BOR-BÁLA-KORCS-MÁJA

Színmű két felvonásban
Írta: Somogyi Ottó

Szereplők:

Borbála, kocsmáros asszony
Panni, a lánya
Gedeon, Borbála férje

Pali, a költőlelkű álmodozó
Ödön, Pali apja
Benedek, önjelölt filozófus
Bella, a festőművésznő
Gusztáv, az énekes
Lenke néni
Sanyi bácsi, a férje
Márton
Samu, Márton ivócimborája
Pityu, a dadogós

Ubul

Emma

Olga, a postáskisasszony

Szín: Kocsma belülről, kintről girbegurba betűkkel felírva: „ BOR-BÁLA-KORCS-MÁJA”, balról magas söntés - bárpult – két székkel, asztalok, székek, falon dekoráció, feliratok, pld. „hitel nincs!”, Árjegyzék” stb.

I. Az egyik sarokban az asztalnál ül a két öreg; Lenke néni és Sanyi bácsi. A pult mögött Borbála a poharakat törölgeti, Panni az asztalokat rendezi. Benedek egyedül sakkozik. Minden lépés után átül a vele szemben levő székre. Bella egy asztalnál rajzol elmélyülten. Egy asztalnál két cimbora; Márton és Samu poharazgat, egy másiknál Pityu és Ubul. Ubul előtt rengeteg fröccsös pohár. Minden mondata után iszik egyet. Belép Olga, a postáskisasszony.)

Ubul:
- Óh Emma!

Olga:
- Jó napot a hölgyeknek, meg az uraknak, üdv Ubul!
Maga még mindig az Emmácskáért búsul?

Borbála:
- Magába is jó nagyot… már alig vártam Olga,
Mi újságot hozott nekünk azon kívül, hogy még mindig zúg a Volga?

Olga:
- Tessék, itt az újság, olvassák a jó híreket benne!

(Benedek lenyúlja az újságot, lapozgatja.)

Borbála:
- Nem mintha a sok unalmas reklám olvasmányos lenne…

Benedek:
- Közte a szokványos hírek; egy újabb politikus,
ki hirdeti az igét, mint az álszent pap, nekünk azt mondja: Ti kuss!

Egyik demagóg skandalummal bélelt tag sem túl szimpatikus.

Borbála:
- Miközben elrévült lelkünkbe tapos,
minden szava hazug, lapos…

Bella:
- Most hallom először, hogy valamiben egyetértenek,
de mivel ehhez a témához kellőképpen nem értenek,
azt javaslom; rekesszük be, mielőtt elkezdenénk.
Olga úgyis mindig csak jó hírekkel jön felénk.

Benedek:
- Strucc dugja fejét a homokba,
de nem bánom, ne merüljünk mélyen e mocsokba.

Van még itt gyilkosság, rablás, csalás, születés és halál,

Bella:
- Látja, ez jó Benedek; ki-ki a szája ízének megfelelőt talál!

Borbála:
- Olga, levelet nem hozott nekem, kérem?

Olga:
- Azt majd délután, most sietek, hátha önmagam utolérem…

(Olga elmegy.)

Samu:
- Mitévők legyünk Márton?

Ezt a csóróságot nem komálom!

Márton:
- Biz’ a! Gazdagnak lenni távoli álom,
sajna’, én már az aprópénzt sem találom!

Samu:
- Az egy dolog, hogy nem telik, ruhára, ételre,
de lassan nemet mondhatunk az alkohol vételre!

Könnyű annak, ki harácsolással alkot!

A becsületes ember talán raboljon bankot?

Márton:
- Bankot? Hahh…ez az, hallom az isteni hangot…                

Pityu:
- Hukk! Kééé-kéé-kéérekk egy…

Ubul:
- Óh Emma!

Borbála:
- Mi kéne, ha vóna?! Manapság már senki sem tudja, mit akar,

A sok locsi-fecsi beszéd csak ürességet takar…
No Benedek, maga is aztán fura egy ember.

Benedek:
- Borbála drága, inkább legyek furcsa figura, mint zsörtölődős némber.

