Második

Az álmatlan éjszaka röpke óráit félbeszakítja telefonom ébresztője. Gyorsan elhallgattatom. Kibújok Márti öleléséből. Nem ébred fel. Magamra rántom ruháim. A kialvatlanságtól hasogató fejjel botorkálok kifelé.

Ma reggel megint, a kopaszodó hajnal meg int; újból egy nappal öregebb lettem.

Kitolom a Shadow-t az utcára.  Jól jönne már egy kávé. Az önindító lustán teker egyet, mire a két, 45 fokos szöget záró henger nyugodt ütemben munkába kezd. Besorolok a forgalomba.

Az éjszaka utolsó foltjai álmosan húzzák maguk után a hajnali derengést. A kandeláberek sárga fénye elvegyül a siető, szürke emberek között; a hold egy napra nyugatra költözött…

Fél hétre hazaérek. Kávé, zuhany, tiszta ruha. Sietve szórom táskámba a túra legfontosabb kellékeit. Gumipókkal felfogatom a táskát a motorra. Kész vagyok. Idő? Háromnegyed nyolc! Rohanás a kávézóba! Hajasincs Tibivel randevú nyolckor. Fogalmam sincs, kilenckor hogyan fogok találkozni a fiúkkal.

A fekete Audi kisuvickolva vár rám. Csili-vili a gép.

Cash-t nehezen bírom lehűteni. Arra se volt egyszerű rászoktatni, hogy ne ugráljon állandóan rám, és az autókra. Ma különösen játékos kedvű a kutyus. Mintha érezné, hogy elhagyom pár napra. Nyugi blöki, mindjárt jön a gazdi!

Nem rossz ez az Audi. Bár a 140 lóerős turbó dízel motor kicsit lustán kap erőre. Nehéz a kasztni. A 115 lovas dízel Golf kétszer kenterbe verné ezt a masinát. Jó, az újabb konstrukciójú pdTDi, meg könnyebb a karosszéria is. Kinek lehetne elpasszolni a Golfot? Egyre keservesebb az autóeladás. A nepperkedés már nem megy olyan simán, mint pár éve. Régebben úgy jöttek-mentek kezem alatt az autók, hogy sokszor azt sem tudtam, milyen gépek állnak az udvarban. Dőlt a lé is rendesen. Nem volt ritka az olyan hónap, mikor több milliót kerestem. Mindezt adómentesen.

Lassan szakmát kell váltanod, Jackey! De mit? Az Ybl Szakközépben kaptam egy érettségi bizit, meg az autószerelői szakmáról egy papírt. Már a suli alatt is üzleteltem ezzel-azzal, utána meg dolgoznom kellett, nem volt se idő, se pénz a továbbtanulásra. Fiatalon lettem családfő, el kellett tartanom az öcsémet is.

Borús gondolataim félbeszakítva fékezek le a kávézó előtt. Induljon a parasztvakítás!

Hajasincs kirobban az ajtón. Ha akarná, se tudná leplezni meglepetését. Csodálva járja körül az A6-ot. Jackey, most szépen átveszed Albi tegnapi szerepét. Színház az élet!

-  Jack, ezt, hogy csináltad? – kérdi, miközben beül a kormány mögé.

-  A megrendelt jármű előállt! Amilyet kértél: fekete, kombi, nagy felnik. Patent a gép.

Felsorolom az összes pozitív tulajdonságát. A negatívumokat is felhőtlennek értékelem. Hajasincs arcán látom; beleszerelmesedett az Audiba. Azért a várható ár-alku miatt próbál hibákat keresni, de hozzá nem értése folytán, ez nem igazán sikerül. Ha észrevesz egy apróbb nüánszot, simán leszerelem.

-  Kár, hogy nincsen fólia – mondja ábrándozva.

-  Örülj neki haver, így jobban hihető, hogy az autót nem gengszterek hajtották szét. Egy öreg fószeré volt a masina, azért sikerült jutányosan megszerezni, mert beszámolták az új Audijába. Egyébként meg, ha fóliázni akarsz, van egy barátom, aki – ha rám hivatkozol -, kedvezményesen lefeketíti neked az ablakot. Ráadásul ad műbizonylatot is, úgy meg be leszel védve a rendőröktől. Azt tudod, hogy harapnak a lesötétített autókra? Én, a helyedben meggondolnám. Másfél év műszakija van, friss zöldkártya.

