Márton-napi örömök

Regionális Faluszínpadi Találkozó

Sümeg 2006. november 11-12.

A kétévente megrendezésre kerülő színjátszó találkozónak ismét Sümeg városa adott otthont. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy - Sarkadi Nagy Antalnéval és Fábián Lujzával együtt – szakmai segítőként nézhettem végig az előadásokat.

Bizonyára nincsenek véletlenek és így  november 11-én, az új bor ünnepén igazi Márton napi vigasság kerekedett a fesztiválból. Szinte valamennyi előadás központi eleme volt a jóízű humor és a legtöbb társulatnak sikerült megajándékoznia a közönséget az önfeledt kacagás örömével. No és alig volt előadás, amelyben legalább egyszer ne csendültek volna össze a borospoharak.

Számomra igazából a színjátszás közösségteremtő és –megtartó erejéről szólt ez a találkozó, s talán ez volt a legfontosabb érték, amelyet felmutatott. A közösségben létezés élménye sütött a színpadról és erről vallottak a csoportok bemutatkozó sorai is. Több társulatról tudtuk meg, hogy alkalmi felkérésre készített előadás után döntöttek úgy, hogy együtt maradnak, mert megtapasztalták azt az élményt, amit a közös próbák és az előadás nyújtanak.  Az előadások nagy része a sümegi bemutatkozás előtt már egy komoly sorozatot futott (volt olyan, amelyik már a huszadikon is túl volt), ami azt jelenti, hogy a csoportok nem csak saját településükön játszanak egy szűkebb közösségnek, hanem vendégszerepléseket is vállalnak.

Külön öröm volt számomra, hogy a fesztivál egyben három nemzedék találkozója is volt. S ez nem csak statisztikai adat. Tartalmat az adott e többgenerációs együttlétnek, hogy a csoportok nyitott szívvel nézték egymás előadásait, izgultak egymásért és örültek egymás sikerének.

A Lovászpatonai Irodalombarát Szakkör előadásából kiderült, hogy a kör tagjai nem csak az irodalommal vannak barátságban, hanem nagyon szeretnek – és tudnak – énekelni is. Produkciójukhoz egy XVIII. századi magyar iskoladráma, a Kocsonya Mihály házassága töredékes szövegkönyvét használták föl, amelybe a házasság témája okán beleszőttek egy lakodalmas játékot. Ez a merész ötlet izgalmas  dramaturgiai lehetőségeket kínált, ugyanakkor ebben a formában lehetetlenné tette a szereplők számára az izgalmas és humoros fordulatok kijátszását, a néző számára pedig szinte követhetetlenné és élvezhetetlenné a komédiát. Ez azért is nagy kár, mert az igényes darabválasztás, a szereplők játékkedve és a jó szereposztás kitűnő alap egy életteli komédiázáshoz. A nézőtéren az volt az érzésünk, hogy az eredeti dráma csak ürügyet szolgáltatott a pontos zenei kísérettel megszólaló dalokra épített és igényesen öltöztetett hagyományápoló lakodalmas játékhoz. Mindenesetre szívesen megnéztük volna külön-külön a két játékot. Az előadás felvetette azt a kérdést is, hogy miként lehet hitelesíteni a közönség felé azt a (kényszer)megoldást, amikor férfi szerepeket nők játszanak.

A hajmáskéri Vadgesztenye Nyugdíjas Klub előadása igazi örömjáték volt. Ismét bebizonyosodott, hogy az első – és tegyük hozzá döntő – lépés a siker felé vezető úton a jó darabválasztás, amelynél számba vesszük, hogy mit, miért, kikkel, hol, kiknek és hogyan fogunk játszani. A Süt a hold című bohózat Nóti Károly egyik legsikerültebb darabja. A remekül megírt helyzetkomikumokat azonban kitűnő színpadi érzékkel újra is kell teremteni, s ezzel a hajmáskéri csoport nem is maradt adósunk. Mindenkinek sikerült olyan szerepet találnia, amit élvezettel tudott játszani. Nagy erénye volt az előadásnak, hogy – bízva az alapanyag által felkínált helyzet- és jellemkomikumok erejében – elkerülte a fölösleges, öncélú poénok alkalmazásának ás a túljátszásnak a csapdáját.

Életöröm és játékosság jellemezte a halimbai Nyugdíjas Amatőr Színjátszó Kör előadását is, amelyet három műsorszámból állítottak össze. Elsőként Körmendi János: Szesztestvérek című kabaré jelenetét láthattuk. A játék nem igényelt különösebb térszervezési átgondolásokat. Az egyszerű, zárt szituáción belül a játszók pontosan valósították meg a szerző elképzelését és ez jótékony hatást gyakorolt a közönség rekeszizmára. Ezután két – verses formába öntött – szívhez szóló üzenetet hallhattunk a szerző, Kovács István őszinte és hiteles tolmácsolásában, melyet a hallgatóság nagy tetszéssel fogadott. A sikert mi sem jelzi jobban, mint az, hogy az alkotót a szünetben többen megkeresték a versek írott szövegéért. Az összeállítást roma tánc zárta, amelyet a csoportvezető, Jánosi Istvánné életteli szólói és a látványos ruhák tettek emlékezetessé.

