- Hiába minden,
- mondta eltökélten
a tücsök,
- én többet nektek
nem hegedülök.
Húztam én már
annyi kvótát,
szomorú és vidám
nótát,
hogy hegedűm húrja
a sok dalt már nagyon unja.
Cserébe mit kaptam?
Ettem, mit loptam.
A sok nótáért a fizetség
pénz helyett ínség.
Ti mulattok állandóan,
dúskáltok minden jóban,
én meg nézem,
arcomra kiül a
szégyen,
koplalás
a fizetségem.

Az állatok csak álltak és néztek.
Egymáshoz néma szavakat intéztek.
Ki gondolta volna,
hogy a kis tücsök sztrájkolna?
Mi lesz most a hétvégi bálon,
hogy a sok pata táncot járjon?
Előlép a sorból a nagy medve,
neki van mindig a legnagyobb kedve.
Jön elő nagy sebbel-lobbal,
mancsával üt, mint egy dobbal:
- Bár szép hangszer a hegedű,
dallama üdítő nedű,
s jó fej ez a tücsök,
de én most a fejére ütök.

S ezzel bumm, a medvetalp
lesújtott, s a tücsök kihalt.
S ezentúl az állatok táncát
medvetalpak diktálták.

Szentbékkálla, 2004. április

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.