-  Te Jack, és mennyi… mennyi az ára? – mondja derékig belógva a motortérbe.

-  Figyelj, így, hogy beszámolt volt, három-kettőért viheted – próbálkozom.

-  Az sok most nekem Jack. Komolyan mondom, egy fillérrel sincs több pénzem, mint 3 milla. Különben is, azért te is tudod, hogy az autónak vannak kisebb hibái. A Képes Autóban most láttam egy ugyanilyent kettő-nyolcért.

-  Hát, ha hiba nélküli gépet akarsz, vegyél új autót – közben lecsukom a motorháztetőt.

Hajasincs most visszaül, beindítja.

-  Hallod, milyen jó hangja van? Gyere, menjünk egy kört – mondom bíztatóan.

Átül az anyósülésre, megröptetem a masinát.

-  Figyelj, aludj rá egyet, nem kell elkapkodni, délután jön egy haverom, neki három-felet mondtam, majd meglátjuk – etetem tovább, miközben tudom, hogy nekem délután már a tengerparton a helyem. – Van egy olcsóbb Passatom is, az nem érdekel?

-  Jack, nem azért mondtam, nekem kellene ez az autó! Kápéban fizetek. Délben a sógor elviszi az Opelt, nem lesz kocsim. Állapodjunk már meg! Valahogy meghálálom neked…

Megesik a szívem Hajasincsen könyörgő ábrázatát nézve. Nagy kopasz mamlasz.

Közben visszaérünk. A pultnál Szilvi mosolyog rám kisimult arccal. Hajasincs kér két kávét. Leülünk egy asztalhoz.

-  Jack, itt a kezem, csapj bele. Három milla, délben hozom a lóvét! Figyelj! Tudom, hogy nem vagy elveszett fickó a motoros haverjaiddal, de ti is kerülhettek bajba. Ha meg tudunk egyezni, ígérem neked, hogy ha a város környékén valakik balhéznak veled, vagy a haverjaiddal, segítünk nektek elsimítani a balhét. Tudom, hogy azt hiszed, hogy a Bélának dolgozom a Starlight night clubban kuverosként, de valójában ez egy kicsit bonyolultabb. Hallottál már Fenyvesiről, ugye? Ő áll a háttérben. Nem akarlak untatni, de jól működő kis csapat a miénk.

Amire én nem vagyok kíváncsi. Már nem olyan mamlasz a képe. Mindig távol tartottam magam az alvilági kapcsolatoktól. A velük való kötelék mindig kétélű fegyver; könnyen visszaüthet. Ennek ellenére nem árthat, ha szerzek egy baráti szálat. Különben is, a két kiló nyereség nekem tökéletesen megfelelő. Az viszont már nem annyira, hogy csak délben lesz lóvé. A fiúk leharapják a fejem.

Megszorítom a felém tartott jobbost.

-  Oké. Annyi kérésem volna, hogy a pénzátadással, ha tudsz, siessél. Programom van.

Hajasincs örvendezve vigyorog rám.

-  Kösz Jack. Várj, telefonálok.

Hallom, ahogy próbál valakit meggyőzni.

-  Sajnos, csak egykor lesz a kezemben a lé. A sógor korábban nem ér rá.

Lemondóan sóhajtok.

-  Akkor egykor találkozunk itt.

-  Rendben, szia – rázza meg újból kezem. – A kávédat fizetem!

Felülök egy bárszékre a pultnál. Háromnegyed kilenc. Már nincs hová sietnem, megvárom a fiukat.

Bögyös Dögös Szilvi zöld szeme kérdőn méreget:

-  Kérsz még valamit? Még egy kávét? – nem mostoha pajkos mosolya.

-  Kösz, most nem kérek több kávét! – felelem nevetve.

Hátat fordít a mosogató felé, popóját enyhén kinyomva rám néz:

-  Ismerős a szitu, Jack? – incselkedik továbbra is.

-  Ja, kívánom, lennék 24 órával fiatalabb.

