Még tejfeles ködben foszlik a hajnal merengő peremén,
S vágyálmaim foltos emlékeit meredőn merem én,
Szárnyaló tüzektől felhevült az epedő apáca,
Kúszva lebeg fölém, vadul tárul lepedő csapása,
Gonoszul arcomra loccsantja forró kéjnedvű báját,
Felém tereli lidérctollú, éhes, rémszemű nyáját,
Sátáni kanca kacaja, sorsűző lelke lődörög,
Míg testemen csókra várón szomjúzó kelyhe könyörög,
Duzzadó keblek síkosan hamvas magvas halmán csúszom,
Háborgó tengerben e két gránit, avas almán úszom,
Menekülnék, menekülnék, de messzi még a szárazföld,
Üzekedő szukahad combok préselnek. Ó! Támassz föl!
Istenem hallgasd meg remegő imám tébolyult hangját,
Ne engedd, hogy e démon földre szórja nyomorult magját!
Tárdd ki kapuját az Ő országának, mit nagyon kíván,
Legyen neki örök Paradicsom a víg Nakonszipán!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.