Különben meg; árulja el; miért vagyok magának különleges alak?
Borbála:
- Össze ne dőljetek kocsmafalak!
Eddig úgy tudtam, a sakk páros játék.
Benedek:
- No, mielőtt berosálnék…

Borbála:
- Nono Benedek, a mellékhelyiség odakint van, csak semmi perverzió!

Benedek:
- Úgy vélem, az ön látásmódja eléggé speci…fikálós verzió…

És én még azt terveztem, hogy itt fogok játszani szimultánt!

Borbála:
- Tudom én, hogy szimuláns maga az élettel, hiába tanult, tán
majd azt képzeli, hogy beveszem a rögtönzött meséit!
Benedek:
- Vegyen be, amit jónak lát, ha azzal jobbnak látja esélyit
arra, hogy vidámabban töltse mogorva estéit...

Borbála:
- Maga egy igazi köpönyegforgató; egyszer balra ül, aztán meg jobbra.

A szélforgástól függően, akár egy alattomos kobra…

Benedek:
- Nana Borbála! Engem csak a lépéskényszer mozgat,
Ne politizáljunk kérem! E fránya kórság ránk csak rontást hozhat!

Bella:
- Az én perspektívám szerint sem a hovatartozás oldalairól szól a játék,
nem bal, vagy jobb, csak fekete, vagy fehér, nincsen más tét…

Benedek:
- Bellácska mindig tudtam, hogy maga egy színes egyéniség,
festőpennája akár vörösben, vagy akár narancsban is ég…

Borbála:
- Hiába szövetkeznek minduntalan össze ellenem;
szép szót e hitvány világról hiábavalóság lenne ellenem…

Benedek:
- Mellbevágó valóság; e magyar közéleti jóság; kell-e nem?

Ubul:
- Óh Emma!

Márton:
- Hmm. Ejha! No, ide figyelj Samu!
Amit most mondok, az nem lesz kamu!

Megcsináljuk a tutit, az eszemnek adj ezért hálát!

Samu:
- Mi lesz hamu? Ultizni sem tudok… Megint ingyen dobjuk össze a szénából
azt a nyolc bálát?
Márton:
- Psszt süket, jól figyelj; kiraboljuk a kocsmárosné asszonyt, a Borbálát.

Láttad már, esténként mennyi zsozsót számol?

Samu:
- Nem vagyok én zenész, mit tudom én, hogy bé-moll, vagy á-moll…
Különben meg; ki az a Kozsó, vagy ki, aki rámol…

Márton:
- Pszt! Halkabban te, rablásról beszélek neked,
fene azt a süketformájú fejed!

Samu:
- Raboljunk? Hisz az első pillanatban felismernének!

Márton:
- Majd beöltözünk álruhába, mondjuk öreg néninek.            

Samu:
- Béninek? Nem bánom, nekem már mindegy. Te meg leszel Frédi. Írd össze,
aztán add ide a listát.

Márton:

- Ez most tényleg ilyen hülye, vagy megjátssza az együgyű idealistát?
Legfeljebb még húzunk a fejünkre harisnyát…

Samu:
- Tarisznyát?

Márton:
- Te süket, harisnyát, nem tarisznyát, hogy eltakarjuk a fejed, azt a rusnyát!

És nem Frédi-Bénik leszünk, hanem öreg nénék!

Samu:
- Jó, de őzike remélem nem lesz, mert attól még félnék!

Márton:
- Lüke vagy Samu! Gyere, menjünk előkészíteni e tervet.

Samu:
- Jól van, bár nem tudom, hogy alakíthatnánk még e termet…

Ubul:
- Óh Emma!

(Márton legyint, kitereli Samut, elmennek.)

Pityu:
- Hukk! Kéééé-ké-kéééé-rek egy…

Borbála:
- Berekedj már Pityu! Annyit beszélsz egész este,
hogy lúdbőrözik tőled az ember teste…

Benedek:
- Megszólal a liba: Gá-gá-gá!
Piyuka, menjünk világgá-gá-gá!

Bella:
- Benedek, maga többnyire sértően cinikus!           

Ez a szkeptikusan gúnyos viselkedése egészen tipikus.

