9

----------------------------------------------------

         Kálmán elégedetten szállt be az autójába. Az üzleti ebéd - amire meghívták -, sikeres volt. A legyártott alkatrészekkel a megrendelő teljesen meg volt elégedve. A megállapodott határidő előtt le tudta szállítani a minőségileg is kifogástalan árut. Kapott egy újabb megrendelést. Még a végén bővítenie kell a műhelyt.

Szórakozottan nézett ki az autó szélvédőjén. Szombat délután révén az üzletek zárva voltak, a belvárosi kirakatokba bámészkodtak az emberek. Pár perc múlva járó motorral megállt a háza előtt, kinyitotta a kaput, beállt az udvarba.

            Furcsán észlelte, hogy nincsen kulcsra zárva a bejárati ajtó. Ennyire szórakozott lett volna, mikor elment? Mikor belépett, meglepve tapasztalta, hogy ismerősei, barátai gyűrűjében áll Kati, kezében egy óriási tortával, aki meglátva a férfit, vezényelni kezdett:

-         „Happy birthday to you, happy birthday to you…

Énekelte vidáman a kórus az ismert köszöntőt.

„Hoppá! Ma van a születésnapom, erről teljesen elfeledkeztem” - gondolta Kálmán zavartan fogadva a gratulációkat. Körbevették, italt töltöttek neki.

-         Érezd magad otthon! – nevette a fülébe Kati. – Ugye nem haragszol, ezért a kis meglepetésért. Gondoltam, jót tesz neked egy kis bulizás.

-         Köszi Kati – próbált hálás hangon válaszolni. – Jó fej vagy.

Aztán várakozása ellenére jó hangulatban telt a délután, és az este. Sokat nevettek, táncoltak. Szinte sajnálta, mikor éjfél körül elmentek a vendégek.

Kati jelentőségteljesen nézett rá, mikor becsukta az ajtót.

-         Hogy–hogy nem jött el Ildikó? – kérdezte a nőtől, mikor kopogtattak.

-         Valaki biztosan itt hagyott valamit… – harapta el a mondat végét Kati, mikor az ajtóban meglepődve látta meg lányát.

-         Hát Te? Kicsit megkéstél! Na bújj beljebb – tessékelte befelé.

-         Bocsi. Sziasztok. Puszika. Egész este tortát sütöttem, de sajna csak most lett kész – hadarta a lány.

-         Te? Tortát sütöttél? – hitetlenkedett az anyja. – Na, erre kíváncsi vagyok, hiszen emlékezetem óta nem láttalak a konyhában étkezésen kívüli tevékenységben ténykedni. Ezt meg kell kóstolnunk!

Leültek a nappaliban.

Kálmán meghökkenve vette észre a két nőn levő ruha hasonlóságát. Ildikó is ugyanolyan fekete kiskosztümöt viselt, mint az anyja.

-         Ebben a ruhában vigyáznom kell, nehogy összekeverjelek benneteket!

-         Boldog szülinapot! - állt elé a lány, majd egy puszit nyomott az arcára, és átadta ajándékát, az apró, csokis mázzal bevont tortát.

-         Köszönöm! – válaszolt a férfi, majd egy késsel leszelt három szeletet. – Nem bánom, zsűrizzük le e remekműnek látszó tortakölteményt!

Annyira ízlett, hogy hamarosan megették az egészet.

-         Le a kalappal előtted, kislányom! Ezt nem néztem volna ki belőled! Biztos, hogy Te készítetted?

-         Kati! Hogy mondhatsz ilyet! – válaszolta anyjának a lány.

Kálmánnak mindig furcsa volt, hogy keresztnevén szólítja az anyját.

Maguk sem vették észre, hogy szinte egyszerre mindhárman folyamatosan nevetnek. Mozdulataikat álomszerűnek vélték, tekintetük homályos kábultságot mutatott. „Ilyen sokat nem ihattam.” - gondolta Kálmán. Gyanakodva nézett az elfogyasztott torta morzsáira. „Csak nem belekevert valamilyen kábítószert ez a lány? Mindenesetre ilyen lazának még sohasem éreztem magam.”