Abbahagyja a mosogatást. Áthajol a pulton. Dekoltázsa lázba hozza Lomposkát. Nyugi fiú, most nem kefélünk!

-  Jack, még mindig megremeg a lábam, ha a tegnap reggelre gondolok – súgja mélyet lélegezve. Enyhén erotikus, ahogy megnyalja szája szélét. Dögös bögyei sóhajával emelkednek, aztán visszaszorulnak a pultra. Vonz a látvány rendesen, nehéz Szilvi szemébe néznem. Kacag tekintetem táncán.

Flörtünket mély dübörgés szakítja meg. Egy pillanatra megszakadnak a mondatok a kávézóban, mindenki az üvegportált bámulja. Két cirkáló áll meg az ajtó előtt: Szexpír 1.8-as Honda VTX-el, és Pinakkió az 1.5-ös VN Kawával. A motorok púposan felmálházva. Alig szállnak le a vasakról, begördül Rahan Suzuki VS 1.4-es GLP Intruderével, mögötte Billgeci Yamaha XV 1.6-os Wild Starral. Irigykedve nézem őket. A Shadow-nak is itt lenne most a helye. Bőrruhás barátaim berontanak. Felső kézfogás motoros módra. Szexpír széles mosolya betölti a kávézót. Szőke fürtjei rakoncátlanul keretezik széles állkapcsát. Szexpír; a mindennel üzletelő, rímbeszélő szex mániákus. Shakespeare újkori utóda, ki ragadványnevét is róla kapta.

-  Szevasz haver, nem kell a vaker, mondd meg rögtön, míg el nem döntöm, hogy kávémat rád nem öntöm; hiába nézem e csehót, nem látom sehol a Shadow-t!

A rímeket csak akkor nélkülözi beszédéből, amikor ideges. Olyannak meg, még nem láttam. Válasz nélkül hagyom, üdvözlöm a többieket is; a nagyorrú, tagbaszakadt fafaragó Pinakkiót – aki azért nem Pinokkió, mert különös vonzalmat érez a női nemi szerv iránt -, az inas, szikár testű Rahant, aki maszek dekoratőr amellett, hogy nagyfiú létére képregény mániákus, a vékony, cingár, szemüveges, számítógép programozó zsenikét; Billgecit, aki becenevét a milliárdos Bill Gates nevének átköltéséből kapta Szexpírnek köszönhetően.

Várakozó ábrázattal állnak körül. Szkeptikus sugárzással magyarázom helyzetem:

-  Az van srácok, hogy nélkülem fogtok elindulni – feltartom kezem, megtörve a tiltakozó morajokat. - Nyugi. Délután indulok utánatok, a szálláson találkozunk. Sajnálom, de valamit még el kell intéznem. Közbejött egy kis üzlet, amit nem tudok elhalasztani. Ti most szépen útra keltek, én meg kora délután megyek utánatok. Semmi gond.

-  Jack! Nem képzeled haver, hogy elindulunk nélküled! – veti közbe Rahan. – Megvárunk, aztán megyünk együtt.

-  Úgy van! – szól hozzá Pinakkió. – A tengerpart megvár minket.

-  Bocs fiúk, de a part menti apartman, amit a neten foglaltam, nem biztos, hogy szintén megvárna minket - tárja szét kezét Billgeci. - A tulaj délután ötig tartja a szállást.

-  És akkor mi van, a tököm kivan, csak az égiek adjanak áldást, keresünk máshol szállást! – nyugtázza Szexpír maga módján a szitut.

-  Tartok tőle, hogy olyan helyet nem fogunk helyben találni, ahol a töködet nyaldossák a hullámok napi ötven euróért – vág vissza Billgeci. – Persze, nehogy félreértsetek; tőlem indulhatunk délután is.

-  Én nagy ívben leszarom, hogy hol alszom, ott hajtom álomra fejem, hol farkamat kezembe veszem, kiül majd arcomra az öröm, mikor söröm képembe lököm! – rímel tovább Szexpír.

-  Jack, együtt sírunk, együtt nevetünk. Megvárunk! – próbálja lezárni a vitát Pinakkió.

