Tizenharmadik

Iszonyú hőségre ébredünk. Patakokban folyik a verejték rólunk. Alig kapok levegőt a fojtogató melegben. Ginát kevésbé viseli meg a sátor páratlanul párátlan szaunája.

-  Jó reggelt, Jack! Hogy aludtál?

-  Édesdeden. És te?

-  Mint egy jóllakott cicus. Nézd, még mindig folyik belőlem! – mutat a lába közül kiserkenő színtelen foltokra. – Elmegyünk együtt a mosdóba?

-  Persze. A hólyagom rögtön szétreped.

Kitámolygunk a sátorból, a perzselő napsütés mellbecsap. A fiúk még alszanak. Vagy érzéketlenek a dögmelegre, vagy másnapos létük kialvatlansága okozza, hogy még húzzák a lóbőrt.

A fürdő állapota enyhén szólva kívánnivalót hagy maga után. Undorodva megyek be a vécébe. A motorostalálkozók gyenge pontja a szememben, hogy a legtöbb helyen a zuhanyzók, vécék állapota kritikusan tragikus. Ez alól Alsóőrs se kivétel.

A tusolóban egy gombot kell nyomogatni, hogy előtörjön a vízsugár. Ezt kell ismételgetni kb. 15 másodpercenként ahhoz, hogy folyamatos zuhanyban legyen részem. Így is épphogy csordogál. Miután beszappanozom magam, hiába küzdök a gombbal, nem jön többé az áhított víz. Átmegyek rövid sorban állás után egy másik kabinba, ahol végre sikerül eltávolítani testemről a rászáradt szappant. Gina már vár a női szektor végén.

-  Mit szólnál egy kiadós reggelihez, és egy forró capuccinóhoz? – kérdem tőle.

-  Azt, hogy remek ötlet.

Könnyű ruhát kapunk magunkra, kijjebb tolom a motort, nehogy felébresszem a többieket, aztán beröffentek, elhagyjuk az ébredező tábort. Balatonalmádiban megállunk a McDonald’s-nél, kiülünk a teraszra. A Shadow velünk szemben támaszkodik az út szélén.

-  Mondtam már, hogy tetszik a motorod? – mondja Gina. - Igazán nagyon szép. Illetek egymáshoz. Egyszerre vagytok szelídek és vadak.

-  Igen?

-  Egyszer volt egy barátom Tatabányán, akinek volt egy sportmotorja. Apám szigorúan megtiltotta, hogy felüljek mögé, de egyszer titokban vitt egy kört. Bevallom őszintén, hogy nagyon féltem, alig vártam, hogy leszálljak. A te motorodon – mögötted -, viszont egészen másfajta érzések szállnak meg. Biztonságban tudom magam, és élvezem a szelíd száguldást a dübörgő masina erőt sugárzó miliőjében. Érzem a szél simogatását, a hangok szűretlen zörejét, az illatok pompás burjánzását. Olyan szabadságérzet tölt el azzal, hogy közelebb kerülök a környezethez, mint ami soha máskor és máshol.

-  Ez fantasztikus Gina! Te pár szóban tökéletesen elmondtad a motorozás lényegét. Sokszor előfordul, hogy csak úgy céltalanul elindulok a világba. Vigyorogva húzok egy kövér gázt, aztán átengedem magam az élménynek és a kalandvágynak. Nekem a motorozás sokszor terápia is; mikor mérhetetlen feszültség tombol bennem, elég, ha megyek egy nagy kört a motorral, és máris elsimul háborgó lelkem.

-  Valld be őszintén, hány csajt vettél le a lábáról a motoroddal? El tudom képzelni, mikor elmész valahová céltalan körútjaidon; úgy ragadnak rád a nők, mint döglegyek a légyfogó papírra! Gyere bébi, menjünk egy kört, hátha összejön egy laza flört! – ahogy Szexpír mondaná.

-  Látom, magadból indulsz ki. Nálad így volt a tatabányai barátoddal?

-  Ő csak barátom volt! Ne térj ki a kérdés elől!

-  Rendben. Nem tagadom, előfordult már, hogy a motorozás kapcsán közelebbi ismeretségbe is kerültem valakivel, de nem erről szól a történet.

-  Jó, nem bánom, váltsunk témát!

-  Miért, unod már a sémát?

-  Oké, menjünk, mielőtt e Szexpír-láz elhatalmasodna rajtunk.

-  Megijedtél, hogy végzetes rím-fertőzést kaptunk?

Mire visszaérünk, másnapos pofák sápadt arca, „hányjak, vagy ne hányjak harca” fogad minket. Billgeci éppen futva távozik a mosdó felé. Sancika nem vesz, vagy nem tud ekkora fáradtságot venni, egy közeli bokor felé veszi gyors útját. Rahan és Teknőc Ernő a fűben elnyúlva sörrel próbálják elűzni a rontó szellemeket. Szexpír és Pinakkió éjszakai kalandjukat elemezgetik.