Tudatuk lebegni kezdett, szétfolyt az idő, csak a combok villanásának erotikája maradt. Ildikó bizonytalanul felállt:

-         Na, én elmegyek pisikélni, aztán, ha nem bánjátok, lefekszem. Úgy érzem, képtelen vagyok hazamenni. További jó mulatást!

-         Jó éjt, kicsim! – szólt utána az anyja.

Megvárta, amíg lánya eltűnik a szobából, majd Kálmánra vetette magát.

-         Annyira kívánlak, mint még soha. Itt helyben megőrülök, ha most rögtön nem teszel magadévá!

Kálmánnal forgott a szoba. Megadóan tűrte, hogy Kati kigombolja a sliccét. A nő kisegítette félmerev farkát, majd mohón szopni kezdte. Mikor keményedni érezte a férfiszerszámot, lovagló ülésben ráült és vehemens vágtába kezdett. Pár perc alatt eljutott a csúcsra, körmeit mélyen a férfi vállába mélyesztetve levegő után kapkodott. Félájult állapotban lefeküdt az ágyra és elaludt.

Kálmán értetlenül nézte az alvó nőt. A csendben csak a hangos szuszogást lehetett hallani. Lenézett meredten álló vesszejére. Kielégülésre vágyott. Marokra fogta ágaskodó farkát, előrehajolva nyálát összegyűjtve ráköpte a vöröslő makkra. A meleg nyál megbizseregtette érzékeit. Fejét hátradöntve lehunyta szemét, mikor maszturbálni kezdett. Lelki szemei előtt – mint egy mozivásznon -, önkéntelenül megjelent Ildikó sziluettje, ahogy a műhely falának támaszkodik kihívóan. Aztán egy másik kép; a lány szőrtelen puncija, középen a finom kis kéjréssel.

Ildikó, mikor kiment a szobából, gyorsan visszaosont. Igen, a haverjaitól szerzett egy kis narkót, azt keverte bele a torta töltelékébe. Az volt a terve, hogy kilesi őket, ha az ajzószertől egymásnak esnek. Nem volt lelkiismeret furdalása az anyja miatt. Annyira vonzódott ehhez az idősebb pasihoz, hogy időnként úgy érezte, hogy nem tudja féken tartani az ösztöneit. Egyszer korábban már kileste őket anyjának a lakásán. Azóta az a kép lebegett előtte, ahányszor esténként magához nyúlt, vagy valamelyik korabeli fiú „maszatolt” rajta.

Most is elbűvölten nézte, ahogy anyja rábukik Kálmánra, majd szeretkezni kezdenek. Közben ujját szájában megnedvesítve lába közé nyúlt. Kéjesen masszírozni kezdte felhevült punciját.  Mikor anyja elaludt, úgy érezte, ez az este többet rejt számára, minthogy leselkedve simogassa éhező nuniját.

Az önkielégítést végző férfi látványától majdnem szétrobbant. Nem bírt tovább uralkodni testén. Némán odalopódzott lábujjhegyen a férfihoz. Megbűvölten nézte, ahogy a férfi kezével kényezteti magát, majd hirtelen fölételepedett és átvette anyja korábbi helyét.

A férfi érezte, hogy gyengéden elhúzzák kezét, majd a forró, szokatlanul szűk punci szinte lüktetett, ahogy farkát szorosan átölelte. „Felébredt volna Kati? Nem, ez nem lehet ő, ez a test könnyebb, ezek a combok vékonyabbak, és ez a feszesség ott belül…

Fejét felemelte, majd kinyitotta szemét. A mozivászon megelevenedett; Ildikó hús-vér emberként nézett vele farkasszemet.

„Ó Te kis ribanc, hát ez kell neked?” - felállt, a lány súlyát formás fenekén markoló kezeivel tartotta, majd ütemesen gyorsuló extázisba kezdtek. A lány ajkát ráfonta a férfiére. Egyszerre élveztek el. A férfi hosszú másodpercekig érezte hímtagjának pumpálását, ahogy az összehúzódó hüvelyizmok kipréselve magába szívják utolsó cseppjüket is.