Próbálok ellentmondást nem tűrően végignézni barátaimon:

-  Rendesek vagytok srácok, de Billgecinek igaza van, lássátok be! – terelem kifelé őket. – Most pedig lóra fiúk, az út vár benneteket! Kárpótlásul este mindenki vendégem egy Jack féle Jack Daniel’s-re!

Nehezen veszik tudomásul tántoríthatatlan tiltakozásom. Billgeci még a motoron ülve elhadarja, merre van a szállás. Aztán sorra bedurrannak a V2-ek, egy öltönyős úrnak látszó figura fülére tapasztott kézzel oldalog Merci kupéja felé, a kávézó üvegportálja meg-megremeg, a felmálházott paripák, nyergükben kalandra és sörre szomjas lovasaikkal, libasorban elhagyják a terepet. Utolsó búcsúintés a távozók után. Jó utat, fiúk!

Kicsit üres lett a reggel. Újra halántékon üt kialvatlan éjszakám perzselő hamuja. Keserű szájízzel ülök vissza a bárszékre. Hogy is mondta Barnaszemű, mikor félmeztelenül ülve mögöttem a motoron, fülembe kiáltott? „Ez felér egy orgazmussal!” Na ja. Csoportban motorozni a barátokkal meg olyan, mint tömeg szexben részt venni. Tobzódó orgia.

Bögyös Dögös Szilvi, elkenődött ábrázatom látva, próbál vigasztalni:

-  Itt hagytak a fiúk, Jack? Ne szomorkodj, még a végén késztetést érzek, hogy megvigasztaljalak!

-  Szilvike drága! Most kérek még egy kávét! Annyira nem vagyok lelombozódva, délután megyek utánuk.

-  Hová mentek, ha nem titok? – mondja, miközben gőzöli a tejet a kávémba.

-  Csak leugrunk pár napra az Adriai-tengerhez.

-  De jó nektek! Nem viszel magaddal? – kérdi azzal a hangsúllyal, hogy mindketten tudjuk, nem komoly a kérdés. – Már ezer éve nem voltam nyaralni. Igazság szerint még kirándulni se nagyon. A Feri annyit dolgozik. Ha ritkán hazajön, egész hétvégén ki sem mozdulunk.

Dugtok, mint a nyulak, mi?

-  Mit dolgozik a barátod? – próbálok érdeklődő lenni.

-  Üzletvezető egy osztrák tulajdonú étteremben. Annyit dolgozik szegény!

Meg hülyére keféli a soproni lányokat, míg te aggódsz érte!

-  Sokszor hazajön, és csak nézi a tévében a focit, míg el nem alszik.

Mondom én! Már értem Bögyöske, miért volt a tegnapi kóbor numera!

-  Na, azért nehogy azt hidd, hogy panaszkodok, Feri jó fej, ősszel lesz az eljegyzésünk.

Hoppá, hoppá! Etet a fickó, ha ritkán hazajön, legyen meleg kaja, meg forró punci!

-  Szilvi, biztos, hogy szeret téged ez a Feri? – kérdem őszintén.

-  Igen Jack, szeret. Sejtem, mire gondolsz. Feri nem az a típus. Kár, hogy nem ismered.

Senki sem az a típus, mégis mindenki félrekúr.

-  Bocs, hogy beleszóltam, mindenesetre, áll az ajánlatom, ha egyszer kedved támad egy röpke kirándulásra, a motoromra és rám számíthatsz.

-  Kösz Jack, rendes vagy. Meglásd, szavadon foglak.

Nagyot durranva parkol le egy sötétzöld tojás Chrysler Voyager. Teknőc Ernő és Sancika vitázva jönnek be az ajtón.

-  Banyek, mikor csináltatod már meg Sancika azt a lyukas kipufogót?

-  Nem a kipufogó a hibás, rossz a gyújtás!

Teknőc Ernő utcai portérajzoló, Sancika tetkóművész. Jó barátok. Észrevesznek.

-  Ááá! Jack! Hát te? Ide akartunk jönni, elbúcsúzni a csapattól, de Ernő nem tért magához. Hétalvó. Miért nem mentél el a többiekkel?

-  Nem én aludtam el, hanem az óra – húzza fel görbe orrát Teknőc Ernő.

