SOmannák
Belépő
 
RÍMmel-ámmal
 
Szóbeszéd
 
Somanságok
 
KÉPekként
 
RiPORTÁL
 
Ajánlott lapok
 
 
Kisregények
Kisregények : Dübörgő utakon 8.

Dübörgő utakon 8.

  2007.11.05. 13:05

Már megint ez a szemét kölyökképű. Ezt is ki fogom nyírni! Rohanok kifelé a sötét folyóson.

 

 

 

Már megint ez a szemét kölyökképű. Ezt is ki fogom nyírni! Rohanok kifelé a sötét folyóson. Pedig már majdnem sikerült elintézni azt a kis kurvát. Ma ismertem fel abból, ahogy a megnyitón rám nézett. Már láttam valahol ezt az arcot… és akkor beugrott. Régen, mikor Pestre jártam egyetemre, az akkori haverokkal sokszor elkaptunk magányos nőket. Jó kis móka volt. Ez a kis kurva is bejött egyszer a csőbe a barátnőjével. Kár, hogy megzavartak minket. Most meg ez a szemét nem hagyott. Megölöm őket! Vérzik a szám, kitörött egy fogam, egy másik meg meglazult. Kiköpöm számból a véres nyálat. Kiérek az épületből, felpattanok a motorra. Kikapar a hátsó kerék, mikor nagy gázzal elindulok. A fiúk biztos a klubházban vannak. Az előbb hamar elpucoltak. Az a két zsernyák jó haver; nem hiszem, hogy alánk tettek volna. Az öreg teljesen meghülyült ma. Kicsit meg is ijedtem. Annyira azért nem, hogy a hátsó bejáraton vissza ne mentem volna. Igazi ragadozónak éreztem magam, aki a sötétben lapulva vár a zsákmányára.

 Nagy sebességgel hajtok, de meghallom mögöttem egy másik gépnek a hangját. A tükörben látom, hogy követ a szarházi. Örömmel látom, hogy egyedül van. A klubházban megint megkapja a magáét. Végleg. A hosszú egyenes végén visszakapcsolok, éles jobb kanyar jön. Már teljesen itt van mögöttem. Hallom, ahogy a dugattyúkból az el nem égett üzemanyag hangos durranással távozik. Későn veszem észre a felverődött murvát. Az első kerék oldalra csúszik, a kormányt egyenesbe rántom, de a hirtelen irányváltástól elveszítem egyensúlyom; a súlyos gép az oldalára fekve csúszik a szemközti árok felé…

Iszonyatosan fáj az oldalam. Bal lábam nem érzem. Látom, hogy beszorult a lábtartó alá, lábfejem furcsán kitekeredve. A kilyukadt tankból vékony sugárban folyik a benzin. Rá a bőrruhámra. Rémülten szabadulni igyekszem. Nem sikerül, lábam továbbra is beszorulva, a nehéz vas meg rajtam. Félek. Iszonyatosan félek. Anyám, hol vagy most? Gyere, segíts! Orromban összekeveredik a benzin és saját verejtékem szaga. Felnézek. A fickó ott áll mellettem. Motorja távolabb letámasztva. Most közelebb jön. Talán segíteni fog… - gondolom -, mikor meglátom a szájából kiálló cigarettát. A bőrruhán átfojt benzin enyhén marja a bőröm. Szörnyű gondolat hasít belém. Melyik filmben láttam ilyet? A Mad Max? Furcsa, hogy előre érzem az égett hús szagot. Reszketek a félelemtől. A fickó egykedvű arccal néz a szemembe. Még látom, ahogy nagyon lassan előveszi zippo öngyújtóját. Aztán elsötétül előttem minden…

 

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Irkafal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Kiemelt oldal
 
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG