Végre érzem langymeleged szelét,
egy csipetnyit adtál ma lényedből,
csillantva tavalyi emlékedből.
Óh Március! Add fényed több jelét!

Sötéten nézek fagyott lékedből,
szoknom kell még a rianó zenét,
s ahogy a tél még rám veti szemét!
Óh Március! Adj még, még ékedből!

Sok-sok zöldet, illatos virágot,
Selymes kis rétet, bimbózó rügyet,
Ne hagyj már a télnek több türelmet!

Megváltjuk mi is így e világot!
Megnyerjük hidd, a legszentebb ügyet;
a leggyönyörűbb csodás szerelmet!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.