Mikor Kálmán szédülten visszahuppant a fotelba, mintha egy pillanatra Kati szemvillanását látta volna a lány válla felett. „Valószínű, csak képzelődtem” -

hessegette el a gondolatot magától a férfi, mivel úgy látszott, hogy a nő továbbra is egyenletes légzéssel alszik.

Ildikó továbbra is szótlanul, egy búcsúcsókot nyomott a férfi markáns arcára, majd kiviharzott a szobából.

Kálmán arra ébredt, hogy Kati szólongatja egy forró kávét tartva elé.

-         Ébresztő nagyfiú, derekadra süt a nap!

Fürkészve nézte a nő arcát, de nem látta nyomát annak, hogy tanúja lett volna az éjszakai jelenetnek.

-         Jó reggelt! Kösz a kávét.

-         Jó volt az esti buli, mi? Bár, hogy őszinte legyek, sok részletre nem emlékszem. Valami rémlik, hogy szeretkeztünk is? Vagy csak képzeletem szüleménye? Olyan hülyeségeket álmodtam, hogy el sem tudom mesélni!

Megcsókolta a férfit.

-         Képzeld el, azt álmodtam, hogy a lányommal keféltél, én meg nevetve néztelek benneteket. Mikre nem képes az emberi elme, nem?

„Most csak játszik velem, vagy szívat?”

-         Hát, elég bizarr álmod lehetett.

Megitta a kávét, majd elment a mosdóba. A tükörben hosszasan vizsgálta arcát borotválkozás közben. „Ki vagy Te tulajdonképpen? Ez az erkölcsi fertő megint csak mélyíti ráncaid.”

Hirtelen undor kapta el, egy nagyot köpött tükörképére. A lecsorgó nyál eltorzította vonásait.

El akart menni. Menekülési kényszer tört rá.

„Stop the World! I Want to Get Off.” Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni.

Jó fej lehettél Janis Joplin, kár érted.

„No, nem baj hapsikám, tégy úgy, mintha ma kezdődne életed hátralevő része.”

Anya és lánya ott állt előtte a nappaliban.

-         Anyával azt beszéltük Kálmánka, hogy mi lenne, ha kirándulnánk ma egyet? Olyan szívesen megnéznénk a szülőfaludat! Igazán megmutathatnád, milyen lett a vidéki házad! Én még sohasem voltam ott.

Ez a lány nem szívbajos. Próbált mindenféle kifogást keresni, aztán beleegyezett a közös kirándulásba. Végül is, már két hete nem volt a háznál. Legalább rendet rak a pajtában. Átöltöztek, összepakoltak, és elindultak.

            A nőknek nagyon tetszett a ház. Sétára hívták a férfit, ő azonban szabadkozott, hogy van egy csomó dolga, menjenek csak. Úgy is lett. Kálmán rövidesen egyedül maradt. Hátrament az udvarba. A régi pajta elhagyottan állt az udvar sarkában. Itt az ideje, hogy kicsit lomtalanítson. Állandóan csak beszórta a „szükségtelen, de majd jó lesz még valamire” cuccokat. Mostanra az ajtót kinyitva már be se fért a sok lim-lomtól.

Egykedvűen pakolt kifelé. Az udvar lassan megtelt a sok kacattól. Egy-egy régi tárgy láttán megrohanták az emlékek. „Ez a kasza még apámé volt. Ezzel meg disznót szokott az öreg perzselni.”

Elmélázva húzott le egy vásznat, mikor megpillantotta alatta a poros motorkerékpárt.

Keze megállt a levegőben. A vászon tovább csúszva lehullt a földre. Milliónyi porszemcse repkedett a levegőben, ahogy a falak rései között betűzött a nap.

Kálmán agya fájóan megrándult. „A motor. Az öreg TLB Pannónia.”

A motor látványának kínzó emlékétől összegörnyedt, múltja öklendezett belőle.

„Miért kellett pont idejönnöm?”

Összeroskadt a motor mellett, feltörő könnyei utat törtek mélyülő barázdáin. Homlokára szorítva kezét; próbálta elűzni a múltat.