-  Te Pinakkió, pajzán pajtás, milyen volt az éji hajtás? Hány kört húztál a szőke bigébe, miért rohant oly gyorsan a bidébe?

-  Ne szólj semmit, póruljártam, mikor meglátta a csaj a farkam, felpattant, és mint akit puskából lőttek ki, rémült csatakiáltással eliszkolt. Azt mondta, sürgősen slozira kell mennie, de biztos elérte a hasmars, mert azóta se láttam. Így sajna, nem jött össze a móka.

-  Ne sajnáld, az a nő úgy nézett ki, mint egy vemhes fóka! Látod, így jár, kinek túl nagy a bránere, megijed tőle partnere, ritkán akad csak rátermett zsánere! Hogy megnyugtassalak, az enyém sem volt egyszerű falat. Épp kezdtem belemelegedni a témába, lebirkóztam magam alá két vállra, mikor lába közé dugtam leghosszabb ujjam, s méretes csecseit még nagyobbra fújtam, tiltakozott, azt mondta, hogy beteg, én meg szóltam; nem baj, vitaminokat szedek, szóval ujjam tolom, tolom, aztán piros stoptábla, pardon, amibe beleütköztem, az egy véres tampon! – Észrevesz minket. – Áá! Megjött a szerencsés pár, kiknek a szex alanyi jogon jár! Ez ám a különbség, ágyban gyümölcsöző a hűség! Ti frissek vagytok és harmatosak, mi meg nyúzottak, és másnaposak! Hogy aludtatok kedveseim? Hú, mennem kell, szólnak a beleim.

A sápadtan visszatérő Billgecitől stafétabotként marja el Szexpír a vécépapírt. Gyorsított léptekkel elinal.

-  Gyere Jack, sétáljunk egyet – mondja Gina. – Szeretnélek meglepni valamivel!

-  Kíváncsivá tettél.

Elsétálunk az árusok felé. Gina odamegy az egyik sátorhoz. Rövid pusmogás után kezét hátradugva elém áll.

-  Fogadd ezt tőlem sok szeretettel, mondjuk az elmúlt napok felejthetetlen élményeinek emlékére! Kívánom, hogy legyen neked ez az ajándék életmentő, tudod, mint lavinában rekedt embernek a bernáthegyi nyakában lógó itóka!

Kétdecis krómozott fémflaskát nyújt át. Meglepődve veszem észre az oldalán a gravírozást; egy V2-es motorblokkot ábrázol, amelynek kontúrjai sejthetően egy szívet formáznak. A két hengeren apró betűk; az egyiken Gina, a másikon Jack.

Valami lötyög benne, letekerem a kupakot, jól ismert illat csapja meg az orrom; Jack Daniel’s.

-  Köszönöm szépen. Bár a lavinaveszélyt egyelőre távolinak gondolom, de ki tudja, lehet, hogy megyünk mi még télen síelni! Egészségünkre!

Áldomásként meghúzzuk a flaskát.

-  Gyere velem, bevallom őszintén, én is kinéztem neked valamit – húzom magammal Ginát.

Elmegyünk egy airbrush festő standja mellett, aki egy Chrysler PT Cruisert állít ki, amely kék-fehér színekben pompázva hozza testközelbe Amerika végtelen vadonját az oldalára festett indiánnal, bölényekkel, sassal…

Sült hús szagát fújja a szél. Jókora nyárson hatalmas ökröt sütnek az egyik büfé oldalában. Megállunk egy ezüstösnél. Gina ujjára húzok egy hosszúkás, kerekded ezüstgyűrűt, amelyen nonfiguratív cirádák keresztezik egymást. A gyűrű nem hivalkodó, ízléses, kiemeli Gina vékony, hosszú ujjának kecsességét.

-  Hogy tetszik?

-  Nagyon szép! Megérdemlem én ezt? – kérdezi. Válasz helyett fizetek.

Lassan mindenki készülődni kezd a motoros felvonulásra. Mi is beállunk a sorba, ami a döglesztő hőségben elég megviselő. A fiúk lassan visszanyerik eredeti arcszínüket. Vánszorognak a percek a tikkasztó melegben. Aztán jó félórás várakozás után sorban felbrümmögnek a motorok. A tömött sor megindul. Ameddig ellátni, mindenhol motor. Maga a sor több kilométeres, a motorok száma több ezer lehet. Rengeteg a rendőr, mindenhol biztosítják a felvonulás útvonalát. A kijelölt útszakaszokat gondosan lezárják. Próbálnak felügyelni a bukósisak használatára, de nem sok sikerrel. A 71-esen Füred felé fordulunk. Az út szélén tomboló embertömeg. Integetnek, kiabálnak, utunk során mosolyt és jókedvet váltunk ki. A színes kavalkádban uralkodó a narancssárga Harley szín, de van itt mindenféle kétkerekű. Sőt három is. Trike-ok, oldalkocsis BMW-k. Balatonfürednél Veszprém felé fordulunk. A jobbos kanyarban egy oldalkocsis gép őrült sofőrje két kerékre kapja járművét, nagy tetszést váltva ki ezzel az út menti bámészkodókból. Fülsüketítő a sportmotorok gumiégetése, a V2-ek meg lelkesen durrogtatnak. Mindenki élvezi a felvonulás eufóriáját. Előttem pár robogós eregeti bűzös kétüteműjének kipufogófüstjét. Tizenéves srácok egykerekeznek KTM-en. Ginát is egyre jobban elragadja a hév; pólóját levéve integet vele önfeledten. Lopva hátrapillantok. Melltartó azért maradt rajta.

-  Ez isteni! – kiáltja. – Fantasztikus a hangulat, ez a rengeteg örvendő ember!

Igen, valóban felemelő a motoros felvonulás semmihez sem hasonlítható hangulata. Teknőc Ernő Rahan mögött ülve átdob egy dobozos sört. Szomjasan kortyoljuk a hűsítő nedűt. Veszprémben végigmegyünk a városon. Rengeteg a kezét lóbáló, bámészkodó ember. Közel megyek a járdához, Gina belecsap a feltartott tenyerekbe. Mellettem az este megismert pár tűnik fel; Virág egy Sportster-en, mögötte Dani egy gyönyörűen átalakított H-D Softail nyergében dübörög el mellettünk.

Balatonalmádiban, a McDonald’s mellett fordulunk vissza, Alsóőrs felé. Kitikkadtan érkezünk meg a fesztivál helyszínére. Ginával elmegyünk zuhanyozni, mivel teljesen átizzadtunk. Pajzán mosollyal bújunk be a sátorba, de rá kell jönnünk, hogy muszáj elhalasztanunk a szerelmi légyottot, ha nem akarunk hőgutát kapni. Maradunk a sörözésnél. Ahogy múlik a délután, egyre nagyobb a tömeg. Rengeteg látogató kíváncsi arra, hogyan ünnepli a Harley-Davidson a márka fennállásának 100. évfordulóját. Sokan már az esti Creedence Clearwater Revisited koncertre jönnek. Elmenekülünk a vízpartra, kifekszünk a napra. Innét nézzük végig a parádés légibemutatót.

-  Jól érzed magad? – kérdezem Ginától.

-  Istenien! Még sohasem voltam ilyen helyen, de fantasztikus ez a fesztivál! A többi motorostalálkozó is ilyen?

-  Nem egészen. Egy mezei motorostalálkozó hangulata sokkal naturálisabb. Közvetlenebb minden, barátibban viszonyulnak hozzád, még ha nem is ismernek. A meghívott zenekarok keményebb zenét játszanak. Sok a laza program, vetélkedő, ami által könnyen szerezhet az ember új barátokat. Kívülállók véleménye szerint, van, aki csak a balhé miatt megy motorostalálkozóra. Szerintem ez hülyeség. Oda sem csak rockerek járnak, a cél az, hogy jó legyen a buli, ha el tudod lazítani magad; nyert ügyed van. Ez egy jól szervezett fesztivál a Harley sajátos jegyeivel.

-  Elviszel majd máshová is?

-  Csak rajtad múlik…

Egy idő után megunjuk a gondtalan pihenést, sétára indulunk. Elmegyünk a nagyszínpad mellett, ahol Harley divatbemutató zajlik. Sátrunk felé megyünk tovább. A keskeny úton egy fiatal fickó füstöli gumiját vakolatrepesztő hangon. Kicsit arrébb szexis lányok fürdőruhában motormosó vállalkozást űznek. Tevékenységük felettébb népszerű. Kíváncsi tekintetek legelésznek domború hajlataikon. Hömpölyög a sok ember. Az áradat szinte sodor magával minket az árusok sátrai között.

A fiúk szalonnát sütnek. Mi is csatlakozunk. Gina is fiúsítva lett, már ami a sörivást illeti. Úgy látom, befogadta a csapat. Leszáll az este, melegebb ruhát veszünk fel. Kezembe akad a fémflaska. Éppen dobnám be a sátorba, mikor Gina rám szól:

-  Hozd csak el, jó lesz még az, ha hajnalban whiskey-re szomjazunk!

Szót fogadok. 

Mikor rákezd a Creedence, felkerekedünk, keresünk egy szabad placcot, a fűben elterülve hallgatjuk a zenét. Gina az ölemben fekszik. Szerelmesen néz rám. Két zeneszám között megszólal:

-  Tudod, mit kívánnék most, ha megtehetném? Szeretném megállítani az időt. Olyan jó itt, jó hozzád bújni. Félek a holnaptól. Nem tudom, mi vár ránk Fehérváron, de rossz érzésem van. Valami azt súgja, Albitól nem szabadultunk meg végleg. Ugye, ezt te is tudod? Az a fickó egy őrült. Egy bosszúálló, eszelős őrült, aki nem fogja ennyiben hagyni.

