Unottan zötyögött a személyvonat. Koszos ablakon suhant egy akácos, majd végtelen zöld mező. Három lovas ügetett a szügyig érő fűben. Az üveg egyik foltjára fókuszálva nézte az elsuhanó tájat, majd azzal játszott, hogy kinézett egy pontot valahol, és addig követte, amíg a vonatablakba nem szaladt szeme.
- Tamás! Kósza Tamás! - a hangok, mintha egy másik bolygóról jöttek volna a messzi űrön át. - Hahó, itt vagy? -, hallatszott újra. Megrázta fejét, lassan félretűrte rakoncátlan fürtjeit, majd felnézett a lány melléig. Mély dekoltázsban két gömbölyű gránitalma halma mosolygott. "Halihó! Gyere simogass, kényeztess minket!" Pillantásával éppen lejjebb készült kúszni, be a vékony pamutpóló feszesen takaró melegségébe, mikor újra rászóltak:
- Tamás, nézz már rám!
Gabi babaarcán kétkedő volt a nevetés. Jéghideg, azúrkék szempár próbálta foglyul ejteni. Színészien görbült fel dús ajka. Fáradt lepkék suhantak fitos pofiján. Mintha a szőke, göndör haj tartotta volna a vállán a gyönyörű fejet. Olyan szép, hogy szinte nem érdemes lerajzolni. Azért majd lehet, hogy készít egy grafitvázlatot az arcáról. Vagy inkább... Önkéntelenül újra visszaszállt tekintete. Peckes bimbók türelmetlenkedtek. Rajzoló bal keze önálló vándorútra indult - elvégre vándortáborba mennek -, míg egy tenyér nem csattant bóklászó ujjait félresodorva a célállomástól.
- Mondd, te normális vagy? Tamás, komolyan mondom, képtelenség rajtad kigazodni... (hohó, Eszter nevetése három üléssel arrébb milyen kis szívhez ütően hívigat.) ...csak ülsz, és bámulsz kifelé az ablakon, úgy merengsz, mint aki nem százas, aztán meg hírtelen elkezdesz taperászni?
- Ne haragudj, kicsit elkalandoztam.

Eszter lángvörös haja repkedett a rávetülő fényben. Lényéből a vidámság átsugárzott a körülötte ülőkre. Ráfonódott a meleg barna szemek ölelése. Érezte, ahogy bekerül szinte látható aurájába. Az osztály zsongása, a vonatkerekek ütemes kattogása beleveszett Eszter kacajába.
- Elkalandoztál? Hová? És kivel szemezel te, amíg mi beszélünk?

Válasz helyett felállt, és odasétált Eszterhez. Mögötte Gabi elképedve nézett utána. Bennrekedt a szó a döbbenettől.
Mit képzel ez a Tamás, hogy csak úgy lelép mellőlem? Ekkora hülyét, mint én! Elcsábítottam ezt a fiút, most meg visszamegy ehhez a szeplős, lapos mellű csúfsághoz. Rajtam fog röhögni az egész osztály!
Az önsajnálattól megjelent egy könnycsepp a szemében. Az ablak felé kapta tekintetét, hogy senki se lássa a rátört gyengeség folyékony jelét. Csak nézett ki az ablakon; nem mintha látott volna valamit a változatos tájból.
A fiút nem sajnálta különösképp, csak különcsége, állandó lángban égő, vad tekintete vonzotta, amiben egyaránt dominált vidámság, és mélabús pillanat, mintha mindig keresne valamit. Olyan művészlélekforma, vagy mi. Nem igazán értette, mikor a szabadságról, meg kalandkereső utakról mesélt neki, de jó volt hallgatni. Könnycseppje hamar felszáradt.

Tamás leült Eszterrel szemben. A lány hírtelen elhallgatott, kíváncsian nézett rá. Hát te hogy kerülsz ide; ilyen hamar meguntad a szépséges bombázót?
A fiú úgy érezte, mintha csak ketten volnának.
- Szia - mondta, alig suttogva a szavakat, mintha előre félne a rideg elutasítástól.
- Szia Tomi - válaszolt Eszter. Hangját akár bíztatónak is lehetett értelmezni. - Kit keresel?
- Téged Eszter. Ne haragudj.
A lányok halkan kuncogva átültek egy másik ülésre, kettesben hagyva őket kimondott szavaikat préselgetve.
- Hát őt - bökött szeplőivel Eszter Gabi felé -, miért hagytad egyedül?
Tamás követte tekintetével. Gabinál már két barátnője ült. Lerítt róluk, hogy a vígasztaló angyalok szerepében tündökölnek. Hírtelen felharsant a háttal ülő lány hangja. Nem tűnt bánatosnak. Feri csatlakozott hozzájuk, szemmel láthatóan Gabit tűntetve ki figyelmével.
- Úgy látom, hamar vígasztalódik a barátnőd. Nem akarsz visszamenni hozzá? - kérdezte Eszter.
- Nem.
Tamás nem fűzött bővebb magyarázatot, bár tudta, hogy kellene. Szeme beszélt helyette. Vele akarta elmondani Eszternek, hogy bocs, nagy baromságot csináltam, fogadj vissza!
- Tomi, azt tudod, hogy így nem dobálódzhatsz senki érzéseivel sem, ugye?
- Igen.
- És mégis, hogy gondolod? Mit akarsz tőlem? - a lány arcán felhő suhant át.
- Téged.
Eszter mély levegővételét bennrekesztette a fiú mutató ujja, melyet szájára tett. - Pszt. Várj egy kicsit. Maradj így. Kérlek.