Soha nem felejtheti el azt a napot. Nyaralásból jöttek hazafelé családjával. Bementek a szüleihez. Apjától kapott egy gyönyörű, felújított Pannóniát, amivel próbaútra indultak. Apja ült mögötte a motoron. Felesége, gyermekei és édesanyja követték az autóval.

Éppen egy kanyarban levő kereszteződéshez értek, mikor szemből közelített egy autó nagy sebességgel. Kálmán érezte, hogy baj lesz. Lelassított, és oldalra húzódott. Az autó a kanyarban áttért a szembejövő sávba, a motorkerékpárt szinte súrolta. Látta a sofőr eszelős tekintetét. Egy pillanattal később hatalmas csattanást hallott.

-         Neeeeeeeeeeeeeeee!

Távolinak érezte saját sikoltását.

A két autó frontálisan ütközött. A feleségének esélye sem lett volna kitérni. Az ütközés erejétől az autó nekicsapódott egy fának, amely recsegve kidőlt. Pont ott, ahol Kálmán megállt a motorral.

Úgy érezte, hogy ez nem valóság, hanem egy lidérces álom, amely mindjárt elmúlik. Kisfia nyöszörgő hangja visszarántotta az útra. Leugrott a motorról, odarohant autójuk roncsaihoz. Felesége élettelen teste kimeredt szemekkel nézett rá a kormány mögött összepréselődve. Vér és vér mindenütt. Feje rendellenes helyzetben feküdt a kitört szélvédőjű műszerfalon. Mellette édesanyja hasonló pózban. Újra hallotta Tomika nyöszörgő hangját:

-         Apa, segíts! Apa segíts!

Mikor meglátta a hátsó ülésen kisfiát, zokogva verte az autó oldalát. A gyermek hasából ömlött a vér… A gépkocsi annyira összeroncsolódott, hogy képtelen volt közelebb férkőzni hozzá.

-         És Edina, Edina hol vagy? – üvöltötte. A kislányra húsz méterrel arrébb talált rá a szántásban. Vértelen teste megbékélten nyugodott a földön. Bár külső sérelmi nyomot nem látott rajta, azonnal érezte, hogy halott. Ölébe kapva rohant vissza az autóhoz.

Közben több autó megállt a baleset helyszínén. Valaki telefonált. Mások próbálták kifeszíteni az autó oldalát.

-         Orvost! Hívjanak már valakit! – rohant Kálmán az élettelen gyermekkel.

Nyugtató kezek vették ki öléből halott kislányát.

Egész testében remegve nézte, ahogy kisfia utoljára megszólalt:

-         Apa, én most meg fogok halni?

Utolsó erejével apjára nézett, majd lecsuklott kicsiny feje.

-         Tomika! Tomika! Tarsál ki, mindjárt itt vannak a mentők! Nem lesz semmi baj, meglátod! – kiabált a mozdulatlan testhez.

-         Segítsen már valaki!

Magatehetetlenül nézett körül. Ekkor megpillantotta a balesetet okozó kocsi vezetőjét, aki akkor támolygott ki jó ötven méterrel hátrébb az autóból. Szemmel láthatóan a fiatalember sértetlen volt és tökrészeg. Páran próbálták segíteni, de ellökte a kezeket.

-         Az a hülye átjött a sávomba! – kiabálta imbolyogva.- Nem én voltam a hibás. Az én apám rendőr, mindjárt idehívom! – vette elő a mobilját. – Hello apa, itt vagyok a pusztai elágazónál, tudod… Történt egy kis baleset, gyere már ide. Hát maga meg ki…

Kálmán közben odaért és iszonyatos erővel lesújtott. Ütése nyomán a fiatalember nekiperdült autójának, és lecsúszott mellé. Kálmán ráugrott. Keményen záporoztak öklei. Próbálták leszedni, de félrelökte az embereket.

-         Gyilkos! - üvöltötte, ahogy torkán kifért. – Megölted a családomat!

Aztán Kálmán hagyta, hogy lehúzzák a mozdulatlan testről. A fiú péppé vert arca beékelődött a kocsikerék mellé.