Benedek:
- Na ja, Bellácska, elvégre mozigépész vagyok, nem patikus.
Én kérem; vetítek, nem aprólékosan méricskélek…

Borbála:
- Igen Benedek, vetít nekünk egyfolytában, de attól félek,
nagyobb a maga mozivászna,
mint egy hétárbocos vitorlavászna…

Benedek:

- Kinek csípős nyelve paprikából készült,

annak felvágott hegyén zöldség ész ült…

Ubul:

- Óh Emma!

Borbála:

- Persze. Unalmas már Ubul ez ma. Emma? E meg hónap.

Bár nem vagyok elrontója semmi jónak.

Bella:

- Ne bántsa Borbála, maga nem tudja, milyen a reménytelen szerelem.

Borbála:

- Pont én ne tudnám? Az maga a veszedelem!

Bella:

- Ubikánk elérhetetlen vágya tárgya oly utópisztikus, mint a kölnitől illatozó trágya…

Benedek:

- Azért Ubulnak is lehet álma!

Borbála:

- Mint az oázisban hűst adó pálma, legalább olyan távoli vágy neki az Emmácska…

Benedek:

- Pedig ő is csak egy nő, ki kissé csacskácska…

Bella:

- Ím; hangot kapott a férfisovinizmus,

beindult a csökött lelki nudizmus…

Benedek:

- Pőrén szép az élet, a szabad szavú férfinak meg nyista,

végem van, ha megszólal egy szemellenzős feminista…
                        

(Nagyon lassan nyílik az ajtó, csoszogva, hörögve besántikál Gedeon, egy székhez vonszolja magát, leül. Alig kap levegőt. Többször próbál megszólalni, de alig jön ki hang a torkán.)

Borbála:
- Gedeon, már megint mi ütött magába? Talán újra fáj a falába?
Íme, egy újabb szín mutáns, ki évek óta egyfolytában szimuláns.

Benedek, ezzel aztán szimultánozhat!

Benedek:
- Khm…khm, e dzsungelben egy nyelvzseni sok mindent kihámozhat…

Borbála drága, szerényen megjegyzem, a sakkban a szimultán annyi,
mintha egy örömlánynak kellene egyszerre fél tucat urat fogadni…

Borbála:
- Ne nézzen engem olyan butának Benedek,
megjegyzem, maga sem egy Elek, én meg csak attól szenvedek,
ha maga akár tíz táblán kamatyolna egyszerre nálam,
akkor is simán felkophatna fogyasztásától az állam!

Benedek:
- Már megint politizál. Hogy jön ide a magyar állam?
Borbála:
- Hihi, nagyon vicces. Ha magán múlik, úgy tönkremegyek, hogy na!
Ha szimultánozna is; napi egy kisfröccsnél több akkor sem fogyna!
Maga kérem, idejár ingyen aktív társadalmi életet élni!
Benedek:
- Hohó kérem! Itt van a Borbála szónoklat él…ni!                         
Ne akarjon rólam drága, túl korán ítélni,
a vendéget is vonzza e karakter, nem kell félni!

Ubul:
- Óh, Emma!

Gedeon:
- Vizet…vizet…a gyógyszerem…
Borbála:
- Ki fizet? A vén perverz! Még hogy az óvszere!
Életében akkor használt olyant utoljára,
amikor gyerekkorában a tehén tögyire húzott gumit rája.
Az apja hiába tanította fejni a tehenet,
a tejen kívül más nem ragadt rá, meglehet
a férfiúi cselekedet sarát később sem állta,
csak levegőre tellett, lufinak használta…

Panni:
- Anya! Hogy lehetsz papuskával ilyen kegyetlen?
Nem látod, milyen rosszul van édesapám, az egyetlen?
Papuska, itt van a víz és a tabletta…
Nézzétek, majdnem hab lett a  
szája szélén a rátörő rosszulléttől,
nem érzi jól magát szegény már reggel héttől…

(Az öreg elszenderedik a széken…)

Bella:
- Mi ez, talán epilepszia, vagy meghűlés?

Borbála:
- Haha, epe lep; szia! Nem, ez már a végelgyengülés.
Idestova tíz éve, hogy az öreg mindennap haldoklik…
Kivizsgálták, mégsem találtak semmit a dokik.