-  Csak rémeket látsz. Szerintem, már árkon-bokron túl van – próbálom nyugtatni, de belül én is érzem, hogy igaza van.

A többiek élvezettel adják át magukat a zene lüktetésének. Rahan feláll, képzeletbeli gitárján húrokat penget. Billgeci az aktuális sörfelelős, Sancika segít neki a poharakat egyensúlyozni. Szexpír és Pinakkió élénken vizslatja a mellettünk elterülő csajokat. Egészen addig, míg meg nem jönnek a kanjaik. Csalódottan legyintenek. Fel vannak ajzva a fiúk.

Mikor véget ér a koncert, nehezen tápászkodunk fel. Bemegyünk egy sörsátorba, ahol a Mystery Gang nyomatja a rock and rollt. A tömegből áporodott szag áramlik, ezért kis idő múlva Szexpír javaslatára elmegyünk friss levegőt szívni.

-  Azt javaslom, tegyünk egy kört, hátha látunk végre egy-két jó bőrt – mondja, majd bocsánatkérően Ginára néz. – Persze, ez rád nem vonatkozik gyönyörű hölgyemény, megindítóbb látvány vagy, mint bármely költemény!

-  Köszönöm a bókot, Jacknek adom a csókot! – kontráz Gina.

Úgy is tesz. Kicsit lemaradunk a többiektől. Örömittasan szorítom magamhoz, Lomposka megbolydul. Gina szenvedélyesen csókol, elragad minket a pillanat varázsa, nem törődünk az emberekkel, a zsongó fesztiváli hangulat megszűnik körülöttünk; csak ő és én vagyunk. Auránk összefonódva zárja ki környezetünk.

-  Szeretlek Jack! – suttogja fülembe. – Nem tudom, mi lesz velünk, de levettél a lábamról, te szamár szamuráj!

-  Ha így van, akkor megmondom, mi lesz velünk, te vajákos cigánylány. – Kicsit elhúzódok tőle, szemeit fürkészem. - Mivel elméletileg már van egy telephelyünk; mit szólnál hozzá, ha nyitnánk egy autókereskedést! Én ehhez értek legjobban, te meg segíthetnél adminisztrálni, hiteleket intézni. Mivel úgyis mindenkit megbabonázol, úgy gondolom, ilyen dekoratív külsejű boszorkány láttán mindenki használt autót akar majd venni. Hozzám költözöl, és élünk, mint a mesében.

-  Aha. Szóval csak arra kellek neked, hogy fellendítsem a forgalmat, este meg melegítsem az ágyadat, mi? Ennyi?

-  És még annyi mondanivalóm van, hogy… én is.

-  Mit te is?

-  Én is szeretlek Gina. Veled akarok élni.

Nyakamba ugrik. Szerelmes évődésünket taps szakítja meg.

-  Éljen az ifjú pár! – hallom Pinakkió hangját. – Éljen, éljen! – hangzik innét-onnét.

A többiek pár lépés távolságból figyelik románcunkat.

-  Mit bámultok, nem voltatok még szerelmesek? Irigykedtek, mi? Legközelebb majd jegyeket árulunk.

-  Hurrá! Ezt meg kell ünnepelnünk! Fiúk! Csoda történt! Jack szerelmes! – Pinakkió tőle szókatlan módon lelkendezik. – Irány a legközelebbi kocsma!

Elhagyjuk a fesztivál területét, átsétálunk a kemping előtti büfésorra, ahol e pár napra szintén Harley hangulatú minden, még a felszolgálók pólója is. Az éttermek motoros menüket ajánlanak megállító táblákon. Betérünk az elsőbe, leülünk a legnagyobb asztalhoz a teraszon. Alacsony korlát választ el az utcától, ahol időnként mámoros motorosok húznak el.

Boldogan nézek körül barátaimon. Itt van Pinakkió, Szexpír, Rahan, Billgeci, Teknőc Ernő és Sancika. Na és mi is, Ginával.

 Pinakkió komoly arccal fordul Ginához, mintha ott se lennék:

-  Szeretném megköszönni neked, hogy Jack barátunkat kivezetted abból a sötét alagútból, amiben már jó ideje topogott egyhelyben megbújva. Ezennel ünnepélyesen befogadunk a csapatba! Emelem poharam Ginára, háborgó lelkű Jack barátunk megmentőjére!

-  Igyunk a fesztivál legszebb nőjére! – csatlakozik Szexpír is a dicshimnuszhoz. – Fenékig igyuk e sört, Gina, te kezd a kört!

Éppen számhoz emelem a habzó italt, amikor ismerősnek tűnő árnyalak lebeg el szemem előtt. Biztosan rosszul láttam. Jack, nem vagy te az a hallucináló fajta! Valami vészriadót fúj bennem. Aztán betölti látómezőmet a sátáni kacaj. Albi speed-motorján áll az úton, egyik lábán támaszkodva, színes, protektoros felszerelésben. Zárt sisakja felhajtott ellenzője mögül vigyorog rám. Végre megtaláltalak! – súgja arckifejezése diadalittasan. Elég csúf az ábrázata, már ami kilátszik belőle. Szemei lila foltokkal tarkítottan, véreresen merednek rám, orra feldagadva, kissé megferdültnek hat.