Közben szemből szirénázva megérkeztek a mentők és a tűzoltók.

Visszaimbolygott a saját autójuk roncsaihoz. A tűzoltók szétfeszítették a karosszériát, egy orvos behajolt a kisfiúhoz, majd zokogó nagyapjához fordult:

-         Sajnos már itt sem tehetek semmit…

Kálmán odarohant a doktorhoz. Gallérját megrázva követelte:

-         Miért nem segíthet? Élessze újra! Maga orvos, nem?

-         Nagyon sajnálom! Maga az apa?

Az öreg sírva ölelte át Kálmánt.

-         Meghaltak… fiam. Meghaltak mind a négyen.

Az orvos nyugtató injekciót adott be nekik, mikor a rendőrök is megérkeztek. Az egyik egyenruhást társai fogták le. Pisztolyával közeledett Kálmán felé.

A rendőr fiát sem sikerült újraéleszteni. A mentőautóban meghalt.

Kálmánt bilincsben vitték el.

A börtönben két nap alatt megőszült.

Három és fél év múlva engedték ki jó magaviseletéért.

A munkahelyére nem vették vissza. Megbélyegzett ember lett. Az emberek kerülték. Édesapja meghalt, mire szabad lett. A szülői házat sokáig kerülte.

Fél évig ivott keményen. Teljesen lecsúszott. Nem volt senkije.

Aztán összeszedte magát. Eladta lakásukat, az árából vett egy lerobbant, de nagyobb családi házat, aminek a hátsó részén műhelyt alakított ki. Vállalkozó lett.

A börtönben megtanulta, hogy a gyengéket eltapossák. „Vagy te szívatsz másokat, vagy téged szívatnak.” A mindennapi fekvőtámaszokkal izmosra gyúrta korábbi inas testét. Hamar tekintélyt szerzett magának. Haját rövidre, majdnem kopaszra vágatta.

Vállalkozása egyre sikeresebben működött.

Lelki sebei soha nem gyógyultak be.

Az a szörnyű tragikus délután mindörökre belévésődött.

A motor azóta is, itt porosodott a pajtában, ahová az apja annak idején betolta.

Megrázta fájó fejét, felegyenesedett. Visszahúzta a motorra a porlepte vásznat. „Ezt is eladom majd, a házzal együtt. Minden emléktől meg kell szabadulni.”

Bement a házba. A két nő még nem ért vissza a sétából. Nem is bánta. A spájzban talált egy régi üvegben pálinkát. Az üveg tartalmát pillanatok alatt magába döntötte. Az erős ital égette gyomrát.

Maga elé meredve leült a konyhában. Ebben a pózban talált rá Kati és Ildikó.

-         Mi van Kálmánka? Miért nézel olyan furin? – szólította meg a lány.

-         Képzeld, nagyot sétáltunk, voltunk a kocsmában is! – vágott közbe az anyja. – Találkoztunk a kocsmárosnéval is. Azt mondta, jól ismer téged. Te Kálmán! Ugye, nem kell féltékenykednem? Az a szőke nő olyan, mint egy bombázó. Gondolom, majd elepednek utána a férfiak. Kálmán! Hahó! Te be vagy rúgva? Szólj valamit, különben kénytelenek leszünk visszamenni a kocsmába! Volt ott egy-két jó pasi is, ugye lányom?

-         Húzzatok innét ahová akartok! – mondta a férfi közönyös hangon, aztán visszasüppedt méla némaságába.

-         Hát, ha ezt akarod, akkor pá! Nem tudom, mivel érdemeltük ki ezt a hangot!

Az ajtócsapódásból gondolta, hogy elmentek.

Jó két óra is eltelt, mire magához tért mély apátiájából.

A pálinkától berúgva támolygott az ajtóhoz. Hirtelen elhatározással kiment és a kocsma felé vette az útját.

            Kati és Ildikó a pult melletti asztalnál ült két férfi társaságában. Az egyikük Lajos volt, aki vasárnap révén nem munkásruháját viselte, hanem szinte ünneplőnek ható fehér ingét egy szövetnadrággal. Fiatalabb haverja – Gyuri -, éppen egy viccet mesélt Ildikónak, mikor Kálmán belépett.

