ellenség?

Borbála:
- És mások szapulása a kenyere, kinek ez a legnagyobb eleség.

Bella:
- Na, Borbála, ezt pont maga mondja? Maga sem egy született feleség!

Ubul:
- Óh Emma!

Bella:
- De jól fog ma ez a penna!

Gusztáv:
- Bellácska, az én játékos pennámra nem kíváncsi?

Bella:
- Kinőttem már a dedóból, nem érdekel holmi „keljfeljáncsi”!
Panni:
- Drága jó anyám, áruld el, kérlek szépen;
mi történt Ödönnel és veled régen?
Miért gyűlölöd úgy őt, és a fiát?
E mély indulat az egekbe kiált!

Borbála:
- Vannak dolgok, melyekhez semmi közöd,
elég neked, hogy jó sorodat nekem köszönd…
A múlt olyan, mint lebomlott gombolyag,
kusza, sötét, felejteni való, oly agg…
Túl sokat kérdezel lányom,
inkább teremts rendet, azt nem bánom,
hisz jöhet bármikor a két ellenőr nőszemély,
róluk sem tudhatjuk, jóindulatuk bősz, e mély…
Megyek én is, rendet teszek hátul,
addig te is serénykedj, ne csak szerelmesen bámulj!
Azt a Pali gyereket, jobb, ha kivered a fejedből,

Mielőtt a szenvedély kirepít a helyedből!

(Borbála kimegy, Pali bejön kezében egy nagy kődarabbal.)

Pali:

- Óh szerelmem, Pannuska, itt vagyok megint,

minket szívünk vihara egymáshoz legyint…

Panni:

- És te kit akarsz meglegyinteni azzal a kővel?

Pali:

- Ez egy csodakő, mely életenergiát növel!

A Kőtengerből hoztam ide gyorsan,
mielőtt jó apád ki nem porszan!
Azt mondják, a holt is felébred a közelében,
beteg apádnak jót tesz majd, itt az ölében.

(Gedeon magához tér hírtelen.)

Gedeon:

- Hol vagyok? Ez vajon a menny, vagy a pokol?

Mindegy, a Borbála úgyis mindenért engem okol…

Érzem már, itt van vége a földi létnek,

muzsika fülemnek, ahogy az angyalok köröttem lépnek.

Oly fickósnak érzem magam, hogy kilazult az övem.

Mi történt? Tán kiugrott helyéről a vesekövem?

Panni:

- Csoda történt! Csak én vagyok az, drága papuska,

az édes lányod vagyok, tudod, a Pannuska!

Gedeon:

- Ki az, mi az? Édes lányom sohasem volt nékem,

az ehhez kellő férfiúi erő régen nem volt nekem ékem…

(Gedeon újra elalél.)

Panni:

- Eddig tartott a hatás? Félrebeszél apám szegény,

mi az, hogy nem volt soha kemény legény?
S miért mondta, hogy nincsen neki édes lánya,
mikor itt vagyok én, az ő egyetlen báránya?

Nem értek semmit az egészből,

lassan kifogyok a szívből, észből!

 (Hírtelen belép Borbála, a fiatalok lebújnak a pult mögé.)

Borbála:

- Hová tűnt ez a lány? Megbolondult ma mindenki, nem értem ezt a mai napot,

lehet, hogy az öreghez sem ártana hívni egy papot…
Látom, nehéz kő nyomja testét-lelkét,
tán már meg sem éri a mai estét!

(Eközben belép Ödön)

Ödön:

- Papra inkább neked lenne szükséged Borbála!

Mikor gyóntad meg bűneid utoljára?

Borbála:

- Hát te mit keresel itt? Minek jöttél vissza?

Ödön:

- Szemem még mindig a te szépséged issza.

Emlékszel még, mi történt köztünk húsz éve?
Előttem ragyog a mai napig annak a szerelmes éjnek a fénye…

Borbála:

- Elég! Eleget szenvedtem, ezt hallani sem akarom!

Annyit dolgozok, majd leszakad a karom,
te meg idejössz felhánytorgatni egy régi csúfos éjszakát,
mikor bűnös fertőben éltük meg a kéj szakát!