Olyan hírtelen pattanok fel, hogy a szék eldől mögöttem. A forgótáras stukker Albi kezében. Az ismerős, rövidcsövű Smith & Wesson. Farkasszemet nézek a pisztolycsővel. Átúszom a levegőt. Hatalmas ugrással szelem át a kettőnk közötti távolságot. Tervem szerint yoko tobi gerivel szándékozom ártalmatlanná tenni, magasra szökkenek, testem oldalsó helyzetben, alsó lábam magam alá húzom, a másikkal készülök az oldalrúgásra, mikor dörrenést hallok. Mintha kamion söpörne keresztül rajtam, akkora ütést érzek mellkasomon, lendületem elhallva landolok a Hayabusán. Lábaim a levegőben, a hátamra esve érek földet. Egy pillanatra elsötétül előttem a világ, iszonyú fájdalmat érzek. Albi zuhanásomtól enyhén megbillen a motorral. Felegyenesedik, Gina felé céloz. A földön fekve elrugaszkodom, pisztolyt tartó kezébe rúgok. Az, a lövés pillanatában fellendül. Barátaim felé nézek, úgy látom, nem sérült meg senki. Dermedten ugranak hátrébb. Többen elesnek az igyekezettől. Gina a félelemtől megbénulva, mozdulatlanul ül a székben, keze kifehéredve markolja a karfát. Pinakkió elé vetődik. Sikoltozás tör ki, a vendégek pánikszerűen menekülnek befelé. A pincérnő tálcáját elejtve guggol le egy asztal mögé. Eszembe jut, hogy a küzdelem során szétrúgtam Albi jobb térdét. Ezúttal nem tekintem sportszerűtlennek, hogy minden erőmet összeszedve belerúgok a sérült testrészbe. A kíntól felkiált, motorjára hasal. Könyökömön és fenekemen csúszva hátrálok. Csodálkozom, hogy egyáltalán meg bírok mozdulni. Kiesik zsebemből a Ginától kapott fémflaska. Jack Daniel’s illat terjeng. Oldalán jókora horpadás utal a lövedék becsapódására. A golyó a rágravírozott hengerek közé talált. Rájövök, hogy az életemet mentette meg.

El kell terelnem Albi figyelmét a többiektől! Felállok. Éles fájdalom nyíllal mellkasomba. Alig kapok levegőt. Újabb bordatörés? Albi kezd magához térni. Dühtől kifordult szemmel mered rám.

-  Most kinyírlak!

-  Gyere, gyere te rohadék! – kiáltom vissza.

Futni kezdek az utca vége felé. El, el innét minél messzebb! Velem szemben egy rendőr fut felénk. Keze a pisztolytáskán matat. Végre előkapja szolgálati fegyverét. Attól félek, félreérti a helyzetet. Úgy is van. A pisztolyt rám szegezi a fiatal rendőr.