Egy pillanatra elhallgattak, mikor odasétált a pulthoz, majd folytatták a hangos beszélgetést. Kati élcelődve flörtölt Lajossal, míg lánya kacérkodva pislogott időnként Gyurira.

Csöpi a pult mögül elkerekedett szemmel nézett a bárpultnak dülleszkedő férfira.

-         Szia, Hát Te? – mivel kérdésére nem kapott választ, hátat fordított.

-         Pálinkát kérek – hallotta meg a férfi érces hangját.

A nő visszafordult.

-         Már azt hittem, megnémultál.

Kálmán fürkésző tekintettel nézte a nőt. Szomorúságot látott kék szemeiben.

Elfordulva körülnézett. Tele volt a kocsma. Ügyet sem vetett az asztaltársaságra. Látta, hogy most Csöpi és Magdi mellett a nő fia, Nándi is besegít a kiszolgálásba.

Lajos hangosan inzultálta Kálmánt. A férfi eleresztette füle mellett a csipkelődő megjegyzéseket. Nem értette, hogy a két nő mit keres a két bunkó mellett. „Ezek még ahhoz is kevesek, hogy féltékennyé tegyék. Bár lehet, hogy eddig nem tudtam, hogy ilyenek a zsánereik.”

Látta, hogy Gyuri suttyomban kiteszi a lábát Nándi elé, amikor az egy sörös tálcával iramodott. Az elgáncsolt fiú megbotlott, az egyik sör Kati ölébe fröccsent.

-         Elnézést hölgyem. – mondta szabadkozva.

Lajos felpattant, és felnézett a nála jóval magasabb, de vékonyka fiúra.

-         Az anyád hétszentségit! Mit képzelsz Te, hogy direkt ráöntöd a hölgyre a sört?

-         Már mondtam a hölgynek, hogy elnézést. Maga meg minek ugat bele? – nézett le a férfira, akinek ekkor meglódult az ökle. Nándit készületlenül érte az ütés állcsúcsán. Hátraesett, aléltan elterült a padlón. A tálca tartalma Kálmánra esett.

-         Ezt nem kellett volna Lajoska! – szállt le megbillenve a bárszékről. – Mond csak, Te hogy lehetsz olyan hülye, hogy sohasem tanulsz a múltadból?

Lajos ütött elsőnek. Kálmánnak csak arra volt kábultan ideje, hogy ösztönösen lejjebb döntse fejét. Az ütés így halántékon érte, amitől csak egy kicsit szédült meg. Érezte, hogy homlokán kidagadnak az erek. Villámgyorsan válaszolt egy alulról indított horoggal. Az ütés ereje akkora volt, hogy Lajos teste enyhe ívű röppályát futott be, mire a falnál landolt. Közben Gyuri Kálmán háta mögé lopódzott és egy sörösüveggel fejbe vágta. A férfi erősen megszédült, de arra még volt ereje, hogy könyökével betörje a támadó orrát. Az nyüszítve esett össze, orrához kapva a fájdalomtól.

Ezzel a rövid csata véget ért.

Kati és Ildikó iszonyodva álltak a sarokban, Lajos a fal mellett lecsúszva leharapott nyelvét kereste, Gyuri barátja két lépéssel arrébb nyöszörgött, Csöpi - hangosan szidva Lajost -, fia mellett térdelt, aki most kezdett magához térni.

Kálmán végighúzta fájó tarkóján kezét – ömlött a vér a sebből.

Csöpi látva, hogy Nándi már kezdi összeszedni magát, odament a vérző fejű férfihoz, megnézte sebét, majd az elsősegélycsomagból kötszert elővéve ellátta.

-         Kálmán, nem látom pontosan milyen mély a seb, orvoshoz kellene menned. Bár a vérzést sikerült elállítani, azért nem ártana…

-         Dehogy megyek! – legyintett Kálmán. – Adjál még egy pálinkát, azzal majd fertőtlenítek!