Gusztáv:

- „Különös éjszaka volt, csak miénk volt a sziget, a sétányon senki se járt,

valahol lágy zene szólt, mi csak néztük a vizet…”

Borbála:

- Hagyja abba Gusztáv! Elég, elég!

Ödön:

- Meddig várjunk tovább? Míg sebzett szíved elég?

Borbála:

- Hát jó! Tudja meg ország-világ,

hogy nem voltam akkor nebáncsvirág!
Te katona voltál ott, a messzi vidéki városban,
hová én csak kirándulni mentem, de te rosszban
sántikálva elcsábítottál, elvetted legnagyobb kincsemet!
Én kis naiv, még neked adtam levágott tincsemet…

(Ödön előhúzza zsebéből a hajtincset.)

Ödön:

- Itt van még mindig régi szerelmünk titkos záloga!

Előttem van a kép, ahogy lobogó hajad rálóg a
válladra, s gyönyörű kebled halma…

Borbála:

- Elég! Tessék már megint az érzékiség hatalma!

Sanyi bácsi:

- Szemem jojózik, előttem hat alma…

Lenke néni:

- Adok én neked almákat öreg! Tán megint beittál?

Sanyi bácsi:

- Jó, tudom, lopótök ez inkább, mely a köldöködnél itt áll…

Borbála:

- Kuss! Máig gyűlölöm azt az estét,

mikor megismertem az ördögi vágy lidérces testét!
Másnap hiába vártalak órák hosszat a parkban,
míg te biztos már egy másik lánnyal ölelkeztél kart öltve karban!
Hazajöttem a faluba, vártam rád hosszú heteken keresztül,
meggyűlöltelek, szívemen azóta is fagyos kereszt ül…

Ödön:

- Aznap éjjel úgy szöktem ki hozzád a laktanyából…

Ezért zárkába csuktak három hónapra, a nyárból
ősz lett, mire kiengedtek, de mindezt megírtam neked!

Gedeon:

- A hulló őszi levél valahol mindig elreked…

Borbála:

- Gedeon, te eldugtad a nekem címzett leveleket? Jót ne remélj!

Gusztáv:

- „Hull az elsárgult levél…”

Ödön:

- Különben is, mire végre hazajöttem szabadságra,

már férjhez mentél, te lettél a falu nagysága!

Borbála:

- Erről inkább ne beszéljünk, menj már el végre!

Benedek:

- Milyen őszinte párbeszéd burjánzik az égre!

Borbála:

- Most aztán pofa be Benedek,

hallgasson mindenki, a szavaktól szenvedek!

Gedeon:

- Nem úgy van az! Végre fellebbent a régi titokról a fátyol,

most már nekem sem esik nehezemre az igazság, semmi sem gátol,
hogy kimondjam őszintén, én mindig beteges ember voltam,
a lányok messze elkerültek, híre ment, hogy az ágyban nem vagyok potens…

Borbála:

- Miért nem mondod ki Gedeon, hogy impotens?

Ödön:

- Akkor miért mentél hozzá olyan gyorsan feleségül?

Borbála:

- Hogy ne maradjak szégyenben a falu előtt, hogy végül

legyen növekvő magzatomnak törvényes apja,
ne legyen fattyú, ki csak a megalázást kapja…

Ödön:

- Akkor ki a Pannika vér szerinti apja?

Benedek:

- E kérdés korántsem filozofikus, inkább naiv,

a válasz sem lehet rá alternatív.

Gedeon:

- Khmm, khmm, legyen mindenki végre boldog,

áldásom rátok édes bolondok!

Borbála:

- Ki az apja? Na ki szerinted, Ödön?

Na, mi az a felfutó ránc szemöldöködön?
Életemben egyszer háltam férfinéppel,
drágán fizettem érte, beletörődő képpel
néztem, mikor hazajöttél a faluba,
gyorsan összeálltál te is a Marival, isten nyugosztalja, eben-guba!

Ödön:

- De hisz akkor Panni az én édeslányom,

istenem, ezt neked meghálálom!

Borbála:

- Neked ott a fiad, az édes gyermek nem álom!