-  Állj, vagy lövők! – Az ég felé tarja a pisztolyt, gondolom, figyelmeztető lövésnek szánja, az azonban nem sül el. Elfelejtette csőre tölteni! Hallom mögöttem, hogy a Suzuki Hayabusa megindul. Elszáguldok a rendőr mellett. Az út szélén letámasztva a rendőrmotor, kulcs a gyújtáselosztóban. Egy pillanat alatt beindítom, sebességbe teszem, hátranézek. A rendőr akkor repül az út menti bokrok felé Albi kinyújtott bal csizmája nyomán. Vészjósló Albi tekintete, mint akinek végképp elment a maradék esze, fegyverét foga közé szorítva közelit felém. Csutkára húzom a gázkart, teljesen kihúzatom a gépet. A kanyarban kiperdül a hátsó kerék, kevésen múlik, hogy egyenesbe tudom újra hozni a motort. Erősen sajog begipszelt bal karom is, ahogy a kormányra nehezedek. Kettesbe lököm a váltót, találomra benyomok egy gombot, mire megszólal a sziréna. Tudom, hogy nemsokára kiérünk a 71-esre, ahol nagyobb forgalom várható. Ami azt illeti, itt a bekötőúton is még keveregnek a motorosok a késő éjszakai óra ellenére. Valahol a hátam mögött nagy durranásokat hallok. Önkéntelenül lehúzom fejem, de aztán hátrapillantva észlelem, hogy csak a tűzijáték veszi kezdetét. Albi a nyomomban. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel a lepukkant géppel nem tudok sokáig versenyre kelni vele. Az út végén riadtan veszem észre a keresztbeállított rendőrautót. 120-al megyek el mellette. Látom a rendőrök hitetlenkedő arcát. Fékezés nélkül hajtok ki a főútvonalra. A hátsó kerék kifelé indul alólam, mikor bedöntöm a gépet. Visszakapcsolok, egy gyors gázzal kihúzok a veszélyesre sikeredett kanyarból. Albi jobban veszi a kanyart, de átsodródik a szemközti forgalomba. A Csopak előtti elterelő szigetnél a bal oldalra kerülve egy vonalba ér velem, de egy szembejövő autóval majdnem ütközik. Annyit látok, hogy az autó visszapillantó tükre nagyot reccsenve távozik helyéről. Ezzel egy kis időt nyerek. Az autók a szirénát hallva lehúzódnak. Nem tudom, mire vélik, hogy a rendőrmotor menekül. A veszprémi elágazóban Füred felé megyek tovább. Az emelkedőn újra utolér üldözőm. 180-al száguldunk, mikor kiveszi bal kezével szájából a pisztolyt, és felém szegezi. Satufék, a lövés a levegőt szaggatja. Durván visszaváltok, recseg a sebváltó, Albi is kénytelen újra szájába venni fegyverét, mint kutya a csontját, hogy váltani tudjon. Elhúzok mellette balról, szlalomozok az autók között. Ez sem egyszerű, mert a rémült autósok későn vesznek észre minket, így sokan az orrom előtt fékeznek le. Nem baj, legalább addig sem tudja használni a stukkert, amíg döntögetjük a motorokat. Eszeveszettként suhanunk át a piros lámpán Balatonfüreden. Az út menti rendőrőrsről két gyalogos rendőr fut ki az útra, hogy aztán félreugorjanak. Megnézem a sebességmérőt: majdnem 200-al repesztünk át az áruház menti kereszteződésnél. Nem mintha számítana, de zöld a lámpa, a kanyarban éleset fékezek, a motor kifarol, kacsázva billegni kezd.  Csak azért nem esek el, mert a hátsó kerék nekiütközik a padkának, így folytathatom száguldásomat a lejtőn. Szinte hallom, ahogy Albi a fülembe liheg. A Hayabusa hangja fülsüketítő, úgy vélem a fordulatszámmérő ritkán megy lejjebb a közel tízezres, piros tartományból. Az újabb kanyarban én sodródom át az út túloldalára, egy szembejövő autós felszalad a járdára, hogy elkerüljük a frontális ütközést. Eltépek a halálra vált sofőr mellett a külső sávban, miközben szembejön egy kamion. Bedöntöm a motort, visszatérek a négysávos úttest engem megillető helyére. Döbbenten látok meg egy újabb fakabát barikádot. Valószínűleg a benzinkúton traffipaxozhattak, mikor értesültek rádión a jövetelünkről, mert a kék színű Skoda Fabia kétségbeesetten igyekszik elzárni útvonalunkat. Én simán elszáguldok mellettük, döbbentem látom, hogy mögöttem Albi egy kerékre kapja a Suzukit. A Fabia csikorogva fékez, ahogy a Hayabusa elseper, szinte centiméterekkel a rendőrautótól. A város végi körforgalomnál látom, hogy két autó elfoglalja a félkör jobb oldalát, ezért balra dőlve veszem az akadályt. Hátrapillantva észlelem, hogy Albi későn ereszti le az első kereket, majdnem nekicsapódik a körforgalomnak. Sajnos ura motorjának, de a két autó hátráltatja. Igyekszem kihasználni előnyömet, ütközésig húzom a gázt, szorgosan váltok felfelé. Bal kezem egyre jobban fáj, a gipsz hátráltat a mozgásban. 240-ig sikerül feltornásznom a kilométerórát. Félelmetes az éjszakát így hasítani, alig látok valamit; hiányzik a szemüveg. Olyan hírtelen ér mellém, hogy alig veszem észre a tihanyi elágazásnál az újabb rendőrautót. Ráfékezek, balra fordulok a félsziget felé. Albi elsuhan egyenesen a rendőrautó mellett, de a szembejövő forgalom számára kialakított sávba sikerül visszafordulnia. Hamarosan újra hallom a Hayabusa szívrepesztő vinnyogását. Keskeny és kanyargós az út, egyre életveszélyesebbek a kanyarok. Balról a Balatont csak alacsony kőkerítés választja el. A másik oldalon fák. Semmi sem belátható, ennyi erővel akár egy betonfalnak is rohanhatnék. Egy rövid, egyenes szakaszon durranás után éles fájdalom hasít bensőmbe. Megint rám lőtt. Ezúttal talált is. Elgyengülök. Szúr az oldalam. Egyik kanyar követi a másikat, mikor Albi jobbról mellém ér. Rám szegezi a pisztolyt. Arcán a sátáni kacaj. Itt a vég! Az éles fordulóból lakóautó fényszórója vetül ránk. Ösztönösen balra rántom a kormányt. A vezető kinyújtott karokkal kapaszkodik a kormányba. Arca halálsápadt. Arra sincs már ideje, hogy fékezzen.