-  Megyek én is, csak később indulok – válaszolok Sancikának. Alacsony, csapott vállú figura, kezein mégis dagadnak az izmok. Hézagos trikója alatt kevés a szabad felület; különböző nonfiguratív ábrák borítják bőrét. – Van annyi időtők, hogy hazavisztek?

-  Persze. Sietsz, vagy egy gyors kávé még belefér?

-  Fogyasszatok csak nyugodtan.

-  Banyek, kár, hogy lekéstük az indulást – mondja Teknőc Ernő. Közel két méter magas alakja fölénk magasodik. Amilyen magas, olyan vékony a fiú, minden ruha lóg rajta. Ovális arcát Kleopátra frizura szegélyezi, ettől egész lénye enyhén muris hatást mutat. Közismert lomhasága teszi igazán Teknőc Ernőssé.

-  Ki sokat alszik, keveset él – mondom. – Mi újság a Plázában?

Többnyire ott űzi arcképrajzoló tevékenységét.

-  Már semmi – válaszol merengve. Vékony, hosszú művészujjai türelmetlenül dobolnak a pulton. Kivesz zsebéből egy ceruzát, tép egy darabot a blokkból. – Holnap utazunk Sancikával a Balatonra. Kibéreltünk a szezonra Keszthelyen egy üzlethelyiséget.

-  Tetováló- és portrészalon? – vágom közbe. – Jó ötlet. Miért pont Keszthelyre mentek?

-  Nagymuter ott lakik, így a kéró legalább ingyen lesz – mondja Sancika. – Remélem, belecsapunk az élet sűrűjébe – kacsint Teknőc Ernőre. – Megnézzük, milyen a felhozatal a Balaton parton. Jut eszembe; kár, hogy nem találkoztam Pinakkióval. Láttad már az új tetkóját, amit a vádlijára varrtam fel hét elején? Képzelj el egy rombuszt, benne hatalmas orral egy kis fafigurát. Pinakkió kicsiben. Kíváncsi lettem volna, nem gyulladt-e be neki.

-  Banyek, Sancika idd már meg a kávéd! Jack papa siet, ne várakoztassuk! – Teknőc Ernő Szilvi elé tolja frissen készült művét.

Szilvi összecsapja a kezét.

-  Ez fantasztikus! Ernő nagyon ügyes vagy! – kiált önfeledten, mikor szembesül az apró rajzzal. – Megkapom?

Rápillantok a műre. Kitűnő karikatúra Bögyös Dögösről; nagy szemek repesve felfelé tekintenek, kezei imára kulcsolva támasztják alá felnagyolt kebleit.

-  Persze. A tiéd. Neked készült – vigyorog Teknőc Ernő.

-  Köszönöm. Fiúk! A vendégeim voltatok! – kapja fel a cetlit Szilvi.

-  Ha gondolod, legközelebb rád varrom! – mondja Sancika nevetve, mikor távozunk.

Mire hazavisznek, már majdnem tizenegy óra. Nem jönnek be, sietnek.

Fáradtan huppanok a nappali sarkában elhelyezkedő pamlagra.

Agyam üres, mint hónap végén Joli néni bukszája. Joli néni. Tökfőzelék. Meg kéne kóstolni. Mérges lesz az öreglány, ha érintetlenül találja főztjét a hűtőben. Éhes vagyok, nem is tudom, mikor ettem utoljára.

Lehunyom szemem. Szinte kong most a nagy ház magányomtól. Boldognak kéne lennem; nemsokára pénz áll a házhoz, utána meg vár az Út. Talán a kevés alvástól keserű lelkem.

Néha, mikor megszakított mosolyok vonszolják körbe ráncaikat arcom fakó borostáin; csendjeim felszított rezgése bámul tükörbe, átlépve az idő nedvtelen pocsolyáin. A boldog mosoly ritka vendégem, a kétségbeesés markában kopasz lidércként tépi le a percek parókáját; zavartan megpihen létem egyik eldugott sarkában, magára húzva a magány legkopottabb takaróját.

Mint űzött vad, riadtan ébredek. Mobilom ványadtan berregi szét a csendet.

-  Igen?