Ezért tiltom őket egymástól, és ki nem állom,
hogy vérük megfertőződjön!

Ödön:

- No, most akkor a világ győződjön

meg igaz voltáról,
én is lerántom a fogadott titkot Marim holtáról!
Bár Palit mindig saját fiamként szerettem,
érte mindig, bármit, édesapjaként megtettem,
mert elhunyt hitvesemnek, Marinak utolsó kívánsága az volt,
ne tudja meg e földön élő, s holt,
hogy nem lehetett gyermekünk betegsége miatt,
de a gyermektelenségtől mindkettőnk riadt,
annak idején eljártunk mindenféle orvosi körökbe,
míg végül a Palikát titokban fogadtuk örökbe!

Benedek:

- Mielőtt sakk-mattal teszek e csatatéren rendet,

megvárom inkább ezt az izgalmas heppiendet!

Borbála:

- De hisz akkor Panniban és Paliban nincsen vérrokonság!

Ödön:

- Hadd öleljelek meg benneteket, érzem elönt a boldogság!

(Panni, Pali és Ödön összeölelkezik.)

Gedeon:

- Menj csak, neked is köztük a helyed,

boldogságod Ödönnel biztosan megleled.

(Gedeon újra elalél.)

Gusztáv:

- „Élj vele boldogan, áldásom rád…”

(Borbála csatlakozik, ekkor dörömbölnek.)

Borbála:

- Ki lehet az, ki ily hevesen kopog?

az ajtó előtt talán Olga, a postáskisasszony topog? Csendet!

Benedek:

- Nem hinném, a postás mindig kétszer csenget…

Borbála:

- Akkor megjöttek az ellenőr asszonyságok!

Na, ez az, amire most nem vágyok!

(Betoppan Samu és Márton öregasszonyoknak öltözve, harisnyával a fejükön.)

Márton:

- Úgy látom, itt mindenkit felvet a jólét,

kezeket fel, ide gyorsan a lóvét!

Borbála:

- Megjöttek az ellenőrök? Milyen vérmes e két nőszemély!

Benedek:

- Nem lehet elmondani róluk, hogy túl szerény…

Bella:

- Nézd már a két öreglányt, fejükre csúszott a harisnyájuk.

Panni:

- Furcsa ez, miért van csőre töltött partvis náluk?

Borbála:

- Milyen ellenőrzés ez, kérem?

Én itt az italt becsületesen mérem!

Pityu:

- Akkorkérekegydecibort!

Ubul:

- Óh Emma!

Sanyi bácsi:

- Hallod Lenkém? Ez milyen új úri hóbort?

Lenke néni:

- Csendbe légy má’, nem látod, ez egy igazi rablás?!

Bella:

- Ahh, az ilyenekkel teli a padlás!

Borbála:

- Meg se néztek semmit, máris követelnek?

Samu:

- Pofa be! Maguk itt csak tétlen vedelnek!

Benedek:

- Való igaz, ez itt az elvarázsolt, kóbor lelkek gyülekezőhelye,

üdvözlégy körünkben, le az erőszakkal, ejnye-bejnye!

Bella:

- Megszólalt a filozófus, békeharcos…

Pityu:

- Bort-ide-mely-testes-karcos!

Gusztáv:

- Világszenzáció! Fiúk, lányok figyuka!

Stressz helyzetben tanult meg beszélni a Pityuka!

Ubul:

- Óh Emma!

Márton:

- Magához jöttünk Borbála,

ez itten ugyebár a maga kocsmája?

Borbála:

- Milyen ismerős a hangja néném!

Nagyon szépen arra kérném,
ha nem isznak semmit, távozzanak innen,
különben még azt kellene hinnem,
hogy bár hevességük fiatalos,
de a maguk ügye itt nem hivatalos.
Zavarosban halásznak, mind a ketten,
két öreglánytól lelkem meg nem retten!

Márton:

- Ezt nem hallgatom tovább, nevetség tárgyává tesznek!

Bella:

- Csendesen megjegyzem, maguk sem a mi tányérunkból esznek!

(Márton előreugrik fenyegetően Borbála felé, kezében a puskának álcázott partvis.)

