A fák lombjukkal befonták arcát. Olyan mozdulatlanul állt a tisztás szélén, mint aki végleg beleolvadni készül a környezetbe. A szinte tetszhalott állapotban, gondolkodó éne - auráján kívül lebegett a térben. Az erdő sűrűjén áttetsző, opálos sugarak melengették. Lassan bealkonyodott - talán órák is elteltek -, mikor hirtelen tudatára ébredt, hogy ott van. Nem érzett semmit, csak egy lágy szellő simogatását bőrén... ahogy ő szokta finom ujjaival becézgetni...
Enyhe bizsergés kezdett szétáradni ágyékában, mikor neszező mozgásra rezzent össze. Kinyitotta szemét. Alig pár méterre egy őz állt felszegett fejjel. Összeakadt tekintetük. A nagy, gesztenyebarna szem, mint egy valószínűtlenül szürrealista látomás, olyan ismerősen tükröződött. Öntudatlanul felé nyújtotta kezét, mire a megriadt állat oldalra szökkelve eltűnt a buja növényzetben. Talán álmodta ezt is? És egyáltalán; hogy került ide? Megrázta magát, körbefordult. Színpompás festői szépség vette körül. Dús lombú tölgyek, cserek övezték. Hajdani erdőket idézve idős tanúfák magasodtak fölé. Minden nyugtatóan hatott.
Természetesnek.

Olyan megbékélt érzés kerítette hatalmába, amit eddig hiába keresett. Tudta, hogy máskor is vissza fog ide jönni. Újra eljön, ha megint olyan erővel tör fel egy fájó emlékfoszlány marcangolása, hogy késztetést érez minden utca, sarok és tér lerombolására a városban, ahol korábban együtt sétált vele. Azóta gyűlölte a várost. Minden szegletét utálta, mert mindenhol őt látta. A kedvenc pad a parkban skandálón suttogta felé őrzött szavait. Elköltözött másik albérletbe, de nélkülözhetetlen tárgyai vele jöttek, és tovább viselték a másik keze nyomának érintését. Hiába mosta új mosószerrel az ágyneműt, minden éjjel érezte bőrének pézsmaillatát. Álmaiban újra, meg újra vele szeretkezett. Érzéki vágyának öntudatlan hulláma hajnalra az áttizzadt lepedőre száradva várta az ébredés gonosz pillanatát.

Hónapok óta először elmosolyodott. Kicsit kezdett bízni a jövőben. Már tudta, hogy van egy titkos menedékhelye, ami csak az övé, ahová bármikor elmenekülhet, amíg az idő jótékony múlása nem enyhíti fájdalmát. Határozott léptekkel indult hazafelé. Aznap este nem vett be altatót. Éjjel az erdővel álmodott. Mintha a paradicsomban lett volna. Mikor reggel kipihenten felült az ágyban, elővette a Xanaxos dobozt az éjjeliszekrény fiókjából. A spalettán beszűrődő napsugarak csíkokban vetődtek kezére. Fekete-fehér, igen-nem. Rövid tépelődés után megcélozta a gyógyszerrel a hálószoba túlsó sarkában álló szemetes kosarat. Talált.
Talán túl van a nehezén...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.