Lakmározz SOmannákat! Garantáltan jót tesz az egészségnek! :-)
Reggeli agymenés nőmhöz
Nem gyenge intelem ez,
az erősebb nem int, elemez.
Pá édes!
Pár éves
viszonyunk
nem volt iszonyunk!
Szerinted?
Mit hinted
nekem a rizsát,
a szavak búgó Párizsát!
Hát persze, tudom, már több mint tíz év...
No és a hév!
Az sem ment el, mint az utolsó villamos.
A mechanikám sem villanyos,
és nem is rezeg.
Bezzeg
a pillázó remegések,
a „vagy”-ok és az „és”-ek!
A keresztező közös utak,
hol minden sejt verejcsutak!
Elhagy eszem,
ha tengerszemedbe veszem,
úgy, ja!
Tükre súgja:
emberem.
Nem merem
nyújtani tenyerem,
nyújtom kenyerem,
bár javát megettem.
Tettem
eleget,
hideget-meleget,
én volnék a jó, a rossz és a csúf,
ki térden állva eléd csússsssz...
ik, vagy ok,
kivagyok.
Te meg a biológiai csoda,
ki micsoda...!
E kép
ekképp
fest:
Fess test,
teljes fegyverarzenál,
jeges kegyben arzén a szép áll,
tejes begyben acél váll,
jeles! Egyben a célnál,
a céda vár,
ez nem lekvár,
a reggeli kávé.
Kábé
kétdecis homár
pohár,
meleg elegy,
lenne kiskanál!
Fene megette!
Helyette
benne kis kan áll,
szíve kalapál,
ez én vagyok,
szólnék; „gyertek csillagok”,
de szótlan csillogok,
ragyogok, gagyogok,
rám jön a gyalog ok,
varangykarcom
aranyarcom
nyitott könyv, csak képes.
Pedig nem a kávé lenne édes,
hanem a reggel,
indulnék egy gaggel,
csak egy szó,
becsszó:
Szeretlek!
(Persze aztán, mint két eretnek,
adnánk az érzésnek és az ereknek!)
Nem, nem vagyok félszeg,
se részeg,
csak a részed!
Háborgó tengerészed!
Rügyed
szolgálja ügyed.
Gazdag
mézesmadzag,
ó, mit kapok?
Utána kapok,
bamba szamba mély kéj
szárny-árny
arcomon,
röhögök harcomon,
hol van már a hajnal?
Bíbelődök a hajjal,
a lejjebb csúszás együtt jár a bajjal,
a kedv nedvet szül,
ha egyesül.
---
Nézzük mi van a fejben!
Okos helyben,
tudja, mit akar,
ha fázom kitakar,
beste testével bújva,
újra, meg újra,
míg kellő mérvű nem lesz a hő.
Ilyen a nő,
egyszer csacska macska,
doromboló cicamica,
aztán mindezt visszaszívja,
ha szeszélye hívja,
és a tomboló házisárkány,
mint romboló, kvázi; járvány.
Hadakozó
ragadozó.
Igent mond, aztán tagad.
Mint zsákmányán fekvő vad,
először lusta mustra a húsra
- amolyan feltáró leltár -,
aztán lecsap karma,
ezzel beteljesül a karma,
az áldozat mást hiába akarna...
Virágszirmokat ereget,
míg lelki terheket tereget;
Szeret, nem szeret?
Szűk a keret,
pedig tudja ám a választ,
csak élvezi, ha új gondot áraszt.
Néha fáraszt,
de - ez most komoly -;
elég egy mosoly,
és a lady éke
a családi béke.
Felette helyette őrködöm,
míg zsonglőrködöm,
szó zsong, lő, ködöm
lassan oszlik,
a kávé illata is foszlik,
nem úgy örömöm,
ciróka-maróka,
(tegnap nyúl, ma róka)
bőrömön
matat,
az ölelés
utat mutat;
csak ölel és
ölel,
míg egy újabb holnap nem jön el.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