Az adrenalin szint emelkedésétől kicsit józanodni kezdett. Kati most merészkedett elő a sarokból. Ildikó mögötte somfordált. Kihívó magabiztossága szertefoszlott, a vérző emberek láttán a lány arca enyhe undort fejezett ki:

-         Na Kálmán, menjünk haza. Mára elég volt a műsorból, meg ezekből a falusi bu… - elharapta a szó végét. – bulizós emberekből. Le akarok feküdni!

-         Le akarsz feküdni? Igen? – a férfi arca vészjósló volt, a pálinka újra hatott -, és most éppen kivel? Kit szemeltél ki magadnak? Talán ezt a fickót? – mutatott a törött orrát fájlaló Gyurira. – Ahogy elnézem, ma nem sok hasznát veszed.

-         Nagyfiú, hagyd már abba! – szólt közbe Kati. - Nem veszed észre, hogy mindenki minket néz? Majd otthon megbeszéljük!

-         A faszomat sem érdekel, hogy ki merre bámul! – kiabálta Kálmán dülöngélve. – Talán nem tetszik valakinek valami? – nézett körbe a helyiségben, mire az arcok zavartan elfordultak. – Na! Látod Katika? Itt senkit nem érdekel a magánéletünk! Azt azért el kell mondanom, hogy egy kissé csalódtam bennetek! Az a ti dolgotok, hogy eljöttök ismerkedni, de hogy pont ezzel a két bunkóval álltok szóba… Hát, megint csalódnom kellett! Arról beszéljünk inkább – nézett szúrósan az összehúzódó Ildikóra -, hogy kellemes sétátok során kibeszéltétek-e az elmúlt éjszakát? Szeretném tudni, hogy a születésnapom megtervezett része volt-e, hogy anyuci után a kislányát is meg kell dugnom? Vagy erről nem mesélt a kislányod? Ildikó drága! Hozzád képest egy tüzelő szuka kisangyal! Mi a szart kevertél abba a kibaszott tortába? Kati! Rám nézzél! Miért nem ápolod e hős lovagot? – Lajos zavarodott szemekkel nézett fel rá. – Na, itt a kulcsom. Menjetek el.

-         De Kálmán! Mit képze…- próbált ellenkezni Kati.

-         Mondom, menjetek el! – mondta vészjósló hangsúllyal a férfi.

Ildikó kikapta kezéből a felajánlott kulcscsomót, anyja kezét maga után húzta.

-         Gyere anya, hagyd már! Menjünk.

Csendben csukódott a két nő után az ajtó.

Kálmán megfogta a földön fekvő Lajost és Gyurit, az ajtóhoz húzva kidobta őket a nők után kiáltva:

-         Lovagjaitokat itt ne hagyjátok!

Röhögés morajlott végig a kocsmában. „Ezt jól megadtad nekik!”

Nándi a földről felkelve a férfihoz fordult:

-         Kösz… Köszönöm a segítséget, és bocs a múltkoriért!

-         Spongyát rá! – Kezet ráztak.

A férfi leült a mögötte levő székbe, az asztalra borult, és elájult.

Egy sötét szobában ébredt fel. Hátul hasogatott a feje, szája rossz ízű volt a másnaposságtól. Széles franciaágyon feküdt. Hirtelen egy kislámpa fénye vakította el. Szeme elé kapta kezét, hunyorogva látta, hogy a fal mellett Csöpi könyökére támaszkodva néz rá.

-         Szia. Bocs, hogy idehoztalak a házamba, de nem jutott okosabb eszembe. Azt el kell mondanom, hogy hárman alig bírtunk el. Ne félj, nem vetem rád magam! Kálmán! Nem akarsz beszélgetni? Vagy aludni szeretnél?

-         Nem, nem akarok már aludni. Kösz, hogy elhoztál.

Lassan oldódtak fel.

Szavaik nehezen találtak utat. A két megtört ember őszinte tekintettel nézett egymásra.

