~ Somogyi Ottó ~

Félúton a Paradicsomba

Első

Szinte álomba ringatnak a gondolatok. Abroncsként feszítik fejem a szavak.

hangtalanná foszlik a szó számon
némán árad feléd minden álmom

Ez nem jó. Backspace-t nyomom, míg üres nem lesz a kicsi monitor.

sikamlós napokon csúszok tova
minden elmúlt perc
a halál menny-asszonya
legyen minden vers
az elmúlás tenger zátonya

Újraolvasom. Megint törlöm a képernyőt. Máskor megnyugtat körülöttem ez a zsongás. Most inkább otthon lennék. Lehunyom szemem, magam elé képzelem Petőfi Pilvaxát. Nem segít az elmélyülésben. Igaz, egyrészt én nem vagyok Petőfi, másrészt ez nem a Pilvax Kávéház, csak egy benzinkút kávézója. Ránézek az apró „v” betűre a billentyűzeten. Vágyakozva lenyomom.

Újra becsukom szemem, eszembe jut a hajnal varázsa, mikor meztelenül kisétáltam a verandára.

Vágyakozás
Csendekbe kúszó hajnalok
foszlatják szürkévé
a csillagok izzását,
fejem felett csókot
nyom a pirkadat az éjszaka
haja tövére…

-  Szia Jack! Ráérsz egy perce? – a nagydarab, kopasz tag már húzza is segge alá a széket -, ugye nem zavarlak?

-  Hello! – távolról hallom a hangom. Ideje visszacsúszni a kávézó lármás falai közé. Becsukom a Psion-t, kérdően nézek a másikra.

-  Miben segíthetek?

-  Meghívhatlak valamire? Egy kávét? Igyál még egyet! – mondja látva félig kiürült csészémet.

-  Kösz, de többet nem kérek. Mi újság? – próbálom puhatolni a helyzetet.

Általában akkor jönnek oda hozzám, ha valamit akarnak. Egyébként meg mindenki elvan a maga társaságával. Én is az enyémmel. Jó itt a kávé. Segafredo. Megiszom a maradékot.

-  Figyelj Jack! Remélem, te tudsz nekem segíteni. Még foglalkozol autókkal, ugye? – bólogatok, mire folytatja. – Na, egy kis pénz állt a házhoz, az asszony nem is tud róla – hehehe, nyögd már ki, mit akarsz - arra gondoltam, hogy lecserélem az öreg verdát. Tudod, azt a fehér hatéves Opel Vectrát.

-  És, milyen kocsit szeretnél? – kérdezem kíváncsian, elvégre a beszélgetés átcsapott bizniszbe. Végtére is olyan, mintha a munkahelyemen lennék.

-  Egy hatéves forma A6-ra gondoltam – hoppá, hoppá, ebből lehet, hogy üzlet lesz? -, valami sötét, ha lehet, fekete színűre. Az se lenne baj, ha be lenne sötétítve az ablaka. Ja, és kombi kellene mindenképpen legalább 17”-es papucsokkal.

Mivel is foglalkozik ez a srác? Kidobólegény, ha jól emlékszem. Az egyik haveromnál dolgozik. Ezért kell a maffiózó kocsi? Fóliázott ablak, mi?

-  Mennyit szánnál rá?

-  Három millát. Tudsz segíteni? Már néztem az újságban egy-két Audit, de egyik sem volt nyerő. Meg az a helyzet, hogy elég sürgős lenne. A sógorom megvenné az Opelt, de neki nagyon gyorsan kell, mert addig nem tud dolgozni. Ha meg én adom oda neki, akkor meg én nem tudok menni.

-  Szóval, nem kell beszámítani az Opelt? Lehet, hogy tudok segíteni. Tudok egy pont olyan autót, amilyenre vágysz. Találkozzunk holnap reggel nyolckor itt, oké?

