Ember küzdj...!
2007.11.05. 14:16
Fura egy szerzet az ember gyermeke.
...
Persze nem mindegyik. Csak úgy általában.
Például milyen érdekes, hogy milyen sokat hallunk súlyos betegségekről a médiák által, vagy az ismerősöktől...és mégis; az ember természeténél fogva hajlamos rá, hogy úgy tekintsen minden hasonló szörnyűséges rosszra, hogy mással megtörténhet, de vele, vagy családtagjával sohasem. Azt gondoljuk; minket és családunkat megvédi a rejtélyes erő, amit akkor is érzünk, ha egy hátborzongató film közben reszketve feleszmélünk; milyen jó, hogy a valóságban ez velünk nem történhet meg!
Aztán amikor beüt a ménkű, az ember először el sem hiszi. Nem tudja felfogni. Egy darabig nem is akarja. Többszörös bizonyítékot akar. Keresi a lehetséges kiutat. "Biztos csak tévedés." "Még minden jóra fordulhat." Meg hasonlók. Persze előbb-utóbb szembesülni kell. Akkor jön a mérhetetlenül szívszorító fájdalom. Sokan magukba fordulnak, vagy a mindenhatót vádolják az igazságtalanságért: "Miért pont én?" "Mit vétkeztem, hogy ezt érdemlem?"
Olyan is van, aki alapból hajlamos olyan mértékű önmarcangolásra, hogy szinte várja, mikor történik meg vele valami rossz esemény, hogy elmondhassa végre: „Na ugye, én tudtam, én megmondtam!” Ez különösen jellemző szenvedélybetegségből kilábaltak egy részére, akik talán keresik is az alkalmat, hogy ráfoghassák akár egy lelki fájdalomra, negatív történésre, hogy újra fellobbanhasson a láng a cigi végén.
Tartsuk szem előtt a pozitív gondolkodás elvét. Vágjunk jó képet a dolgok mindennapi állásához, még akkor is, ha nem mindig sikerül kitérnünk a kellő ütemben adagolt napi pofonok elől. Így hamarabb jönnek az arcra a szerető simogatások, netán csókok is. Milyen igaz a csattogtatott frázis, amely manapság - mikor oly sokan küzdenek a létminimum perifériáján -, sokszor elhangzik egy sirámos baráti beszélgetés végén: "Nem baj, csak egészség legyen!"
És ha már az sincs? Milyen szép leütéssel zárulna ez az írás, ha azt írnám most önsajnálkozó fennhangon, hogy akkor miért, vagy minek tovább?
Nem! Embernek sorsa ez. Valamiért mindig érdemes. Nézzünk előre, és suttogjuk inkább a madáchi gondolatot: "Ember küzdj és bízva bízzál!"
|