Benedek:
- Akkor is lehetne Borbála kicsit megértőbb vele!
Borbála:
- Persze, tenné tisztába maga, mikor renyhül a bele!

Bella:
- A maga ura, a maga baja!
Borbála:
- Ura? Ne mondjon nekem ilyent, no hallja!
Ez már a két kezinek sem ura, pedig ha látnák néha, hogy remeg!
Mégis ott jár, ahol nem kell, kósza utakon tekereg!

(Közben Bella is odamegy Gedeonhoz, lehajol hallgatja az öreg lélegzését, miközben annak a keze ösztönösen Bellát tapogatná, hirtelen felhorkan, Borbála ráüt a kezére, Bella ijedten elugrik. Gedeon tovább hortyog.)

Borbála:
- Mondom én; olyan ez, mint agyarát vesztett vadkan,
szellenteni is csak sunyin tud, halkan…

Panni:
- Na de anya! Már hat az orvosság, elnyugszik talán.
Borbála:
- Ki tudja? Tán öröklétre szenderül a kocsma asztalán…

Hogy rosszul ne lenne, nap anélkül nem múl el,
de túlél ez minket, mielőtt elmurdel!                        

(Távoli énekszó hallatszik egyre közelebbről…)

Bella:
- Ha jól hallom, ez a Gusztáv!

Borbála:
- Na ja, és kissé megint frusztrált…

(Gusztáv érkezik vidáman énekelve)

Gusztáv:
- „Kicsit szomorkás a hangulatom máma…”

Borbála:
- Szomorkás magának ám a…bolondozó tudománya!

Gusztáv:
- No de Borbála drága, ne legyen má’ mindig oly kevély,
ne feledje a mondást: Jó kedélyért még jobbat remélj!

Borbála:
- Ahh… Gusztáv, maga javíthatatlan!

Bella:
- Kinek kiszáradt torka szomjazó katlan!

Gusztáv:
- Mily istennő hangja szólott?

Borbála:
- Az igazság hangja szólt ott…Az élet rideg valósága nem gazság…

Gusztáv:
- Borban és nőben rejtezik a kettős igazság!

Borbála, osszon nekem még ép észt!

Borbála:
- Tehát rendel egy hosszúlépést…

Pityu:
- Hukk! Ééééén iiiis ké-ké-kér…

Benedek:
- Míg kér a nép, adjatok neki! Sakk! Miután megléptem e firnyákos lépést.

Borbála:
- Nézzék csak a levitézlett mozigépészt,
hát ki látott már olyant, hogy valaki önmagával sakkozik?

Benedek:
- Még mindig jobb, mint ki másokkal hadakozik, vagy épp unatkozik.
Mennyit palléroztam, edzettem már elmémet,
mígnem egyszer egy ragyogó eszű felnémet
megtanított a lét egyszerű, de legnagyobb értelmére:
legjobban az egyedüllét öröme és játéka hat az ép elmére!

Bella:
- És mondja Benedek, maga mindent egyedül csinál?

Benedek:
- Bellácska, az élet értelme mindent tálcán kínál.

(Közben elvesz egy fröccsel telt poharat Panni tálcájáról.)

Ubul:
- Óh Emma!

Panni:
- És mi van a szenvedélyes szerelem mindent elsöprő viharával?

Benedek:
- Azt meghagyom másnak, ki hogy cselekszik, a mód rávall.

Borbála:
- Elég a sok szóból, az érzelmeket szellőztessük csak módjával…

Panni:
- Kezeljünk mindenkit a szívtelenség kódjával?

Borbála:
- Ej Panni lányom, mi ütött hirtelen beléd?
Milyen szerelmes szólamok futnak ma eléd?           
Panni:
- Anyám, a te lelked örökké gomolyfelhő borítja,
szíved kapuja szorosra zárva, semmi nem nyitja.

Benedek:
- Tényleg. Már akartam volt kérdezni; Borbála, magának mi a titka?
Borbála:
- Elég a fecsegésből, az én szabadidőm, mint a fehér holló…ritka.

Gusztáv:
- Aztán vigyázzon, ha néha magára tör, nehogy kivájja a szemét.