-  Rendben Jack, és kösz.
Lekezelünk, aztán Hajasincs távozik. Mi is a neve? Valamilyen Tibi, ha jól emlékszem. Túl sok emberrel találkozom, hogy mindenkihez nevet tudjak rendelni. Magamban fantázianeveket keresztelek.

Már csak az a kérdés; hogyan fogok én reggel kilencre utazóképes állapotba kerülni. A fiúk nem fognak örülni, ha kések. Mindegy, amíg nem biztos, addig nem szólok senkinek. A tengerpart megvár.

Kinyitom a Psion-t. a mini számítógép hangtalanul villantja a betűket. A pillanat varázsa elszállt, a szomszéd asztalhoz népes társaság telepszik. Hahotázva röhögnek egyikük éjszakai élménybeszámolóján. Zsebre vágom a Psion-t.

Megroskadt könyvespolcom összekötözöm, a lapok közül ki-kiesik egy szó, hangtalanul ér földet, együtt van Goethe és Allan Ginsberg, könyvtáram hátamra kapva keresem kicsiny világom hőseit, hogy azonosulhassak.

Felpillantok. Barna szempár keresztez egy pillanatra. Gazdája hullámos haja szűk trikójára bodorítva tűri az idő múlását a bárpultnál. Finom mozdulatokkal gesztikulál barátnőjével.  Formás e test, Jack, ne légy rest…

-  Kérsz még valamit? – lép mellém Bögyös Dögös Szilvi, leszedve kiürült kávéscsészémet.

-  Kösz, nem – pillantok fel a mosolygós keblekre. A tálcára helyezek egy kétszázast. Szilvi visszaadja.

-  Tibi fizette a kávédat – mondja huncut mosollyal, majd ellibben.

Gömbölyű hátsóján egy cérnaszál vibrál. Követve lecsippentem, miközben a Barnaszemű újra rám pillant. Majd legközelebb édesem, bemutatlak Lomposkának, akkor talán élhetünk az illanó mának, hevünket adva az ágynak, nedvünk meg a buja vágynak…

Kérdőjel Szilvi tekintetén; kezem még mindig a hátsóján leheletnyien legel.

-  Bocsika! – mutatom fel a megszédült cérnaszálat, mint egy megrémült állat.

Nevet, miközben lerakja a pultra a tálcát.

-  Van még egy sisakod, Jack? Most végzek, nem vinnél haza? Már ha van annyi időd, hogy átöltözzek, és netán a belváros felé mész. Egész éjjel rohantam, nincs kedvem buszozni – darálja egy szuszra.

Nem arra megyek, de ez lényegtelen. Túl jó segge van ahhoz, hogy most busszal menjen haza. Lomposka, légy már laza! Barnaszemű ráér legközelebb, ha lesz legközelebb. Utolsó pillantás, aztán Szilvi zöld szeme melenget.

-  Persze, persze. Pont a belváros felé megyek. Hozzál szemüveget!

-  Mindjárt jövök – mondja sejtelmesen, eltűnve a pult mögött.

Vajon csak azt akarja, hogy hazavigyem, vagy a fuvarnak az ára, hogy meghívjon egy numerára? Rögvest kiderül. Jackey fiú, nem kéne sietned? Holnap indulsz Horvátországba, készülődés még sehol, ráadásul össze kell hozni ezt az Audi bizniszt. Na mindegy. Hosszú még ez a nap. Megnézem az órát a mobilon. Fél kilenc. Megszólal a kezemben tartott telefon.

Szexpír villog a kijelzőn.

-  Hello Jack, minden rendben? Felkészültél lélekben és testben?

-  Minden oké Szexpír, reggel indulunk, ahogy megbeszéltük. A többiek?

-  Mindenki alig várja a holnapot, hogy vígan köszöntsünk az Útnak jó napot. Bár Pinakkió kissé fáradt, az esti bulitól még ványadt, a Rahan meg ide-oda rohan, Billgeci meg legújabb projektjét tervezi…

-  Állj meg Szexpír! Bocs, de erre most nincs időm, este még dumálunk, most rohanásban vagyok én is – látom meg motorom mellett Szilvit.