-  Hello Jack! Tibi vagyok. Ugye nem feledkeztél meg rólam? Negyed-kettő! Egyre beszéltük meg. Az Audi itt van, te merre vagy? Nem kell a lóvé? Vagy meggondoltad magad? Alszol? Hahó!

-  Bocs, Tibi. Tényleg elaludtam. Mindjárt ott vagyok.

Próbálom összeszedni magam; nem igazán megy. Cash kezem nyalogatva ösztökél egy kis játékra. Közben meg-megbök busa fejével. Foga közé kapja kedvenc kék-fehér pöttyös labdáját, azzal noszogat tovább. Majdnem fellök.

-  Bocs pajtás, most a gazdi nem tud labdázni veled.

 Kába fejjel támolygok a Shadow-hoz.

A friss szél bele-belekap sörényembe. Mire beérek a városba, kezd helyreállni viszonyom e nappal. Jack! Ébresztő! Szállj le álmaid borús felhőjéről, süt a nap az égen, meríts erőt melegéből!

Hajasincs két másik kopasszal mustrálja az Audit. Az egyikük, mint egy kétajtós szekrény. Balhézni akar Hajasincs, vagy dicsekedni? Szerencsére úgy tűnik, hogy az utóbbiról van szó. A tar tagok barátságosan bemutatkoznak. Nem jegyzem meg a nevük. Pedig még dicsérik is a motorom.

-  Nagyon fel vagy pakolva, csak nem világgá mész? – humorkodik Hajasincs.

-  Csak egy rövid kirándulás. Bocs, hogy késtem, ráadásul sietek is. Rendezzük le a piszkos anyagiakat.

-  Oké Jack, menjünk be.

Szilvi virgoncan mutatja karikatúráját; gombostűvel feltűzte a pult fölé. Szekrényhátú odamutat:

- Négy kávét, légyszí!

Leülünk a kopaszokkal sarki törzsasztalomhoz. Bögyös Dögös Szilvi leteszi a feketéket. Hajasincs leszámolja a 150 darab húszezrest, megírjuk az adásvételit. A két tag letanúzza. Átadom a kulcsokat, meg az eredetiség vizsgálat bizonylatát.

-  Erre a cetlire felírom a haverom nevét, akinél fóliáztathatsz. Hivatkozz rám, akkor kapsz kedvezményt. Ha nincs kedved sorban állni, plusz három rugóért elintézem neked az átírást is egy hét múlva, addig nem leszek.

-  Kösz, az már késő. Én is meg tudom oldani. Kösz mindent, Jack. Amit mondtam neked, az bármikor áll. Látod, a cimbik se fogpiszkálónak készültek – mondja nevetve.

Felállnak, lekezelünk. Utánuk szólok:

-  A kávét én fizetem!

-  Ugyan hagyd már! – szól vissza Hajasincs, egy ezrest virítva a pultra.

Ideje lenne indulnom. Már elmúlt kettő. Szilvi még egy puszit dob felém kerek halmai mögül, majdnem eltalál vele. – Jó utat Jack, szerencse kísérjen utadon! -, kiált utánam. A három nehézfiú még a CD-t próbálgatja a fekete Audiban, mikor kiszlalomozok zabolátlan vasammal az autók és kútoszlopok között.

Na! Végre! Úton vagyok! Motor megvan, cuccok oké, lóvé… ennyi pénzzel nem mehetek el! Jól van, az útlevelem sincs nálam! Irány haza, húszezresek ki, ezer euró be, útlevél elrak, Westeles üzleti mobil lekapcsolva pamlagon landol, Pannon mobil bekapcsolva zsebembe bújik, Jack Daniel’s még épp befér az egyik bőrkofferba, eszembe jut, hogy farkaséhes vagyok, tökfőzelék hidegen belapátol, maradék Cash tányérjára, Cash, Cash ne ugrálj, vigyázz a házra, Shadow röffen, a délutánba böffen, elhagyom végre Fehérvárt…

Hamar magam mögött tudom az M7-est. Siófok után megnő a forgalom. Vígan cserélgetem a sávokat. Lellén kiállok a MOL kútnál tankolni. Bedobok egy hideg Coca-colát.