Borbála:
- Ahh! Hazamegyek takarítani, szorgos kezem kívánja a szemét.
Panni, itt hagyom rád a kocsmát, ügyelj mindenre,
figyelj a rendre, de kiváltképp a gyalázatos férfinemre.

Minden férfi, mihelyt női szoknyának meghallja neszét,
egyből lába közé csúszva érzi feltámadni eszét!

(Borbála kiviharzik.)

Gusztáv:
- Hah, hogy lehet ily parádés küllemben ily kevély belső?
Bella:
- Pedig igaza van, hogy a férfi gondolatában mi az első!

(Gusztáv odalép Gedeon mellé, kiereszti a hangját.)

- „Gedeon bácsi a nők bálványa…”

(Mindenki döbbenten ránéz, abbahagyja az éneklést, majd zavartan Bella felé fordul.)

Gusztáv:
- Bellácska, olyan jól áll kezében az állványa!

Benedek:
- Szerintem más jobban állna Bellácska kezében…
Mondjuk egy izmos férfitest, mely gránitosan csillog, mint az ében…

Bella:
- Ilyen provokációnak nem engedek!
Kikérem magamnak Benedek!

Ubul:
- Óh Emma!
Pityu:
- Hukk! Éééén is kééé-ké-ké-rek…                                                    
Gusztáv:
- Bocsánat Bellácska, valamit kérek: Megengedi, hogy megtekintsem e művészi rajzot?

Bella:
- Mára elég volt magukból! Most nekem udvarol, az előbb még másnál rajzott!                         
(Bella összecsapja mappáját, kimegy. Gusztáv felhajtja fröccsét, majd dalolva ő is elmegy.
- „Odavagyok magáért, szép fekete hajáért…”)           

Panni:
- Hogy maguk miket össze nem beszélnek!

Benedek:
- No igen, de minek, vagy kinek? Szavaink szállnak a szélnek…
Sanyi bácsi:
- Khm. Lenkém galambom, szabad?

(Könyörgően néz Lenke nénire.)
Itt ülünk már vagy két órája, türelmem apad…
túl sok itt a szemrevaló nő,
a szomjúságom meg egyre csak nő…
Úgy fáj a derekam a tegnapi meggyszedéstől,
vénember fejjel sem menekültem meg a munkaszenvedéstől…
Édes Pannuska, ha már megértem ezt a szépember kort,
hoznál nekem egy pohár jófajta bort?
Lenke néni:
- Csak semmi dőzsölés Sanyi,
ha nem jól viseled magad, neked annyi…
(Felemeli a kezét Sanyi bácsira fenyegetően.)

Sanyi bácsi:
- Nem csak kapni köll, néha adni
is! Adjuk meg, ami a testnek és léleknek köll,
sivatagira száradt gyomrom lassan megöl…
Lenke néni:
- Persze! Aztán majd nem győzök szembeszegülni a feltámadó árral!
Na jól van Pannuska, most az egyszer hozhatsz két pohárral…

Pityu:
- Neee-ke-kekem is!

Benedek:
- Óh istenem, vajon boldog, ki nem hisz?

Pityu:
- Kééé-ké-ké…

Benedek:
- Persze, nekem is ké-ké-kéne valami. Sakk-matt! Sanyi bácsit, Lenke nénit mindennap hallgatom,
mindig ugyanaz a műsor, az öreg félve szól, mire az öreglány robban, mint az atom, kezében a hatalom!
Aztán itt van a da-da-dadogó Pityuka,
ki megint felettébb különc egy figura.
Ubulról pedig inkább egy szót sem ejtek,
az Emma mánia helyett egy újabb játszmát lejtek.

Jöjjön egy újabb parti, hol inkább franciázok egyet,
inkább e gyors testmozgás, minthogy szedjek - mondjuk meggyet!

Sanyi bácsi:
- Lenkém galambom, te nem akarsz franciázni?
Nem kellene nagyon túl cifrázni…

Lenke néni:
- Elég lenne csak rázni, rázni, mi? Nyelviskolában érzed magad?
Hol még a kulcslyuk is a saját nedvedtől ragad?
Vén perverz, kéjenc!
Megütött tán’ a guta, te kan disznó bérenc?