Miniszoknya maradt. Jól áll neki a melle, meg a sötét napszemüveg is rövid haján, gondolja tán Lomposkám kaján. Kiveszem a bőrtáskából a pótbukót, segítek felvenni. Paripámra pattanok, kényelmesen elhelyezkedek az alacsony ülésen, utasom hozzám simulva megfogja mellemet. Fogdoss csak, én is mindjárt megfogdoslak! Az 1100-es Shadow engedelmesen beröffen, a kéményekből előtörő hangorkán megrezegteti a teret. Töf-töf, gazdi, indulj már! A V2-es lassú hangja mélyen messze száll, mikor kipöfögünk a főútra. Lábam az előretolt lábtartón pihentetem. Kíváncsi tekintetek kísértenek. Egy szűk utcán visszaengedem a gázt. Az el nem égett benzin hangos durrogásokkal jelzi létét. A gyalogosok sokkoltan ugrálnak a járdán. Bárgyú arcokon riadt tekintetek; visszakapott fejeken döbbenet; harckocsi a belvárosban? Tükörben látom; Szilvinek tetszik a móka. Négyemeletes ház előtt állunk meg. Szilvi arca ragyog, mikor miniszoknyája alól bugyija rám mosolyog. Nem egyszerű egy ilyen rövid ruhaszerkezetben méltóságteljesen leszállni e gépmadárról.

-  Jack, ez isteni volt! Most már kezdem sejteni, miért szeretsz motorozni.

Na, azért ennyiből még nem sejtheted. A tiszteletkört a motor körül azért lejtheted.

-  Komolyan mondom, fantasztikus érzés volt!

Persze, persze. Szelek szárnyán égre szállni… fehér a bugyija.

-  Az előbb nem kértél kávét. Most sem gondoltad meg magad?

-  E forró feketére való meghívásnak úgy érzem, heves udvariatlanság lenne a részemről, ha ellenállnék a kísértésnek, hogy… szóval menjünk már, ha nem akarod, hogy a szomszédok is az ablakban üssék el a napot – mutatok az üvegnek nyomott orrokra, mire gyorsan eltűnnek. Mi is felszívódunk a lépcsőházban. Szilvi kicsit zavartan keresgéli a kulcsát a harmadik emeleti lakásajtó előtt.

-  Két hónapja bérlem ezt a lakást, végül is frankó, csak a kíváncsi szomszédok mennek néha az agyamra – hadarja, majd beljebb tessékel. Tudom, tudom, én is laktam panelban.

A nem kívánt reggelekbe csempészett WC zuhogások megtörik a hajnali köd ablak páráján áttűző napfelkelték bíborvörös csendjét.  – Gyere, erre van a konyha.