Kanizsa előtt négy-öt motoros jön szembe. Intünk egymásnak. Szexpírék merre lehetnek? Lehet, hogy már a tengerben áztatják megpuhult golyóikat…

Letenyét elhagyva megállok egy CHANGE feliratú rozoga bodegánál. Átváltok száz eurót. Pár perc alatt a határra érek. A hosszú kocsisort kikerülve állok meg az útlevélkezelő előtt. Futólag belepislant útlevelembe, aztán mosolyogva mutatja, hogy húzzam a gázt. Megteszem neki ezt a szívességet. Horvát vámos unottan bélyegez egyet, aztán rám legyint, ne rontsam előtte a levegőt. Kétszáz méterre balra benzinkút, teletankolok. A kunák unottan pörögnek a kútoszlopon. Irány az autópálya!

Furcsa, hogy az első közel harminc kilométeres etapon alig találkozom járművel. Csak a Shadow és én, édes magányunkban hasítjuk az egyhangú útszakaszt. A mérföldóra 100-at mutat. Aztán megérkezem az első autópálya-díjbeszedő kapuhoz. Egy tízkunást tolok a fásult arcú kezelő képébe. Mosolyogj, haver! Nem nevet vissza, a sorompó felemelkedik előttem.

Elég sűrűn húzzák le a bőrt a sorompók az autópálya használóitól.

Jólesik a nyári meleget ontó napsütés. Időnként kézfejemmel próbálom letörölni napszemüvegemről a rákenődött szárnyas állatkákat. Zágráb előtt félreállok tankolni, lemosom összemaszatolt szemüvegem. A SHOP-ban veszek egy kétes állagú szenyót, undorom leküzdve legyűröm. Karlovac után félreállok egy parkolóba. Hosszan csövelve egy bokor tövébe, nézem az elsuhanó autókat. A parkoló túlsó felén vidám magyar család pikniket tart. Kolbász szagot, gyerekkacajt fúj a szél. Intenek, mikor elmegyek mellettük. Nagy hasú apuka tömi magába bicskára tűzött katonáját. Fehér Opel Astrájuk csurig pakolva. Anyuka csitítja a viháncoló kisfiút, kislányt. „Apa, nézd milyen szép motor!” Visszaintek.

Gyönyörű a táj. Végtelennek tűnő hatalmas tölgyerdőket szabdal át az út. Időnként hosszú hidakon vezet át az autópálya. Lenn a mélyben apró házak bújnak meg zöldellő hegyoldalon. Vajon milyen lehet ott lakni?

Változik a vidék. Magasodó hegyeken kopasz sziklák. Az alagutakból kiérve óriás szirtek szegélyezik utamat.

Egy örökzöld után mellbe vág a táj; letarolt egykori erdők helyén kopárosok csúfítják az út menti látványt.

Lassan fogynak a kilométerek. A benzinkutakat meg mintha a föld nyelte volna el. Aggódva nézem a mérföldszámlálót. 110-et mutat, mikor a motor elkezd kihagyni, majd nemsokára leáll. Még száz métert gurulok, míg megállok a leállósávban. Próbálok újraindítani, semmi. Megnézem a benzincsapot. Tartalékra van állítva. Fasza. Azt sem tudom, merre vagyok. Legalább egy térképet hozhattam volna, ha már egyedül kelek útra. Hívjam fel a fiúkat? Na, azt végképp nem várom el senkitől, hogy miattam visszajöjjön. Megszólal a telefon. Ilyen nincs. Működik a gondolatátvitel. Szexpír az.

-  Szia Jack! Merre jársz magányos utadon, csak nem elcsábított egy kétes hírű amazon? – röhögés a háttérből. – Itt semmiben sincs hiba, patakokban folyik a pia! Szállásunk a tengerparton, sörből elfogyott már vagy két karton! – hukk – pardon! Na, mi a pálya, túl hosszú az autópálya?

-  Örülök, hogy jól érzitek magatokat. Az a helyzet, hogy közbejött egy kis technikai szünet, rögtön megyek tovább. Valahol Karlovac és Rijeka között vagyok.

-  Mi az a technikai szünet, csak nem egy kis pinaszüret? – megint nagy röhögés.

-  Semmi komoly, csak könnyítek magamon. Ezért is tudtál felhívni.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

Oldal tetejére