-         Úgy látom – kezdte Csöpi -, útjaink akaratunk ellenére időről időre keresztezik egymást. Időnként láthatatlan erők szakítják el útjainkat, aztán újra egymáshoz sodor a sors minket. Kálmán! Úgy érzem, van bennünk valami közös. Nem tudom, talán a szemedben látom azt a szomorúságot állandóan, amiből arra gondolok, hogy múltadnak van egy fájó pontja? Nekem… nekem van egy szörnyű titkom. Még soha, senkinek nem mondtam el. Valami most azt súgja, hogy neked el kell mondanom. Kössünk egyezséget: én elmondom neked, ami lelkem oly mélyen nyomja, aztán Te is mesélsz a múltadról.

-         Rendben – bólintott a férfi. – Ez a mai napom úgyis erről szólt. És fogadjuk meg, hogy amit beszélünk, az kettőnk közt marad. Hallgatlak.

Csöpi mesélni kezdett. Beszélt a szüleiről, a szigorú vallásos neveléséről, a kedvenc templomdombján eltöltött játékos percekről. Aztán akadozva elmondta részletesen, miket élt át a mostani pap bátyja idején a templomban.

Undorodva mesélt a pedofil papról, hogy kislányként hogyan jutott el odáig, hogy azon az estén elkövesse azt a szörnyű bűnt.

-         …felgyújtottam a templomot, érted? – sírni kezdett, Kálmán átölelte. – Felgyújtottam, és az leégett a pappal együtt. Megöltem a tiszteletes atyát!

Szorosan a férfihez bújt. Jólesett gondoskodó ölelésében elbújni.

Pár perc után elhúzódott.

-         Köszönöm. Köszönöm, hogy elmondhattam. Érdekes módon, mintha egy mázsás súlyt vettek volna le a lelkemről. Jól esett, hogy megoszthattam veled a titkomat. És, most Te jössz.

Kálmán habozott. Aztán megnyílt a nő előtt arra gondolva, hogy az imént milyen súlyos titkot tudott meg ő is. Őszintén mesélni kezdett feleségéről, gyermekeiről, mindenről, ami régen a múltját képezte. Ami régen a kiegyensúlyozott boldogságot, szeretetet nyújtotta számára.

Aztán részletesen elmondta, hogyan történt a balesetet. Közben kis szüneteket tartott, hogy összeszedje magát.

Látta, hogy a nő mellette nekiáll bőgni, mikor annál a résznél járt, mikor meghallotta kisfia hangját. Neki is elhalkult a hangja, potyogni kezdtek könnyei.

Aztán mesélt a börtönről, a tárgyalásokról, ahol az agyonvert fiatalember rendőr papája mindent megtett, hogy a legsúlyosabb büntetést kapja. Azonban a bíróság figyelembe vette a körülményeket…

A börtönről is nehéz volt beszélnie. A bent eltöltött három és fél év örökre testébe égette magát.

Mesélt még arról a hullámvölgyről is, ami a sitt után történt vele.

Mikor befejezte, mindketten hallgattak. A múlt néma varázsát percekig nem törte meg semmi. Nézték egymást, aztán Kálmán megszólalt:

-         Hát ennyi. Ez volt az én történetem.

Összeölelkeztek, mint két testvér. Az erotika nem tört magának utat mozdulatukba.

Kis idő múlva egyszerre elaludtak.

Reggel Kálmán korábban ébredt. Kibontakozott a nő öleléséből, és halkan kiosont a szobából.

Ruháit gondosan összehajtogatva megtalálta egy széken az előszobában.

Hazasétált. Kati és Ildikó az előszobában várta tűkön ülve. Úgy tettek, mintha nem történt volna semmi.

-         Jó reggelt! Kálmán, ha megkérhetlek; siessünk, mert nem akarok egész nap hiányozni a munkahelyemről! – fogadta Kati.

Szótlanul telt a városba vezető út. A nők hátul ültek.

Ildikót kitették lakásuknál, majd amikor megálltak Kati munkahelyénél, és a nő kiszállva visszaszólt egy laza „viszláttal”, a férfi utánaszólt:

-         Kati! Nincs viszlát! Vége van.

A nő szomorú arccal nézett a távolodó autó után. Aztán megvonta vállát, és besietett az épületbe.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.