Megy előttem balra. A fekete mini lebbenve veri formás farán az ütemet. Megkívánom. Konyhaasztalon kávéfőző, letekeri. Most én simulok hozzá hátulról. Nyakára lehelek egy csókot. Nem húzódik. Kitapogatom csípője lágy ívét, majd finoman megmarkolom a melleit. A pompás idomok táncolva feszítenek a melltartóban. Halkan felsóhajt, mikor kiszabadítom őket fogságukból. Masszírozásomtól a bimbók hegyesen meredeznek. Meg akar fordulni, de nem engedem. Derekára sodrom a szűk szoknyát. Egyik kezem mélyíti bugyija vágását. Kellemes nedves melegség fogadja középső ujjam a szőrpamacs alatt. Úgy duzzad a csiklója, mint a Lomposka, akit tomporával döfköd. Nem kell bíztatni, nagyon szűk már a nadrág. Körte alakú félgömbjei mögé nyúlva türelmetlenül gombolni kezdi nadrágom. Ügyetlenebb, mint én voltam a cicifix kapoccsal, no meg övem is megnehezíti a helyzetet. Segítek hozzáférni Lomposkához, bokámig tolom a nadrágot. Hangosan felnyög, mikor ujjam a hüvelybe mélyesztem. Hú! Könnyen becsusszan két, majd három ujjam is. E nedves hely már régen volt szűz, talán ezért nem szűk. Mohón szopja ujjam nedveit, mikor szájába nyomom. Ezt nekem is meg kell kóstolnom! Felsőtestét előrenyomom, míg súlyos mellei el nem érik az asztal lapját. Leguggolva benyalok a forró punciba. Tiszta libabőr ez a nő! Könyörögve néz hátra. Na jó, ha Lomposkát akarod, hát most megkapod! A körtéket szétfeszítve finoman beillesztem a bejárathoz vöröslő makkom. Türelmetlenül lökné hátra csípőjét, de erősen lefogom. Lassan egyre beljebb tolom a kópét. A kávéfőző nagy csattanással landol a járólapon, ahogy Szilvi szétterül az asztalon. Egymásra pillantva felnevetünk. Kicsit remeg széttárt lába. Ki-be, ki-be; dolgozik a csípőm, ideje gyorsítani. Mikor beérek, mindig felhorkan. Aztán egybefüggően sikoltozni kezd a géppuskaütemnél. Szilvi orgazmusától vakolat reped, szomszéd eped. Kíváncsi fülek terülnek a vékony falakra. Minket nem zavar semmi, megszűnik ez a világ.

Álmodó virágok szűz kelyhei a megbomló fényben felém néznek, lehajtott fejű vágyak nedvei, gyönyörünk végső hullámai egybeégnek.

Mielőtt én is elélveznék, kirántom Lomposkát, aki hosszú ívben Szilvi hátára köpi feszített terhét. Hangos zihálásunk zene a konyhában, a panelház megkönnyebbülve folytatja délelőtti megszokott ritmusát. Ondócsepp cseppen a padlón. Szilvi tápászkodik.

-  Ez nagyon jó volt. Nem kellett volna kihúznod, szedek gyógyszert.

Eltűnik a fürdő irányába. Én férfi módra megtisztítom magam kéztörlő papírral, magamra húzom farmerom. Ideje lenne menni. Most jönnek a kínos pillanatok, ha nincs szerencsém. Szilvi csak pár hete dolgozik a kávézóban, nem ismerem különösebben. Felveszem a kávéfőzőt. Úgy néz ki, egyben van.

-  Nem tört össze? Akkor most már tényleg főzőm azt a kávét – hallom hangját mögöttem. – Gyere, ülj ide – mutat mellé, miközben beönti a vizet. – Isteni ez a mai nap!

Formás lábai még mindig kívánatosan hatnak rám. Kár, hogy már tíz óra van. A fehér blúz és a fekete mini makulátlanul áll rajta. Mintha most érkeztünk volna. Lehet, hogy csak álmodtam?

Közben elélvez a kávéfőző is.

-  Figyelj Jack – kezdi, miközben beleszürcsölünk a kávéba. Rágyújt egy cigire.

-  Kérsz? – rázom a fejem, mire folytatja, mélyet szívva a füstből. – Hallottam, hogy nem az a típus vagy, aki szereti az állandó barátnőt – milyen finoman fogalmaz. – Ne ijedj meg, nem akarok semmit tőled, sőt arra kérnélek, maradjon kettőnk közt e röpke óra. Tudod, van barátom, a Havasi Feri. Találkoztál már vele? Nem? Kár, jó fej, szeretjük egymást, de mivel ő Sopronban dolgozik, így jó, ha két-három hete hazajön Fehérvárra. Nagyon jó volt veled, de én sem szeretnék kapcsolatot.

Megkönnyebbülten felsóhajtok.

-  Jó fej vagy Szilvi! Kár, hogy nem mindegyik nő ilyen. Megmondom őszintén, hogy utálom a szeretkezések utáni magyarázkodást, ha mindkét fél sejti, hogy csak futó kaland volt, ami megtörtént. Miért kell állandóan bonyolítani az életet? Megvolt, jó volt, kész, mindenki megy tovább a maga útján. Ki tudja, mikor sodor össze újra a sors? Most tényleg mennem kell. Kösz a kávét. Aludjál egy nagyot. Szia.