Sanyi bácsi:

- Felejtsd el Lenkém, én már úgyis rég elfelejtettem milyen érzés…

Ahogy te is, hogy milyen dolog a havi vérzés…
Mindenesetre ez a borocska… hmm, nagyon sirály!

Benedek:
- Királynő elöl menekül a király…

Lenke néni:
- Sirály? Beszéljünk szépen magyarul. Adok én neked franciát! Hol tanultál így beszélni?
A fejedből kisepert már mindent a szél, mi?

(Közben Panni kiviszi az öregeknek a bort, majd bemegy a pult mögé, nekiáll egy banánt meghámozni, majd érzékien megenni, aztán hirtelen ijedten lebújik, mikor belép a kocsmába Pali, aki álmodozón néz körbe, majd szavalni kezd, lassan a pult mögötti székre ül, mint aki nem is tudja, hol van.)

Pali:
- Ezer óceán fátyla mögül integetsz felém,
törött szárnyú madaram, repülj, repülj elém!
Hagyd, hadd lobogjon szerelmünk parazsán a remény,
szerencsejátékomban légy te a főnyeremény!

Benedek:
- Erről jut eszembe; vajon Olga hozott nekem lottót?

Lenke néni:
- Kuss legyen! Hagyja már kibontakozni a romantikus szerelem ontót!

(Pali deréktól felfelé látszik, arcán mindenféle túlvilági kifejezéssel.)

Sanyi bácsi:
- Ez a Pali nem változik, mindig a fellegekben jár!

Lenke néni:
- Még egy szó, és téged meg az ördög a pokolban vár!

Pali:
- Ne engedj utat hűtlen gondolat vándorának,
ints most búcsút a kétely gyülekvő táborának!
Várni foglak, ha kell, több emberöltőn keresztül!
Hiszek benned! Kétségemre a remény ráfeszül!

(Panni tele szájjal lassan feláll Palival szemben a pult mögött. Szerelmesen néznek egymásra. Belép Borbála, döbbenten nézi a fiatalokat.)

Benedek:
- Ahogy Victor Hugo mondta volt,
ki sajnos már nem élő, inkább holt:

„A szerelem buzgó megfeledkezés mindenről, ami rajta kívül van.”

Borbála:
- Az én fejem meg e látványtól magán kívül van!

Egy pillanatra teszem ki lábam a házból,

A lányom már ki se látszik a szerelmes márcból!

És pont ezt a Pali gyereket szemelte ki a rózsám,
kinél nagyobb szégyent senki emberfia sem hoz rám!

Panni! Pali! Mit műveltek ti ottan,
oly testközelben állva megátalkodottan?!

(A fiatalok szétrebbennek. Palinak le van húzva a slicce.)

Pali:
- Bocsánat, én csak apámat kerestem,
az csupa véletlen, hogy ide a pult mögé beestem!

Borbála:
- Véletlen mi? Mit keresne itt az apád, Ödön?

Nem zavar, hogy a huzat táncot jár alant a töködön?

(Pali zavartan felhúzza sliccét. Ekkor belép az apja, Ödön.)

Ödön:
- Jó napot mindenkinek!

Borbála:

- Eddig megvolt nélküled is kinek-kinek!

Pityu:

- Kééé-kééé…

Benedek:

- Tudjuk Pityu, az ég kék…

Borbála:

- Ehh! Mi a frászkarikát keresel te itt Ödön?

Ödön:

- Borbála, nem látsz át a haragvó ködön,

Hosszú évek óta a gyűlölet éltet téged,

beárnyékolja régi szépséges fényed!

Békülni jöttem, nem haragot szítani,

Neked a szeretetet már újra kell tanítani!

Borbála:
- Nem tudom, mire fel ez az álságos szónoklat,
mi vértez fel arra, hogy hangod engem így kioktat?

Menjetek ki a kocsmámból a fiaddal együtt,
kinek az esze eltávozott, mielőtt meggyűtt!

Akkor lássalak benneteket, mikor a hátam közepét!