Nagy fába vágta a fejszéjét a Marx Viktor Színjátszó Társulat (Szentbékkálla), amikor elhatározta, hogy saját eredeti színművet állít színpadra. Az Én édes Katinkám… című előadás szerzője és rendezője Somogyi Ottó, aki játszóként is sokat vállalt magára. A török hódoltság idején játszódó, helyi vonatkozású történetnek számos áthallása van Shakespeare meséihez. A verses szöveg és az abban előforduló konkrét utalások is megidézik a nagy színházcsinálót. Az előadás erényei közé tartozik a jól eltalált szereposztás, az aprólékos műgonddal összeválogatott és elkészített díszletelemek, kellékek és ruhák, az átgondolt és jó térhasználat, a lendületes, jó ritmusú játék. Az érdekes és pontos cselekmény bonyolítás a szerző tehetségét dicséri. A darab a hazai megmérettetés és a Művészetek Völgyében tartott bemutatók után méltán aratott sikert Sümegen. Szomorúan vettük tudomásul, hogy valószínűleg ez volt a búcsúelőadás, mert a szerző és társulata már új produkción töri a fejét.

A Mákvirágok Esztrádcsoport a szlovákiai Nagyfödémesről érkezett, és nevéhez hűen egy esztrádműsorral szórakoztatta a közönséget. A remekül szerkesztett és jól szervezett zenés, táncos kabaré alatt lazán hátradőlhettünk székünkben. A fiatalokból álló együttes (az átlagéletkor 20 év körül van, és ez már a második generáció) mindenből annyit vállalt, amennyit biztonságosan meg tudott tenni. Ennek köszönhetően tiszta hangon felcsendülő dalokat, pontos és látványos koreográfiákat, poénban gazdag és jó ritmusú kabarétréfát láthatunk és hallhattunk jó arányban elegyítve és megfelelő kontrasztokkal szerkesztve. Nagy része volt az élvezetes előadásban a rendkívül pontosan működtetett és megfelelően beállított hangtechnikának.

Szinte elképzelhetetlen falusi színjátszó találkozó Tűvétevők nélkül. A pusztaszabolcsi Színparódiák társulata e találkozóra újította fel Illyés Gyula komédiáját. Előadásuk a Tűvétevők sikerültebb színpadra állításai közé tartozik. A színjátszók szemmel láthatóan örömüket lelik a játékban, viszont helyenként tétovaság uralkodik a színpadon, s ilyenkor bizony a néző figyelme is lankad. Ezek a bizonytalanságok könnyen kiküszöbölhetők, ha mozzanatról mozzanatra tisztázzuk a szereplők szándékát és érzelmeit. Kissé zavaró volt (mert nem lehetett neki jelentést tulajdonítani) az eklektikus jelmezhasználat.

Nagyon nehéz feladatra vállalkozott a mezőszilasi Ideiglenes Társulás, amikor – más lehetőség nem lévén – a Művelődési Ház színpadán játszotta el a vásári komédiáit. A rendező jó érzékkel szűkítette be a színpadi teret, és hozta előre a játékot, azt a fajta testközelséget ezzel azonban mégsem tudta megteremteni, ami e műfaj eleven működtetéséhez szükséges. Nem rajta és nem is a hatalma energiákat mozgósító játékosokon múlott a hatás. Szakmailag számtalan pozitívum szólt az előadás mellett. A diákokból álló társulat már belenőtt ebbe az emberpróbáló, nehéz műfajba. A játékosok akkor sem kezdenek erőlködni és túlhangsúlyozni a színpadon, amikor a kívánt hatás nem jön létre. Jó a darabválasztás, s a szünet nélkül játszott komédiákat hangulatos, míves és pontosan alkalmazott (gép)zene vezeti fel és köti össze. Kitűnően teremtődnek meg az üres játéktérben az egyes szituációk helyszínei, remek és stílusos az eszköz- és jelmezhasználat. Tovább finomíthatnák az előadást, az egyes helyzetekre végzett improvizációk, kreatív játékok, amelyek a rendezői elképzelések mellett nagyobb teret engednek a színjátszók ötleteinek. Szerencsés lehet nagyobb szünetekkel, illetve közjátékokkal játszani, mert néhány szereplő erejét még meghaladja az a folyamatos jelenlét és koncentráció, amit e három játék mintegy 40 percen keresztül megkíván, s így akadnak hullámzó teljesítmények.

A találkozó második napján közös tréningen vehettek részt az érdeklődők, ahol szöveg és játék viszonyával, a szereplők szándékainak felfejtésével foglakozhattak a résztvevők két konkrét színpadi szituáción keresztül, mindannyiunk nagy örömére.

Az előadásokat nézve érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy miként lehetne külső közönséget (akár szervezett csoportokat) bevonni a fesztivál programjába.

Mindezek mellett hála és köszönet a szervezőknek és házigazdáknak, a Magyar Művelődési Intézetnek és a sümegi Kisfaludy Sándor Művelődési Központnak, hogy ismét tető alá hozták a találkozót.

Lázár Péter

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.