Puszit nyomok az arcára. Egy csókkal viszonozza.

-  Azért, ha újra együtt támad kedved kávézni, szóljál, oké, Jack? – int utánam az ajtóból.

A fekete Honda büszkén vár a ház előtt. Remélem Szilvi, a szomszédok nem árulkodósak, mert akkor hamar le fogsz bukni a barátod előtt.

A 8-as kerülőút felé veszem az irányt. A városszéli autókereskedések békésen terülnek egymás mellett. Megállok az egyik előtt. Színes zászlócskák kifeszített kötélen egy kupola felett. Mindenfelé figyelemfelkeltő reklámok. Autóbeszámítás, csere, hitel. Robi a bejáratnál támaszkodik piros-fehér Suzuki GSX-R 1000-én. Mellette egy 1300-as Hayabusa. Halálmadarak.

-  Szépek a mocik, mi? Versenyzünk egyet, Jack? – kérdi büszke felhanggal.

-  Én motorozok, nem versenyzek Robi fiú. Albi itt van?

-  Ja, bújj be! – mutat az iroda felé.

Bemegyek a könnyűszerkezetes irodába. A polcon serlegek, a falon oklevelek. A sok trófea büszkén hirdeti Solymosi Albert elért előkelő helyezéseit a különböző harcművészeti versenyeken. Albi pénzt számol. Vele szemben pocakos pali izzadtan nézi a köteget. Már nem ég tőle a zsebe.

-  Rendben uram, köszönjük a vásárlást. A kollega máris átadja az autót. Robi! Itt van a fehér Renault Mégane kulcsa, meg a papírjai, légy szíves segíts az úrnak! Viszlát!

A pénzköteg eltűnik a páncélban. Albi rám néz, vigyorog, mint Marlon Brando fénykorában. Éles tekintetű, barna szeme állandóan éberen cikázik környezetén. Mint aki folyamatos pörgésben van. Rövid sörtehaját széles állkapocs zárja. Széles vállakon nyugvó izmos kezét nyújtja felém:

-  Szevasz Csopper Dzsekk. Mi újság? Hoztál valamit nekem? – rázza meg jobbom.

Mikor rám néz, mindig elkapja fejét, mintha idegesítené ábrázatom, pedig nem az a típusú fickó, aki könnyen zavarba hozható. Állandóan az az érzésem Albi, hogy valamit titkolsz előttem.

-  Szia Albi! Most nem hoztam semmit, inkább vinnék, ha van mit. Persze a Golfom még eladó, ha érdekel!

Magához ránt, tréfásan gyomron öklöz. Más ettől hétrét görnyedne.

-  Te sem vagy a régi, mi? A Golfért mondtam már, hogy három-felet adok, többet nem. Mi érdekelne?

-  Három-félért odaadom motor nélkül, ne röhögtess. Mi van az Audival? Azt mondtad, mára itt lesz.

-  Gyere Csopperkém. Csak nem kapásod van? – húz kifelé.

-  Dehogy, csak unom már a Golfot – válaszolom közönyösen.

Az épület mögött fekete kombi Audi A6 17”-es kerekekkel. Igyekszem palástolni meglepetésemet. Nem lehet, hogy ilyen szerencsém van!

-  Itt a gép. Nemrég hoztuk. Pesti haver számította be. Még arra sem volt időnk, hogy lemossuk. Van törzskönyv, friss eredetvizsga, mintha a szalonból jött volna!

Gyanakodva sétálom körbe az autót. Megvizsgálom a gumikat, a fényezést, az illesztéseket.

-  Hiába nézed, nem volt törve. Gyönyörű a gép, ugye? Délután jön Frenki, azt mondta, nagyon érdekli a verda.