Ödön:
- Hát jó, gyere Pali, elmegyünk, te meg csak nyeld az epét,

Keserítsd meg az életed, s mindazokét, kik szeretnek,
előbb-utóbb álarcod mögé látnak, s majd megvetnek!

(Pali és apja Ödön, elmennek. Panni zokogva Benedek vállára borul.)

Benedek:
- Milyen szívtelen egy asszony maga,
bezzeg ennek a szép leánynak csupa szívből van az agya!

(Benedek bizonytalanul ráteszi kezét Panni hátsójára.)

Lenke néni:
- Huncut mán’ ez is, vagy régen járt biológiaórára,
Hun keresi az eszét? Öreg, húzz már a kezire jól rája!

Sanyi bácsi:

- Dehogy bántom én! Az én szememnek is legelő e táj,

szó, mi szó, formás e pompás hátsófertály!

Lenke néni:

- Vén kujon! Ezen ne múljon; megkapod a magadét otthon!

Sanyi bácsi:

- Nem térkép e táj, alföldi báj! Akkor inkább az elfekvő otthon!           

Pityu:
- Hukk! Ké-ké-kérr…

Borbála:
- Kuss legyen! Dologra fel, mindenki tegye a dolgát,

Panni ne bőgjél, eredj, keresd meg a postás Olgát,

Két szigorú asszonyság jön ellenőrizni a kocsmát.         

Hiányzik egy fontos számla még, azt várom.

Aztán, ha megjöttél, takaríts, már olyan ez a hely, mint csata után a várrom.

 (Panni sírva kirohan.)

Benedek:
- Én is megyek, ma játszmát nyert a sötét,

Ki-ki fogyassza békével borát-sörét…
Előbb fejtenék meg ősi, egyiptomi hieroglifákat,
mintsem tovább hallgassam e sztereotípiákat!

Borbála:
- Menjen csak Benedek, legyen hős, mentse meg a fákat!
Megyek én is, kinézek, merre ment ez a leány,
mióta ez a Pali környékezi, eszét vette, olyan trehány…

(Benedek után Borbála is elmegy.)

Lenke néni:
- Eleget züllöttél mára öreg,
irány haza, mielőtt szimeringes lesz a löveg.

Sanyi bácsi:
- Fehér ing van rajtam, nem „szimer”,
ez az asszony is megmókált már, azt hiszi mer
nem feleselek úton-útfélen,
csak gyávaságban járok az élen…

Lenke néni:
- Mit morogsz öreg a bajszod alatt?

Sanyi bácsi:
- Semmi-semmi Lenkém galambom, máris mehetünk, egy pillanat…

(Lenke néni, Sanyi bácsi kicsoszognak, Panni berohan, Pali berohan mögötte, a lány elé térdel.)

Pali:
- Talán túl tétova mozdulatod,
ahogyan kezeden lendül felém,
 ujjbegyeiddel bőröm kutatod;
libabőrben futkos-e a remény?

 Szótlan hűs meredten várakozva
delejezlek mélyülő szememmel,
zsenge hús lelkedre vágyakozva;
játszhatunk-e még a szerelemmel?

Ne simogass; marj mélyebben belém!
Szagass csak, tépj fel körmöddel bátran,
így hasíts le szívemig könnyedén;
tán' emberöltőt e percre vártam?

Igen! Remény-szerelemmel vártam,
hogy felizzón vöröslő szenvedély,
lemeztelenítve tested jártam,
amíg végre megleltem kedved; én!

Panni:
-  Ez gyönyörű volt Palika, egészen belépirultam!
Pali:
- Óh szerelmem, miért gyűlöl így anyád, mi titkot rejt a múltam?
Panni:
- Majd kifaggatom, de most menj, siess!
anyám bármelyik percben jöhet, állandóan kiles!
Te is kérdezd a meg múltról apádat,
hátha ő tudja, mitől e kevély bánat.

(Palit kituszkolja)

Panni:
- Vajon miért oly kemény jó anyám szívének burka,
a titok tényleg a múltban rejtőzik, mely a jelent felülmúlja?
Pityu:
- Ó-ó-ó!
Ubul:
- Óh Emma!

(Panni kimegy, vége az első felvonásnak, függöny.)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.