Hatalmas a csattanás. Fémek csikorgó hangja. Én könyökömmel súrolom végig a lakóautó oldalát. Végleg elveszítem az egyensúlyom. A következő kanyart már én sem tudom bevenni. Szerencsém, hogy a pár méteres szakaszon, ahol áttörök a járdán, nincs kőkerítés. Egy kiugró stégen éjszakai horgász várja pikkelyes zsákmányát. Talán én akadok horogra? Ez az utolsó gondolatom, mikor felkaptatok a padkára, és a rövid betonstéget elhagyva a levegőbe emelkedem. A levegőben a motor továbbsuhan alólam. Akkor veszítem el az eszméletem, amikor belecsobbanok a vízbe.

Epilógus

Hófehér minden. Hófehér ágy, hófehér lepedő, hófehér falak, hófehér plafon.

Ez a mennyország? A pokol nem lehet, ahhoz túl világos minden. Paradicsomszínű ruhaszerű foltokat látok. Alig hallom az ismerősnek tűnő női hang kiáltását:

-  Doktor úr, doktor úr! Felébredt!

-  Hol… hol vagyok? – alig bírom kiejteni a szavakat. Erőtlenül hagyják el számat. Óriási barna szemek hajolnak fölém. Egy könnycsepp cseppem arcomra. Apró gödröcske mélyül az állon. Valaki megfogja arcom. Érintése nyugtató.

-  Hogy hol vagy? Félúton a Paradicsomba! Hurrá! Doktor úr! Magához tért! Nem hall senki? Jack, én vagyok az, Gina, megismersz?

Hát persze, hogy megismerlek. Te vagy a vajákos cigánylány. Visszaájulok.

Látom a holnapi álmom; tejfehér ködben kell szállnom, vagyok egy apró homokszem, így a széllel repülve öregszem. Alattam végtelen sivatag, mellettem repül egy másik tag. Kérdezem, - Te ki vagy? – Homokszem vagyok -, feleli, mint a nagyok, pedig ő is egy apró homok, ki ráadásul roppant konok: - Mit gondolsz barátom, én innét fentről úgy látom, leszállnunk most nem szabad, elnyel minket e sivatag. Valóban. Felfordul a gyomor, mi ott lenn van, az tömegnyomor. Igazat adok a társnak, látszunk mi egy kicsit másnak, ne legyünk prédája zaklatásnak. Így aztán, míg fúj a szél, lelkünk szebb jövőről mesél, kalapunk egy felhő, hóna alá kap egy szellő, játszadozva újra és újra fellő.

Szemüveges, borzas hajú arc mered fölém. Isten nem így nézhet ki.

-  Halló, ébresztő fiatalember! Hall engem? – Talán bólintok.

-  Mondja meg, hogy hívják magát?

-  Jack vagyok, alias Jakab József, ha így jobban tetszik.

-  Na, ez jó jel. Gratulálok fiatalember. Magának hihetetlenül erős szervezete van.

-  Mi… mi történt velem?

-  Túl sok minden ahhoz, hogy életben maradjon. De úgy látszik, a Teremtő úgy gondolta, hogy van még dolga ezen a földi világon. Engem megismer?

-  Ha emlékezetem nem csal, Simon doktor úrhoz van szerencsém.

-  Nagyszerű. Most pihenjen fiatalember.

-  Úgy érzem, mintha egy éve aludnék. Volna szíves felvilágosítani, mi történt, és mióta vagyok itt?

-  Hát, egy éve nincs itt, de három hétig kómában nyomta ezt az ágyat. A kórházban van, gondolom erre rájött.

-  Három hétig kómában?

-  Igen. Helikopterrel hozták be hozzánk egy súlyos hasi lövéssel, amely csak milliméterekkel került egy el főütőeret. Nagy szerencséje van. Valakivel tényleg nagyon jóban lehet odafent. Én meg elmegyek szakmát változtatni. Miután magát összeraktam, inkább szatócsnak éreztem magam, mint sebésznek. Az előző sérüléseihez még beszerzett két törött bordát, meg egy kéztörést. A golyó elkerülte a létfontosságú szerveket.

A golyó… Hírtelen kezdenek felszakadni az emlékek. Eszembe jut az utolsó másodperc, aztán az ütközés. Visszafelé pörög le minden az agyamban.

-  Hol van Gina?

-  A csodálatos hölgyemény rögtön jön, szerintem a büfébe ment, vagy telefonálni. Tudja Jakab úr… Jack, magának fantasztikus barátnője van. Becsülje meg ezt a lányt. Mindennap itt volt maga mellett. Mikor mi már nem reménykedtünk, ő akkor sem adta fel. Már azon gondolkoztam, hogy felveszem ápolónőnek. Hehe. Azt mondtam, hogy meg vagyok elégedve a Golffal? Úgy látom, fel kell adnom a reményt, hogy új gazdit keressek Aramisnak!