Márton:

- Asztala viszta, bébi!

Samu:

- Hülye vagy, Márton? Miért mondod, hogy asztala tiszta, néni?

Márton:

- Te vagy a hülye, te süket, kimondtad a nevem,

a fene a pofádat Samu, mindjárt beverem!

Samu:

- Ne hadonássz előttem kamu pernahajder,

Mit képzelsz, ki vagy te, a Swarczenegger?

(Ekkor belép a kocsmába Emma. Ubul felpattan, ledönti a lábáról Mártont és Samut, akik egymásnak esnek, a többiek ügyet sem vetnek rájuk.)

Benedek:

- Mivel szélcsend lett, nem zörög a haraszt,

a színtérről eltávozott két újabb paraszt!

Ubul:

- Óh Emma!

(Emma senkivel sem törődve odamegy Bellához, delejezve nézik egymást. Bella Emmának nyújtja rajzát.)

Benedek:

- Úgy látom, megszűnik az Ubul-dilemma!

Bella:

- Óh Emma! Neked rajzoltam drágám!

Emma:

- Óh Bella! Csodálatos! Hát ennyire vártál rám?

(Összebújnak a rajztábla mögött. Gusztáv kiborulva az összeroskadt Ubulhoz ül, közösen ölelkezve isznak.)

Ubul:

- Óh Emma…!

(Ubul zokogva hajtja fel újabb pohár italát.)

Ubul:

- …de evvel se várok holnapig!

Gusztáv:

- Mulassunk pajtikám hajnalig!

Pityu:

- Pityuka-sem-vár-tovább-Pityuka-inni-akar!

(Ahogy felpattan Pityu, földre dönti a feltápászkodó Mártont és Samut.)

Gusztáv:

- Gyere pajtás közénk, induljon a maratoni menet, mely hosszabb, mint a Párizs-Dakar!

Nyugavér, csigalom, kezdődjön a vígalom!

„Nem, nem, nem várok holnapig…”

(Pityu átül Gusztávhoz, és Ubulhoz, együtt isznak tovább hármasban. Belép Olga, a postás, kezében egy falevéllel.)

Benedek:

- Egymásra talált a három sorstárs.

Nini, megjött Olga, a postás!

Olga:

- Ez nem emberi levél, ezt a természet küldte,

egy kora tavaszi éjszakán a szerelem szülte.
Felolvasom, az áll benne; kinek szíve dobban,
szeressen az most nagyon…egyre jobban!

Ödön:

- Akkor most mi lesz velünk Borbála?

Hallottad, üdvözülést nyertünk őnála.

(Gedeonra mutat.)

Él még benned az az éjszaka? Vagy hagyjuk?

Szerintem folytassuk ott, ahol húsz éve abbahagytuk,

Borbála:

- Érzem, hogy melegszik percről-percre fagyos szívem,

nem bánom Ödön, szeressük egymást régi szerelemesekhez híven…

(Ölelés, csók.)

Panni:

- Az előbb én is percről percre változtam,

mikor azt hittem féltestvérek vagyunk, szinte átkoztam,
de most, hogy kiderült, más-másfajta vér csordogál bennünk,
nekünk is nagyon boldognak kellene lennünk!

Pali:

- Látod, kezem megreszket, ájult látomás ez az óra

A csend hangtalan jeleket aggat számon e szóra…szeretlek.

(Ölelés, csók.)

Lenke néni:

- No, ezt már én sem nézhetem szenvtelen, ridegen,

gyere keblemre, csókolj öreg, de ne hidegen, mint egy idegen!

(Ölelés, csók.)

Benedek:

- Önkéntelen szimultánná vált e játszma!

Óh érzéki szív! Szerelmesen dalolva játssz ma!

Gusztáv:

- Borbála, hát utolért az a híres szerelem…Borbála, Borbála,

beleszédült mindenem, és fénybe fordulnak az árnyak, mert már karjaimban látlak,
Borbála, Borbála, Borbála, kicsi angyalkám…(Az eredeti Angela dal mintájára énekli.)

(Mindenki táncra perdül…)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.