Fólia nincs. Még jobb is. Talán nem maffiózók használták. Beülök. Kicsit kopott a kormány, meg a pedálok sarka, de nem veszélyes. A 136 ezer kilométer kicsit kevésnek tűnik. Bőrülés, meg automataváltó nincs, de ezt nem is mondta a srác. Parasztvakító, régi fajta CD táras Blaupunkt magnó. Nem nagy durranás. Legalább gyári zene lenne. Az viszont jó, hogy digit klímás. Beindítom a 140 LE-s motort. Egyenletes a hangja.

Kinyitom a motorháztetőt. Miközben keresem a korábbi sérülések nyomait, és az olajfolyásokat, Albi nyomja a sódert:

-  Szép, mi? A haver mondta, az öreg, aki bevitte cserére, majdnem megsiratta. Láttad már az alufelniket? Van benn riasztó, immobiliser, 2 gyári kulcs. Mit akarsz még. Apám, patent a gép. Fabetét, könyöklő…

-  Szervizkönyv? – vetem közbe.

-  Nincs, de ha neked kell, holnapra lesz. – jön a válasz.

-  Mennyi a vége?

-  Jack! Ha érdekel, neked odaadom 3 milláért. Frenkinek három-hármat mondtam.

Kibújok a motortérből, leállítom az autót.

-  Forgalmi?

-  Itt van Jack. Nézd meg, friss zöldkártya, van még másfél év műszaki.

-  Festve volt a jobb első sárvédő, az órát átállították, ebben a motorban legalább a duplája van. Van egy kis kartergáz is – sorolom a hibákat, miközben nézem a forgalmit. Majdnem hét éves. - Kopott a kormány, a pedálok, a sebváltó. Kagylós az ülés. A gumik még jók, de sok futásuk már nem lesz. Kápéban fizetek kettő-felet.

-  Mi? Ne szívass már Jack! Ilyen gépet sehol sem találsz! Gyere, menjünk egy kört. Itt a kulcs, vezess!

Beülünk, elindulok Várpalota felé, ki a városból. Enyhén megrángatom a kormányt.

-  Nem lóg itt semmi Jack, legfeljebb a tökeink. Most volt a gép nagyszervizen, új fékpofák, átnézték az egész futóművet. Te apám, itt mindent vagy kicseréltek, vagy felújítottak. Nézd csak meg majd alulról! Kormányösszekötő, gömbfejek, féltengely-csukló, minden a legnagyobb oké, apám!

-  Bal hátsó lengéscsillapítót meg kell nézni, kicsit szól a jobb első csapágy – vágom rá.

-  Csak a 235-ös gumikat érzed. Nyomd meg neki, hadd szóljon, figyelj, hogy gyorsul.

Apróbb gondok vannak az autóval, de egyik sem veszélyes. Most jön az alku része.

-  Kettő-félért áll az ajánlatom, Albi. Ha kijavítok mindent, három felett leszek.

-  Ne szórakozz már velem! Ezt a gépet máshol három-félért sem kapnád meg! Te apám, a három milla is csak neked áll, tekintettel a régi üzleti kapcsolatra.

Persze, így legalább öt kilót keresnél vele, ami nem lenne baj, ha én nem lennék lánca a kereskedelemnek. 180-ig húzom az órát, aztán hírtelen fékezek. Nem mászik ki semerre. Megfordulok. A szervo holtpontban enyhén nyikorog. A telepig alkudozunk.

-  Mit szólsz az új Hayabusámhoz? – kérdi, mikor befordulok a telepre. – A városhatár tábláig felnyomom a vasat 3 kilóra.

Igaza van, tényleg szép a metálszürke vasmadár, de a sportmotorok világa távol áll tőlem. A Hayabusa páratlan menetteljesítménye különösen tiszteletreméltó. Becsülöm, ki bátran meglovagolja, az iszonyú sebesség azonban inkább taszít, mint vonz. Valószínű, hogy Albinak és nekem mást-mást jelent a motorozás élménye.