Belép Gina. Kezében telefon. Mikor meglát, hozzám rohan. Átölel. Sír. Nekem is előbuggyan a könnyem. Váratlanul tör rám az érzelmi hullám. Az emlékek feszültségének nem volt ideje távozni.

A doki tanácstalanul álldogál.

-  Na, kedvesem, azért ne ilyen hevesen szorongassa azt a fiatalembert, nem akarom újra a gipszelőbe vinni. Na jó, egy kicsit magára hagyom magukat, de aztán semmi szex!

Diszkréten eloldalog.

-  El sem hiszem Jack! Nem baj, hogy szóltam a fiúknak, ugye?

-  Köszönöm. Elmesélnéd, hogy mi történt?

-  Az, hogy még mindig szerelmes vagyok!

-  Még mindig? Nem viszed túlzásba?

-  Nem mondok nagy okosságot azzal, ha azt mondom, hogy most kezdődik életünk hátralevő része, ugye? Szóval, arra vagy kíváncsi, hogy mi történt? Hol kezdjem? Majd be fog jönni hozzád egy nyomozó, hogy vallomást tégy, ami igazándiból csak formalitás lesz. Nem emelnek vádat ellened hatósági jármű eltulajdonítása, és „gallyra vágása” miatt. A fiúkkal már alaposan kifaggattak minket. Úgy néz ki, még a pesti srácokat is hűvösre teszik egy időre – Gina nagyot sóhajt.

-  Albi szörnyethalt, úgy kenődött fel a lakóautóra, mint egy légypiszok. Azzal a különbséggel, hogy az ütközésnek akkora ereje volt, hogy szinte leszelte a lakóautó jobb oldalát. Csoda, hogy a vezető életben maradt. Te annak a horgásznak köszönheted az életed, aki utánad ugorva a partra húzott. Tartozol neki egy köszönettel.

-  Amint kiengednek innét, első dolgom lesz megkeresni.

-  Akkor majd be kell, hogy mutassalak az apámnak.

-  Az apádnak?

-  Emlékszel rá, amikor meséltem, hogy apám szenvedélyes horgász? Mondtam, hogy képes fél éjszakákat a parton tölteni…

Eszembe jut, mikor Gina mesélt tihanyi nyaralójukról. Ez hihetetlen…

-  Azt akarod mondani, hogy az apád mentett meg?

Gina szótlanul bólint.

-  Tudod, annyi pikantéria van még e dologban, hogy az elmúlt három hét alatt többször voltak itt a szüleim is. Órákon keresztül beszélgettünk az ágyad mellett ülve. Úgy néz ki, hogy rendeződik a kapcsolatunk. Nagyon szeretnék, ha hazaköltöznék…

-  Gina! Szeretlek, és azt szeretném, ha velem maradnál. De természetesen, ha úgy gondolod…

-  Pszt. Okos legyél! – Számra teszi ujját. – Mondtam nekik, hogy már van állásom. Autókereskedésben fogok dolgozni. Persze, ha nem felejtetted el…

Ebben a pillanatban beözönlenek a barátaim. Simon doki nem tudja megakadályozni őket abban, hogy kitörő örömmel ne ünnepelnék gyógyulásom. Pinakkió belső zsebéből elővesz egy krómos csillogású laposüveget. Éppen olyan, mint amit Ginától kaptam! A gravírozás is ugyanaz! – Mit nézel? Csináltattunk még egyet! – mondja. Letekeri az apró kupakot. A doki próbál tiltakozni:

-  Na de fiúk! Ez kórház! Nem a kocsmában vannak! Már azon gondolkoztam, hogy tanácsot kérek maguktól, milyen motort vásároljak, erre előveszik ezt az itókát! Jack még beteg! Szigorúan tilos innia!

-  Elnézést doktor úr, de ezt most muszáj – mondja ellentmondást nem tűrően Pinakkió. – Ha gondolja, forduljon el.

-  Mi arra gondoltunk, ha már egyszer e flaska életet mentett, legyen örökké emlékezetes e tett! – Szexpír hangja ünnepélyes, mintha vérszerződést kötnénk.

-  Igyál barátom! – nyújtja felém Pinakkió.

Nagyot húzok az italból. A Jack Daniel’s kellemesen égeti a torkom. Átadom Ginának, aki szintén iszik egy slukkot. Így megy körbe a flaska. Mikor Szexpírre kerül a sor, megjegyzi:

-  Most, hogy ezt iszom, mintha itt lenne a Paradicsom…

Pinakkió megkínálja a dokit. Az feladva tiltakozását, nagyot kortyol.

-  Szóval, hol is tartottam? Hehe. Azon gondolkozom, hogy veszek egy motort magamnak. Nem tudnának tanácsot adni, hogy…

Nem hallom tovább szavait. Ginával szemezünk. Fénylő tekintete mindent elhomályosít körülötte.

-  Akkor miben maradunk, te szamár szamuráj? – kérdezi.

-  Majd megjósolod nekem a jövőt, te vajákos cigánylány…

Szentbékkálla, 2005. február

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.