Tamás levette a poggyásztartóról rajzeszközeit, majd munkához látott. Nem látszott rajta, hogy zavarná a vonat rázkódása. Lágy, hosszú mozdulatokat írt bal keze a grafitceruzával.
Megszűnt körülötte minden, csak Eszter arcát látta maga előtt. Egyre szebbnek látta a lányt. Már tudta jól, hogy az ő szépsége belülről fakad. Az ő lelkét hiába kereste Gabiban. Valóban; ez a lány vörös hajával, szeplőivel, kissé kiugró pofacsontjával nem az ideális szépség megtestesítője volt, de barna szeméből áradt valami megmagyarázhatatlan kedvesség, hit a világ felé, mintha mindig azt mondaná; bízz bennem, én szeretlek.
Ez a tekintet társult most a harag bomló ízével. A fiú nyelt egy nagyot a rátörő izgalomtól. Időnként fel-felpillantott a maga elé tartott mappából, áttetszően fürkészve a lány vonásait. Elmosolyodott, mikor a másik arckifejezése lassan kezdett megváltozni.

Eszter tűnődve nézte a fiút. Már valóban nem neheztelt rá. Pedig az esti bulin, amikor otthagyta őt, és Gabit lengte körül; majd megszakadt a szíve. Az osztályban a lányok általában idősebb srácokkal akartak "járni". A korosztályukba tartozó fiúk többsége sokkal éretlenebb volt náluk. Ez alól kívételnek számított Tomi. Kisfiús megjelenése, vékony alkata dacára kevés olyan lány volt, aki nemet tudott mondani neki. Lazán öltözködött; egyszerű pólókat hordott kopott farmerrel. Hosszú haja állandóan az arcába omlott, szomorkás arca megtévesztő volt, mert egy pillantásától derű lebegett a levegőben. Ahol megjelent, egy csapásra a figyelem középpontjába került. Mindenkit vonzott ez a bohém művészlélek, tudták róla, hogy nemcsak ők tartják tehetségesnek, hanem Miki bá is, aki nemcsak rajztanár volt, hanem tagja a Képzőművészeti Alapnak is. Tamás rajzaiból készült egy rögtönzött kiállítás az iskola aulájában, amitől népszerűsége még nagyobb lett.
Emlékezett az egyik rajzára, ami a tanárok körében megbotránkozást keltett. Különösen a szöveg a kép alatt: "Ez az egész világ egy nagy halom trágyadomb, de tudod, ebben az a jó, hogy mi azért a szar tetején vagyunk."
Eszter már majdnem elmosolyodott. Tudta, hogy Tamás csapodár, úgy vagdal mások lelkébe kiszámíthatatlan viselkedésével, mint hentes a friss húsba.
Tudta, hogy semmi garancia sincs arra, hogy ne marjon újra a lelkébe azzal, hogy másnap, vagy következő héten meghódít egy újabb "Gabit", nem törödve a sebekkel, amiket hátrahagy. Mégsem tudott rá haragudni. Elbűvölten nézte, ahogy a fiú beharapja alsó ajkát, egy nyálcsepp jelent meg szája szegletében, amit nagy kedve lett volna lenyalni.
Eszter kíváncsian pillantott a rajztáblára, de nem látott rá. A fiú újra félretűrte haját füle mögé, elmélyülten merengve készülő alkotásán.
Mi a titkod, Tomi? Szinte gyermeki ártatlanságod keveredik a kamaszból férfivá érni készült lénnyel. Igen, olyan gyermeki ez a fiú. Mint egy aranyos kisfiú, akit annak ellenére imád az ember, hogy a legnagyobb rosszcsont a környéken. Kósza gondolatod szegecseli szívem.

Tamás ekkor felnézett, kicsit eltartotta magától a mappát, majd elégedett mosollyal felé fordította. Eszter meglepődve nézett az elkészült rajzra. Szóra nyitotta száját, aztán inkább csendben maradt. Szavak helyett rajzával megbocsátást nyert, ha akarna, sem tudna tiltakozni ellene. Viszonozta a fiú gyengéd csókját, hagyta, hogy magához húzza, átölelje. Lenézett a viseltes műbőr ülésen heverő képre. Győzött a fiú.

A rajz lehetett volna akár egy negédesnek ható karikatúra is. Egy királylány állt középen gyönyörű ruhában. Honnét tudta az álmaimat? Előtte egy királyfi térdelt, arcát takarta a haja, de mégis sugárzott róla Tamás alkata. Kezét előrenyújtva saját szívét tartotta tenyerén a királylány felé, akinek aprólékosan kidolgozott arca tükrözte Eszter megszépített vonásait. Ezzel vált e kép többé, mint egy naiv, túlcsepegtetett rajz. A királyfi felhőbuborékot fújt a lány felé, benne e szavakkal:

Látod, kezem megreszket,
ájult látomás ez az óra,
a csend hangtalan jeleket
aggat számon e szóra;
szeretlek. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.