Nem semmi csóka a fickó. Amellett, hogy aktív thai bokszos, aki rendszeresen versenyekre jár, nagy szerencsejátékos. Legalábbis, sokat hallottam arról, hogy képes egy éjszaka alatt mesés összegeket elherdálni. Prominens alakja a szórakozóhelyeknek. Egyszer, mintha azt is mondta volna valaki, hogy narkódíler. Azt beszélik, hogy Albi megrögzött szenvedélye, hogy különböző dolgokra köt fogadásokat. Vajon miből telik arra, hogy időnként milliókat kockáztasson? Most is próbálkozik:

-  Figyelj, apám! Van egy ajánlatom. Kapsz kétszáz méter előnyt. Fogadjunk, hogy előbb érek el így is az AGIP kútig. Motor, motor ellen. Na, mit szólsz? Ha megnyered, két milláért viheted az Audit. Ha vesztesz; enyém a motorod.

Számolok. Ez nem jó üzlet nekem. Különben is, Albival ellentétben én utálok fogadni.

-  Albi, én jobban szeretem a tiszta üzletet – mondom.

-  Be vagy szarva, mi? Na jó, lehet, hogy nem lenne fair, bármekkora előnyt adhatnék neked a gépeddel, a Hayabusa pillanatok alatt utolérne. A múlt héten is megnyertem a gyorsulási versenyt – dicsekszik.

Fél óra múlva 2,8 millióban megállapodunk. Nem enged többet. Majd megpróbálom én emelni az árat. Ha nem sikerül, sem leszek kétségbeesve, két kilót keresni egy nap alatt nekem nem rossz buli. Legalább fedezi a kirándulás költségeit.

A Shadow-val beállok a sportmotorok mellé.

-  Robi! Remélem, nem rontja az összhatást – mutatok a chopperre. A VT 1100-es méltóságteljesen dülleszkedik a sportgépek mellett. – Akkor délután hozom a lét. Szevasztok.

Az Audi fürgén ugrik alattam. Besorolok a 8-as forgalmába.

Az út menti házak szürke árnyakként suhannak hátra, átölel az allé, bódító virágillatú a levegő. Nyugodt tempóban kanyarodok az úrhidai útra. Egy mellékútra fordulok, régi fenyőerdő övezi a poros földutat. Pár száz méterrel arrébb újra aszfaltos útra érek. A fák ritkulnak, mikor az utat kapu zárja el. Hazaértem.

A távirányítóval kinyitom a kaput. Cash, az ötéves nápolyi masztiff gyanakodva ugat a kocsi mellett futva. Enyhe domb emelkedik ki a tisztásból. Feltűnik a vadszőlővel befuttatott régi, magas homlokzatú, ódon ház. A bejárati ajtó előtti kiugrót két súlyos oszlop tartja. Felette régi cserepek fedik a kupolát. A hosszú verandát boltíves hajlatok övezik. A kőfalak szimmetrikusan oldalra kiugranak. A szélső szobákon barnára mázolt tágas ablakok, kitárt spalettával. Ahányszor meglátom százéves hangulatú báját, mindig rabjává tesz a látvány. Az épület körötti buja növényzet meseszerűvé varázsolja a helyet.

Cash boldogan nyaldossa kezem. Még körbeszaglássza az autót, aztán játékosan letámad. A bejárati ajtóig birkózom vele, ami sokszor nem egyszerű, a kutya testessége miatt. A távirányító másik gombjával kiiktatom a riasztót. Belépve megcsap a jól ismert provinciális hangulat. A teret uralja a nagy nappaliban középen terpeszkedő kandalló. Majdnem minden több színárnyalatú terméskőből készült, melyet néhol csupasz vörös tégla szakít meg. Fagerendák határolják a mennyezetet.

Gyorsan átöltözöm munkásruhába, menet közben a hűtőből bekapok pár falatot korgó gyomrom csillapítására, aztán hátraviszem a műhelybe az Audit. A hátsó udvaron ott áll a Golf IV-es, amit nemrég vettem, egy beszámított Suzuki, meg egy benzines Passat. Lassan túl kéne adni rajtuk.

Nekiesek az Audinak. A motort Brigéciollal, a kasztnit samponos vízzel alaposan lemosom. Aprólékosan megtisztítom a szennyeződésektől, kipasztázom a karosszériát, kisuvickolom az utasteret. Jó három óra múlva elégedetten szemlélem művemet. Szinte, mint újkorában. Jöhet a vevő.

-  Jó napot Józs… Dzsakk! – hallom Joli néni hangját.

-  Csókolom Joli néni! Hogy tetszik lenni? – köszönök az öreglányra.

-  Köszönöm fiacskám, csak öregesen, öregesen – válaszol. – Hoztam egy kis maradék tökfőzeléket – lóbálja felém az éthordót. – Az uramnak nagyon ízlett. Fiacskám olyan vékony vagy, otthon hallom, hogy zörögnek a csontjaid. Miért nem eszel, mint más rendes ember? Ha nagynénéd ezt megérhette volna…

Joli néni a legközelebbi szomszéd. Úgy száz méterre van a háza a szomszédos telken. A drótkerítésbe vágtam egy kisajtót, hogy ne kelljen kerülnie. Fél éve jár hozzám. Először csak heti egy alkalommal takarítani jött, mára azonban már megeteti Cash-t is, ha nem vagyok itthon. Hétvégén meleg kaját is szokott hozni. Ketten élnek az öreg viskóban szintén nyugdíjas férjével, jól jön az a havi tizenötezer, amit tőlem kap. Egyetlen bajom van Joli nénivel; időnként még a mai napig is le akar „Józsizni”, amit ki nem állhatok. Egyébként szeretem Joli nénit. Ha nem igényel speciális szakembert a munka, időnként én is átmegyek hozzájuk segíteni, helyrepofozni ezt-azt. Ilyenkor Sanyi bával mindig meg kell inni egy pohár vörösbort. Az öregnek Sárszentmihály felé van egy kis szőlője, ahol nagyrészt otellót termel.

-  Köszönöm Joli néni, vacsorára megkóstolom a főztjét. Ugye nem felejtette el, hogy egy hétig nem leszek? A riasztót el ne felejtse lekapcsolni, ha bemegy a házba! Tegnap vettem Cash-nek tápot, ott van a kennel melletti bódéban.

-  Persze Dzsakk, hogy felejtettem volna el? Csak aztán vigyázz magadra azon a hosszú úton, az ember fia manapság csak a sok balesetről hall. Nagyon veszélyes egy hobbi ez a motorozás. Neked fiacskám, nagyon kell vigyáznod magadra, ugye tudod?

Értem én, mire céloz, de elengedem a fülem mellett a megjegyzést. Mielőtt elkalandoznának gondolataim, megszólal mobilom.

-  Igen? – szólok bele.

-  Jó napot kívánok! A Mitsubishi után érdeklődnék, amit a Bazárban hirdetett.

-  Sajnos már nem tudok segíteni, elkelt az autó.

-  Köszönöm, elnézést a zavarásért.

-  Visszhallás! – búcsúzom az idegen hangtól.

Fél öt. Sietnem kell. Gyorsan lezuhanyozok, telefonálok öltözés közben.

-  Szia Szexpír! Van egy fél órád számomra? El kellene vinned a motoromért.

-  Szeva Jack! Ha Pesten van a géped, told ide a képed! De ha Fehérváron van a moci, akkor most nem tudok segíteni, bocsi! Találkozó holnap kilenckor tudod, az Agip kúton! Most egy kicsit bizniszelek, utamat kísérik pénz-szelek, éppen egy haverral rántott húst szeletelek, de ígérem, reggelre ott leszek! Pá!

Néha idegesítő Szexpír rímbeszéde. Hívom Pinakkiót. Nem messze lakik tőlem. Remélem, ráér.

-  Jack! Tíz perc múlva ott vagyok érted, csatolhatod a bukódat!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.